Dr. Sebő Zsuzsanna

Dr. Sebő Zsuzsanna

archív adatlap, a WEBBeteg szolgáltatása homeopátia témában megszűnt
Bemutatkozás:

Hatéves korom óta készültem gyermekorvosnak. Az orvosegyetemet Budapesten végeztem, és a Heim Pál Kórházban dolgoztam éveken át. Ezekre az évekre és gyermekorvos tanáraimra nagy-nagy szeretettel gondolok vissza, egész életemre meghatározták elkötelezettségemet.

1984-ben szereztem meg a csecsemő és gyermekgyógyász szakvizsgát, azóta dolgozom házi gyermekorvosként Pomázon, ahol lassan már a második generáció nő ki a kezem alól.

A körzeti gyermekorvosi munka mellett mentőorvosi szakvizsgát tettem, és több mint húsz évig részállásban mentőorvosként is dolgoztam.

1994-ben kezdtem foglalkozni homeopátiával, melyből a Budapesti Semmelweis Egyetemen, CEDH és az ECH nemzetközi diplomáját szereztem meg.

A Magyar Homeopata Orvosi Egyesület oktatója és supervisora vagyok, így részt veszek a laikusok és orvosok homeopátiás elméleti és gyakorlati képzésében.

Az elmúlt években két csodaszép könyvet szerkesztettem, a Homeopátia Kézikönyve-t és a Kismamák Nagykönyve-t Mindkettő a Puedlo Kiadó gondozásában jelent meg, és az eddig elfogyott több tízezer példány fémjelzi a könyvek kiválóságát és a kitűnő szerzőket.

A www.natursziget.com homeopátiás tanácsadója, és a www.weborvos.hu gyermekorvos válaszolója vagyok.

Homeopátiás magánrendelést (mind magyar, mind német anyanyelvűek számára) munkatársammal, Iványi Mártával Budapesten, a harmadik kerületben folytatunk, melyre telefonon lehet bejelentkezni reggel 7-8 óra között a 06 30/9 229 309 telefonszámon.

Legutóbbi válaszai

fogamzásgátló mellékhatása

Kedves Kérdező. Problémájára az un. alkati kezelés hozhat megoldást. Ehhez azonban homeopátiás orvos segítsége szükséges, aki egy hosszas feltárás, beszélgetés után megkeresi önnek a megfelelő homeopátiás szert, mellyel a panaszait átfogóan lehet orvosolni. Addig is, amíg bejelentkezik egy rendelésre, próbálja meg a Lachesis C, CH 30-at, heti egy alkalommal 5 golyót elszopogatva. 3-4 hétnél tovább ellenőrzés nélkül ne használja.Üdvözlettel dr. Sebő Zsuzsanna

homeopátiás szer meddig szedhető

Tisztelt Kérdező. Éveken át C200 potenciájú homeopátiás szer szedése naponta, semmiképpen nem helyes. A hosszú távon szedett homeopátiás gyógyszer előidézhet olyan tüneteket, amire kapta annak idején, lletve a szerre jellemző tünetek is felléphetnek. Mindenképpen javaslom, keresse fel egy homeopatát. Üdvözlettel dr. Sebő Zsuzsanna.

hajtoredezes

Kedves Kérdező. A haj töredezésének számos oka és fajtája van. Okozhatja hajhagyma betegsége, örökletes tulajdonságok, a fejbőr valamilyen megbetegedése, mechanikai, fizikai és kémiai behatások, vashiány, vitaminhiány és sok egyéb tényező. Javasolt a kiváltó ok felderítése bőrgyógyász vagy hajgyógyász segítségével. Számos hajpakolás létezik, például az avokadó+olíva olaj+ tojássárgája, vagy tojássárgája+néhány csepp ricinus olaj, vagy körömvirág tinktúra + sűrűre főzött csalántea elegye +egy kevés almaecetet. Homeopátiás szerek is segíthetnek, például a Zincum metallicum C, CH 15 naponta egyszer, 10 napon át, vagy a Calcium fluoratum D12 Schüssler só, napi 3x néhány hétig. Amint látja van sokféle segítség, de az, hogy Önnek melyik lenne a legalkalmasabb, ehhez szakértő segítségét kellene kérnie. Üdvözlettel dr. Sebő Zsuzsanna

schüssler sók

Kedves Enikő. Kérdése jogos. Feltételezzük, hogy az Ön által leírt tárolás hatására hatástalanodhatnak a homeopátiás szerek. Ezt se pro se kontra igazolni nem tudjuk. Hogy a leolvasó károsítja-e vagy sem, ezt nem tudom, inkább nem. Ha nem szakszerűen tárolja egy patika, sokat nem tudunk tenni, hiszen a gyógyszerleírásban nem szerepel a tárolási szabály. Csak azt tudom tanácsolni, válasszon egy olyan gyógyszertárat, ahol szabályos a tárolás. Üdvözlettel dr. Sebő Zsuzsanna

asztmatikus bronchitis?!

Kedves Anyuka. Kicsit megkésve ugyan, de válaszolok. A kislánynak a vírus fertőzéseit a hörgők spasmusa kiséri, követi. Ez egy hajlam, mint ahogy a betegségekre, hurutokra való fogékonyság is hajlam. Hagyományos gyógymóddal is lehet erősíteni az immunrendszert, de átütő eredményt lehet hozni homeopátiás alkati kezeléssel. Ehhez azonban fel kell keresnie egy homeopatát, aki ebben segít Önöknek. Üdvözlettel dr. Sebő Zsuzsanna