Citológiai lelet-Nagyon meg vagyok ijedve

Tisztelt Doktor Úr! Januárban a hüvelyi szülés utáni kontrollon P3 ASC-US eredményről tájékoztatott az orvosom. Volt kolposzkópia is, mely szerint ép a méhszáj. 6 hétre rá tipizáltattasm, és a HR 51-es HPV tipus jött ki eredményül, amit 1 hete kaptam meg. Februárban legelején alhasi fájdalmaim kezdődtek, mely azóta is tart, de mostmár szinte egész nap. Háromszor voltam nőgyógyásznál, két különbözőnél és ők a hüvelyi és tapintásos vizsgálaton semmilyen elváltozást nem láttak. Mivel a fájdalmam megmaradt és erősödött, hol alhasban hol a bal alhasban így Colonoszkópián és hasi ct-n is átestem. Colonoszkópia (Márc 30) negatív, hasi ct-n (Márc. 31) epekövet és nyirokcsomó megnagyobbodásokat (pár darab 10 mm körüli és több kisebb) láttak valamint mégegyszer elküldtek nőgyógyászhoz aki ekkor már a méhszájon Cervikalizációt látott az A zónában. Nagyon megjedtem, mert úgy tudom méhszájsebet össze lehet téveszteni a rákmegelőző állapottal a méhszájon. Főleg, hogy januárban még elvileg nem volt ott. Az orvos aki a méhszájsebet látta egy szóval sem mondott erről semmit, csak levette a kontroll három hónapos citológiát és elköszönt, bár az előző P3-mas leletemet átolvasta és látta. Úgy tudom, hogy méhszájseb csak P1-2-es citológiánál nem kezelendő. Félek, hogy alhasi panaszaim és a méhszájseb, valamint a folyásom (nyálkás, sárgásfehér, nem szagos, nem csíp és viszket) nem jelent jót és összefüggenek, és már az fészkelte be magát a fejembe, hogy nagy a baj. Megemlíteném, hogy január óta három vérvétel készült, az utolsó 10 napja és a vérsüllyedés (3 mm/h), fehérvérsejtszámok (7, 8 G/L), egyiken sem térnek el a normál tartománytól, Crp-t most nem, de márciusban kétszer néztek ott 3, 4 és 4, 5 mg/L volt. Tehát gyulladásom elvileg nincs. Hemoglobinom minden alkalommal 146-157 g/L között mozog. Egyedül a vasam kevesebb, most 9, 9 umol/L, februárban még 16 volt. Nagyon félek.Ön szerint ha már kiterjedt méhnyakrákom lenne, akkor az a véreredményen, hasi ct-n és a méhszájon látszana? 3 hét múlva lesz körübelül eredménye a kontroll citológiának. 28, 5 éves vagyok. Hasi műtétem sosem volt. Minden évben korábban P2 eredményeim voltak. 6 éve monogám kapcsolatban élek. Illetve a HPV51-es vírusról tudna még valamilyen információt adni azon kívül, hogy magas rizikójú? Nagyon köszönöm a segítségét.

Dr. Kiss György válasza Citológiai lelet-Nagyon meg vagyok ijedve témában

Tisztelt Holgyem! A HPV 51-s magas rizikóju virus, de önmagában malignus folyamatot nem indit el. Önnél a kivizsgálás jelenlegi állása, valamint a méhszájnál észlelt cervicalizació miatt Cyntec Plus vizsgálat végzése indokolt. Röviden a vizsgálatnak a lényege, ,hogy 2 biomarker /p16 és Ki67 fehérjék / kimutatásával állapitják meg, ,hogy kell-e rosszindutu folyamattól tartani a jövőben. Meghaladná a levél kereteit, ezért csak emlitem, ,hogy napjainkban ugyan még értelmeznek Papanicolau szerint /P 1, 2, 3..stb /de a jövőben, és sok helyen a Bethesda értékelés az elfogadott már-ez a HPV meghatározáson és a hámelváltozások minősitésén alapuló értékelés. Ön mindenben nagyon alaposan járt el, a labor alapján gyulladás kizárható a kismedencében. A cytológia eredménye ismeretében, talán már tisztázódik a helyzet. Az alhasi fájdalot biztos, , hogy nőgyógyászati eredetü? Érdemes lenne egy hasi UH vizsgálat is! üdvözlettel: dr. Kiss PS: Nyugodjon meg!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. április 10.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Canesten kombi terhesség alatt
Tisztelt Doktor Úr. 18 hetes kismama vagyok. Terhesség gondozáson candidat állapotottak meg, kaptam rá canesten kombit. Nem olvastam el figyelmesen az...
Csiklófájdalom
Tisztelt Doktor úr! Három éve szűnni nem akaró csikló fájdalommal küzdök. Az első pár hónapban gyengébben fájt, de mostmár ott tartok, hogy egy...
HPV fertőzés kezelése
Jó napot kívánok! Az endokrinológusom ajánlására szednék Isoprinosine a HPV kezelérésre, a páromnak is szüksége van erre a kezelésre az újrafertőződés miatt?...
Klion D 100 csere
Tisztelt Doktor úr! Heveny hüvely gyulladást diagnosztizáltak nálam a mai napon, amelyre Klion D 100 hüvelykúpot írt fel az orvos. Viszont, csütörtökön...
Érthetetlen citológia
Tisztelt Nőgyógyász! Megkaptam a citológiai leletemet, amin a következő dolgok vannak beixelve: Kenet értékelése: NEGATÍV Reaktív és reparatív jelek:...
Loop konizácio
Kedves Doktor Úr, kérem segítsen az alábbi lelet értelmezésésben. Loop konizáción vettem részt, és az alábbi szövetteni eredményt kaptam. Sikerült...