• Dr. Tóth Emese

        szexológus

        57

        kérdésre
        válaszolt

        Szakterülete:

        Bemutatkozás:

        Szeretnék kérdezni tőle
      • Dr. Tóth Emese legutóbbi válaszai

        Kedves Hölgyem!

        Mindenképpen el kellene mennie egy nőgyógyászati vizsgálatra, ahol bártan mondja el, hogy a házaséletében problémát okoz a hüvely tágassága. Lesz egy vizsgálat, ahol ellenőrzik, hogy valóban van-e ennek fizikai háttere. Ha tényleg kialakult a szülés után egy kötőszöveti lazaság, akkor létezik a hüvelyfali plasztikai műtét, amivel szépen lehet korrigálni a problémát, és a hüvelyfalból a szükséges részleteket kimetszve, majd összeöltve a hüvely is, és a hüvelybemenet is szűkebb lesz. Ne féljen, nem olyan nagy beavatkozás, és nagyon szép eredményeket érhetnek el, vágjon bele. A házasságának a helyreállítása azonban nem csak ezen múlik, ezt fontos tudnia. Igenis üljenek le a párjával, mondja el neki, hogy a szexuális életüket akár műtéttel is igyekszik helyreállítani, de egy pszichológusi párterápiára mindenképpen szükség lenne, mert 100 %, hogy nem ez az egyetlen oka a kialakult helyzetnek. Mindkettejüknek meg kell tennie a szükséges lépéseket, és ugyanúgy tenniük kell egymásért, és a kapcsolatukért.

         

        Kedves Uram!

        Az oka valóban lehet pigmentfolt is, de gombás fertőzés sem zárható ki. Ha van lehetősége, csináltasson egy bőrgyógyászati vizsgálatot, ha nincs, a biztonság kedvéért használjon rá gombaellenes krémet, ezek egy része szerintem ott is recept nélkül kapható.

        Kedves kérdező! A rosszullét lehet összefüggésben a vérnyomással. Az együttlét során fokozódik a szimpatikus idegrendszeri tónus, aminek következtében emelkedik a vérnyomás, gyorsul a pulzus, orgazmust követően ezek az értékek relatíve gyorsan csökkennek - ez azonban nem túl gyakran vált ki ájulást, így érdemes lenne kizárni, nincs-e valamilyen billentyűbetegség, szívizombetegség a háttérben, így a neurológiai kivizsgálás mellett indokolt lenne a kardiológiai okokat is kizárni. Közrejátszhat a szaporább légvétel, ún. hyperventilláció is, a légzés szabályozása jó hatású lehet.

        Kedves Kérdező!

        A javasolt heti 1 kg fogyás lenne, ez személyre szabott diétával érhető el úgy, hogy az eredmény tartós legyen.Keressen fel az édesapja egy kifejezetten elhízás-kezeléssel foglalkozó endokrinológiai vagy lipid- illetve obezitológiai rendelést. A DOHÁNYZÁST HAGYJA EL! Csak a szív- és érrendszeri, illetve egyéb rizikót növeli, a helyes diéta segíthet igazán, ez csak árhat. Testmozgásnak a napi 30 perces gyorsabb tempójú séta javasolt leginkább, az úszás pedig csak akkor, ha helyes technikával végzi az édesapja.

        Kedves Réka!

        Azt megmondani, hpogy az anyajegyek milyen eredetűek, és kell-e miattuk aggódni, csak dermatoszkópos vizsgálat után lehet megmondani. Én azt javaslom, hogy a biztonság kedvéért egy lelkiismeretsebb orvost keressen fel, aki végignézi az összes "gyanús" anyajegyet.

        Tisztelt 18 éves!

        A korai magömlés valószínűleg tényleg pszichés probléma, a stabil, teherbíró párkapcsolatban és a rutin megszerzésével nem fog előfordulni. A szőrnövekedés majd idővel erősödni fog még, emiatt ne aggódjon. A szerencsejáték-függőség miatt pszichológust javslok felkeresni.

        Tisztelt Kérdező!

        A láb keringési zavara, vagy az izmok ingerlékenységének megváltozása okozhatja a lábikragörcsöt. Azt ajánlom, hogy keresen fel egy angiológiai rendelést, hogy megvizsgálják, nincsen-e visszérprobléma, vagy esetleg artériás szűkület!

        Kedves Hölgyem!

        A kenet egyértelműen megmutatja, hogy jelen van-e egy kórokozó, vagy sem. Ha a lelet szerint nincs, akkor ne aggódjon e miatt. A nyúlósabb folyás normális is lehet, hiszen az természetes folyamat, hogy a ciklus során változik a hüvelynyálkahártya, tehát ez is rendben van. A másik, hogy a féloldali alhasi panaszokat ellenőrizni kell, ha UH.on nincs eltérés, akkor valószínű, hogy a korábbi kismedencei gyulladás miatt kialakult összenövés okozhatja a panaszokat.

         

        Kedves Márti!

        Ha fertőzése van, akkor igaza van, nem fog elmúlni magától. Kezelésre lenne szüksége, különös tekintettel a kóros rákszűrésre, amit viszont sem Ön, így én sem tudok, hogy pontosan mi is. Ha az orvosa nem kezeli a fertőzést, akkor kérje ki a rákszűrési eredményeket, és forduljon másik orvoshoz. Felesleges egy fertőzés miatt sorozatos rákszűrést csinálni, nem is beszélve arról, hogy panaszok vannak, amit így is, úgy is kezelni kellene.

         

        Tisztelt Olvasónk!
        Az ejakulátum mennyisége személyre szabott, normál mennyisége: 1, 5-5 ml.
        Az ondóhólyagban gyülekeznek az érett ondósejtek, ejakuláció során kilövellnek, a prosztatanedvbe ágyazva, amely a sejtek vivő védő és tápanyaga. Három napos kihagyás után lövell ki a legnagyobb mennyiségű érett sejteket tartalmazó ondó.

        Kedves Tünde! Szerencsére fiatal nőknél elég ritka (bár nem elképzelhetetlen) a szívinfarktus. A szívultrahang prolapsuson és némi meszesedésen kívül egyebet nem írt le (feltételezem, okt.-ben is történt ultrahangos vizsgálat), a terhelés során nem volt EKG-eltérés. A mitralis prolapsus viszont számos kellemetlen tünetet tud produkálni. Ilyenkor a bal pitvar és kamra közötti billentyű és az azt tartó ínhúrok lazábbak, és a szív minden összehúzódásakor túlságosan visszacsapódnak a pitvar felé - ez az ínhúrok túlfeszülését, a billentyű nem megfelelő záródását okozza, ami változatos tünetekhez (szapora szívdobogásérzés, bedobbanások, mellkasi szorítás, esetleg légszomj) vezet. Mellkasi fájdalmat még esetleg koszorúér-görcs okozhat, amit stressz, dohányzás is provokálhat. A pulzuscsökkentő hatású szerek (mint amilyen a Nebilet/Nebivolol) általában kedvező hatásúak, de stresszoldás, rendszeres testmozgás is sokat segíthet. Ha az októberi rosszullét utáni ultrahang nem igazolt romlást, nincs ok aggodalomra. A terheléses EKG-n kívül izotópos vizsgálat, coronaria CT végezhető a koszorúér-szűkület kizárására, de ha nincsenek halmozott rizikófaktorok (dohányzás, magas koleszterin, hypertonia, cukorbetegség, elhízás, szteroidkezelés), ebben az életkorban kicsi a valószínűsége az érszűkület kialakulásának. A mellkasi panaszokhoz és a karzsibbadáshoz ezen kívül mozgásszervi eltérés is vezethet, esetleg reumatológiai vizsgálat jön még szóba.

        Átolvastam az ambuláns lapját is. Látom, hogy visel betétet és a gyógyszer mellett injekciót is kapott a sarkába. Ha ezek hatására sincs javulás, akkor csak a műtét hozhat még eredményt. A sarkantyú kialakulását előidéző talpi kötőszöveti lemezt át kell metszeni, illetve ha elég nagy a csontkinövés, azt le kell vésni. Ezt bármelyik ortopédiai vagy traumatológiai osztályon elvégzik.

        Kedves Hölgyem!

        Nem szükséges az apa vércsoportját ellenőrizni, ne aggódjon emiatt. Ami rutinszerűen történik majd, hogy közvetlenül szülés után a köldökzsinórból vérmintát vesznek, amiből a babája vércsoportja ellenőrizhető lesz. Abban az esetben, ha neki pozitív a vércsoportja, fogja megkapni az Anti D injekciót, hogy a következő terhessége során ne aktivizálódjon az immunrendszere egy esetleg másik pozitív vércsoportú baba ellen. Ha a baba vércsoportja szintén negatív, akkor az injekcióra sincs szüksége, mert nem termel ellenanyagokat az azonos vércsoport ellen. Nem maradt ki semmi a vizsgálatokból, ne aggódjon.

         

        Tisztelt Kérdező!

        Kicsit nehéz a válasz, mert nincs háttérinformáció, de a cukorterhelés inzulinnal általában túlsúly esetén elvégzett vizsgálat, amit ezért kér az endorkinológus-diabetológus, mert jó vércukorérték esetén is felmerülhet a gyanú diabetes hajlamra, ami azzal járna, hogy a cukorterhelés kapcsán mért jó (az Ön esetében ezek jó értékek, kiinduláskor 6, 1 mmol/l alatt kell lennie és 120 perc múlva sem lehet 7, 8 mmol/l érték felett) vércukorértékek társulnak magasabb inzulin szintekkel, ami úgynevezett inzulinrezisztenciára utal és a 2 típusú diabetes mellitus későbbi kialakulásának lehetőségét felvetik.

        Az Ön eredményei esetében én sem gondolnák arra, hogy ismételt terhelést és inzulinszint meghatározást kell azonnal elvégezni. A vizsgálat így "vakon" véleményem szerint is halasztható.

        Remélem a válasz kielégítő.

         

        Kedves Kérdező!

        Önhöz legközelebb megbízható rendelésként és megbízható szakemberként a budapesti Naturwell Egyensúlypontot és Dr. Csiszár Miklós kollegámat tudom javasolni. Hivatkozzon rám, az alábbi linken olvashat a bejelentkezéssel kapcsolatosan:

        http://naturwell.hu/

      • Hirdetések
      • Kiemelt témák
      • Hirdetés