Folyadék- és elektrolitvesztéssel összefüggésben álló agykárosodás lehetősége

Tisztelt Főorvos Úr! A vascularis encephalopathiaval és az agykárosodás lehetőségével kapcsolatban szeretnék Öntől kérdezni még néhány dolgot. Amennyiben hirtelen történő, ugyanakkor több napon keresztül fennálló és jelentős mennyiségű víz-, illetve elektrolitvesztés következtében csökken a vértérfogat, és ennek velejárójaként az agyat tápláló erek is összeesnek, ezáltal azok nem tudnak elég vért és ezzel együtt oxigént, valamint tápanyagokat stb. szállítani az agyhoz (de ezzel párhuzamosan a sejtekből a szén-dioxid és az anyagcsere-végtermékek elszállítása sem működik megfelelő módon), akkor mindezen folyamatok eredményeként károsodhatnak-e maradandóan az agyterületek; továbbá kialakulhat-e, vagy súlyosbodhat-e a vascularis encephalopathia? Okozhat-e tartós és visszafordíthatatlan, vascularis encephalopathiaval is összefüggő agykárosodást a több napon keresztül alkalmazott drasztikus gyógyszeres vízhajtás, amelyhez azonban sem infúziós folyadékpótlás, sem elektrolitpótlás (Na+, K+ stb.) nem társult, és amelynek következtében a beteg majdnem kiszáradt, illetve éber, jól kooperáló, beszédképes állapotból egy teljesen zavart tudatállapotú, elkent beszédű, merev testtartású, meglassult és aluszékony állapotba került, valamint a nátrium szintje kevesebb, mint 48 óra alatt 133 mmol/l értékről 126 mmol/l értékre, 5 nap alatt pedig 122 mmol/l értékre; míg a kálium szintje 3,8 mmol/l értékről 3,3 mmol/l értékre esett? Infúziós kezelésekkel vissza lehet-e fordítani egy ilyen állapotba került beteg állapotát teljes mértékben több nap elteltével? Előre is köszönöm szépen a válaszát! Tisztelettel: „egy aggódó gyermek"

Dr. Fehér Gergely válasza encephalopathia témában

Kedves Kérdező! A felvetett kérdéseit korábban már megválaszoltam javarészt. Leírásából ítélve az érintett beteg kórházi osztályon fekszik. Találgatásokban nem bocsájtkoznék, érdemi válaszhoz szükségem lenne a kórelőzményre, a CT képre és a beteg vizsgálatára is. Célszerű a beteg kezelőorvosával egyeztetni erről. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. március 25.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Vegetatív diszfunkcio? Kisrost...
Tisztelt doktornő! 41 éves 2 gyermekes anyuka vagyok. Egyik napról a másikra jöttek elő hideg meleg biszergeses panaszaim. Melyekhez...
Lehet-e SM?
Tisztelt Doktornő! 15 éves korom óta asztma és állandó fáradtság (semmi egyéb). 2020 óta viszont szerteágazó tünetek. Ami jön az kb marad...
Diffúziós eltérés értelmezése agyi MRI...
Tisztelt Doktornő! Azért keresem Önt, mert szeretném kikérni a véleményét egy nemrég készült agyi MRI és MRA vizsgálatomról. A felvételek...
Epilepszia?
Az elmúlt egy évben három alkalommal volt rövid ideig tartó, eszméletvesztéssel járó rosszullétem. Az Mri lelet alapján valóban...
MR vizsgálat
Mi az eredményem? Mi lehet a bajom? Es ezt lehet gyogyszeres kezelesel gyogyitani?
Mr lelet értelmezése
Koponya MR vizsgálat, axiális T2, DW, SWAN, 3D T2, sagittalis T1, 3D FLAIR mérés, rekonstrukciós képek készültek. A IV. agykamra átlagos...