Dr. Fehér Gergely

Dr. Fehér Gergely

Neurológus, vaszkularis neurológus (agyérbeteg-specialista)
Bemutatkozás:

Neurológus, vaszkularis neurológus (agyérbeteg-specialista) vagyok. PhD fokozatomat 2009-ben, habilitációs fokozatomat 2017-ben nyertem el. Az East Kent Hospitals University NHS Foundation Trustban (Anglia) stroke- és neurológiai ellátással kapcsolatos tanulmányokat folytattam. Szakmai és tudományos eredményeim alapján beválasztásra kerültem „Az orvostudomány jövőformálói – TOP 25 feltörekvő tehetség” című kiadványba 2014-ben. Korábban osztályvezető főorvosi pozíciót töltöttem be, újabban a járóbeteg-ellátás mellett a kutatói és oktatói feladataimra koncentrálok. Az egyetemi oktatásban a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Idegtudományok Doktori iskola témavezetője vagyok, a vaszkuláris neurológia szakképzésben pedig vizsgáztató.

2019 januárjától Pécsett magánrendelés keretein belül is neurológia és stroke (agyérbetegség) kérdéskörben hozzám forduló betegek ellátásában veszek részt. Segítséget  nyújtunk a leletek értelmezésében és a további orvosi vizsgálatok  megszervezésében is.

Weblap címe és elérhetőségek: szinapszispecs.hu illetve facebook.com/szinapszispecs

Legutóbbi válaszai

MR lelet eredménye

Kedves Kérdező! Az előzmények hiányában nehéz bármit is mondani, mivel nem a leletet kell gyógyítani, hanem Önt. A leírt eltérések leggyakrabban migrén, cukor- vagy magavérnyomás-betegség kapcsán láthatóak, de lehet egyéb oka is. Daganatra utaló eltérés nincs. Megjegyezném, hogy Tensiomin messze nem megfelelő vérnyomáskontroll céljából, célszerű ennek adekvát kivizsgálása, 24 órás vérnyomásmérés (ABPM) kivitelezése. Célszerű a vizsgálatot kérő orvossal egyezetni első körben. Üdvözlettel: Dr. Fehér Gergely

MR vizsgalat

Kedves Kérdező! Célszerű lenne tudni, hogy milyen indokból készült vizsgálat, hiszen nem az MR eredményét gyógyítjuk, hanem Önt. Elégséges információ nem áll rendelkezésemre (csak fejfájás iránydiagnózis van feltűntetve a életen), de felteszem, hogy a tobozmirigy cysta csak mellékelet, feltehetőleg panaszaival nincs összefüggésben, de hangsúlyozom, hogy írásban a megadott információk alapján nehéz diagnosztizálni. Célszerű idegsebészi véleményezést kérni (néhány ilyen lelettel találkoztam már pályafutásom során, érdemi teendőt általában nem igényel a dolog). Üdvözlettel: Dr. Fehér Gergely

Fejfájás oka

Kedves Kérdező! Néhány mondat alapján elég nehéz diagnosztizálni, ám az MR leletet erős fenntartással fogadnám, fejfájás (migrén) esetén is lehetnek MR eltérések, melyet a kevésbé gyakorlott radiológus agyi infarktusnak leletez meg (persze az is lehetséges, hogy nincs igazam). Célszerű fejfájás ellátásában jártas neurológushoz fordulnia az eltérések megnyugtató tisztázása céljából. Üdvözlettel: Dr. Fehér Gergely

Véralvadásgátlás agyi trombózis

Kedves Kérdező! Felteszem, hogy agyi vénás trombózisról és nem agyi infarktusról van szó. Alapvetően ennek a kezelésében a Syncumar (pontosabban inkább warfarin hatóanyagú) gyógyszerek alkalmazhatóak, egyéb megfelelő minőségű vizsgálat csupán dabigatran hatóanyag esetében áll rendelkezésre. Sem Xarelto, sem Eliquis esetében nincs megfelelő minőségű publikált vizsgálat. .Az Eliquis 2x2,5 mg-ban nem megfelelő önnek, a javasolt adag 2x5 mg. Javasolt warfarin vagy ha a vérvétel gondot okoz, akkor dabigatran 2x150 mg szedése (hacsak nincs ellenjavallata ennek a dózisnak). Üdvözlettel: Dr. Fehér Gergely

örökölt migrén

Kedves Kérdező! A migrén terápiája kettős, ha ritkán van fejfájás, akkor sima fájdalomcsillapító illetve speciális, migrénes fejfájásra kifejlesztett gyógyszer, ún. triptán alkalmazását javasoljuk. Ha elszaporodik a fejfájás, akkor ún megelőző vagy intervallum terápia beállítása történik, ami fél éves napi rendszerességű gyógyszerszedést jelent a fejfájások megritkítása céljából (ez nem fájdalomcsillapító szedését jelenti!). Itt széles a paletta, kb 60 féle gyógyszer van, olyan is, amit eredetileg vérnyomáscsökkentőnek fejlesztettek ki, meg olyan is, amit depresszió elleninek, mint a Teperin (egyébként ezt depresszió kezelére nem alkalmazzuk évek óta, de kisdózisban migrén kezelésére igen hatékony). Megjegyezném, hogy a rendszeres fájdalomcsillapító-szedés faramuci módon rontja a fejfájást (ún. analgeticum abusus fejfájás) továbbá számos mellékhatással bír, mint például gyomorfekély, vesebetegség vagy szív- és érrendszeri terheltség. Javaslom, hogy vegye fel a kapcsolatot fejfájás kezelésében jártas neurológussal, nem kell szenvedni, a migrén kezelhető kórkép. Üdvözlettel: Dr. Fehér Gergely