Vegetativ neurózis.

Tisztelt Doktornő!

Multkor is feltettem kérdést egy olyan ügyben, hogy nekem kb. 20 vagy 25 éve megállapitották ezt a betegséget és azt mondták, hogy ezzel együtt kell élni. Sajnos ez nagyon rontotta az életminőségemet már 65 éves vagyok, de igazán soha nem volt olyan, hogy teljesen jól éreztem magam, vagy nagyon ritkán Ez abban nyilvánul meg, hogy általában reggel ébredésnél vagyok a legrosszabbul, és a legkibirhartatlanabb az, hogy rögtön egy székelési inger jön rám, amit le akarok küzdeni, mert általában hasmenésként jeletkezik. Van, amikor sikerül, de van, amikor nem, aztán nap közben ez az általános rossz közérzet, különböző fájdalmakkal tart egész estig, aztán este egy kicsit jobban leszek. Kérem, hogy ezt a jelenséget magyarázza el, hogy ez miért van, illetve lehet-e ezen még segiteni. Már minden létezőt megpróbáltam, önszuggesszió, nyugtató, pszihológus, de csak átmeneti volt a javulás. A legrosszabb, hogy azt mondták szüljek egy gyereket attól lehet, hogy ez javulni fog. Hát 3 évig tényleg jobb volt, de, amikor a gyerekkel volt valami, sokszor hozzám is orvost kellett hívni. Most sajnos augy néz ki, hogy ő örökölte ezt mert neki is hasonló tünetei vannak, hasmenés stb. Ha rajtam már nem lehet legalább neki hol lehet segíteni. Kérem válaszát.

WEBBeteg Szakértő válasza pánikbetegség témában

Kedves Kérdező! A vegetatív neurózis a beteg számára gyötrődést okozó testi tünetek összessége, melyeket testi kórokkal magyarázni nem lehet, szorongásos tünetek, pánikbetegség része lehet. A tüneteket akarattal sem előidézni, sem megszüntetni nem lehet. Teljesen váratlan helyzetekben tör a betegre. A tünetek miatt mindenféle kivizsgáláson részt vesznek, de leleteik negatívak. A kezelése igen nehéz, pszichiáter, pszichológus bevonása szükséges. Súlyos esetekben szükség lehet gyógyszeres terápiára, enyhébb esetben az alábbiak is segíthetnek pl. relaxációs tréning, biofeedbecak tréning, meditacio, jóga, kognitív terápia. Mindenképpen szakember vezetésére van szükség. Manapság már ezek országszerte elérhető lehetőségek. Először beszéljenek pszichiáterrel, kérjék ki annak tanácsát a megfelelő terápia kiválaszásában. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 15.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Mellkas, mellszúrás, összetett kérdés
Üdvözlöm! Az utóbbi években több sajátos problémával is szembe kellett és kell néznem, de sajnos a legtöbb esetben tanácstalanul, válaszok nélkül maradok. Az...
Mi allhat a zsibbadas mogott?
Udvozlom, kb 3 honapja egy ponton elkezdett fajni a, derekamba, ami kisugarzik a farizomba majd vegig fut a labamba es a zsibbadas van a labszarba es a...
Nyomás érzet
Tisztelt doktor úr! Nemrég hirtelen magas lett a pulzusom és nem éreztem túl jól magam ezzel be mentem az ügyletre ott pánikrohamnak nyilvánítottak, azóta...
Szorongás kivizsgálás
Kedves Doktornő! Elnézést hosszabb leszek. 2021. január közepén történt, hogy egyik éjszaka 11 körül felriadtam arra, hogy fázom, remegek, izzadok,...
Felírt gyógyszerek
Szép jó napot Pánik problémákkal felírtak nekem most scippát illetve napi 3*1 frontint Létezik, hogy semmi más gyógyszert nem szükséges szednem csak ezzel a...
Van-e egyéb teendőm?
Tisztelt Dr. Nő! 2021.08.31-én pánikrohammal erkeztem a sűrgősségi osztályra, ahol azt mondták adnak egy nyugtatót.. Voltam magán úton kardiológiára (a szívem...