Agyi aneurizmával milyen magasságig lehet kirándulni?

Kedves Doktornő! 16 évvel ezelőtt szédüléssel kórházba kerültem. Agytörzsi keringési rendellenességet diagnosztizáltak. A vizsgálatok során agyi aneurizmákat is találtak. Lágyékon keresztül behelyeztek két stentet. Akkor megállapították, hogy van még egy aneurizma olyan helyen is, amit csak koponyafeltárással lehetne műteni. Teljesen jól vagyok, a vérnyomásom is rendben van, semmilyen gyógyszert nem szedek, rendszeresen sportolok. Soha nem is gondolok a betegségre. Egyetemista unokámat megajándékozom a vizsgaidőszak után néhány napos szicíliai kirándulással. Szeretnénk részt venni egy - nem túl megterhelő - 5-6 órás vezetett Etna-túrán is. Tudom, hogy szív és érrendszeri betegséggel nem javasolt, de gondolom van olyan magasság, ami még nem veszélyes. A kérdésem az lenne, hogy az én az esetben milyen magasságig biztonságos az Etna látogatása. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel,

Dr. Vigh Éva válasza agyi aneurizma témában

Kedves Kérdező! Azt nem tudom, hogy milyen magasra szeretnének turázni az Etnán. Mi azt szoktuk tanácsolni, hogy a repülőgépes utazást ha lehet kerüljék el. Egyébként ezideig még sohasem találkoztam olyan aneurysmával élő beteggel, akinek a nem megertőltető hegyi tura okozott volna problémát. Üdvözlettel: Dr. VÉ

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2026. január 19.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Mr elemzése
Szép estét kívánok! Édesanyjám volt mr vizsgálaton és nem tudjuk értelmezni a szöveges értékelést ebben szeretnék segítséget kérni, hogy mi...
Agyi aneurizmával lehet repülni?
Tisztelt Doktor nő! 3 hét múlva hosszabb útra megyek, így repülőre kell szállnom. 8 éve felfedeztek nálam agyi aneurizmát, és nem tudom...
Mennyire kell aggódnom az agyi...
Tisztelt Doktornő! Voltam más panasz miatt pár hete MR vizsgálaton, ahol véleményként ezt írták: “A bal arteria ophtalmica eredésénél kis...
Dulsiveat szedjem tovabb?
Zsibbadasos panaszaim (ill. szurkálas, bizserges) vannak 2 éve, főleg a lábamban, de arcon kezdődött. Pszichiater szorongasos panasznak...
Nge eredmény
Tisztelt Dr. Nő! Az alábbi értékek értelmezésében kérek segítséget mit jelentenek. Motor nerves: bal axilla-elbow last sd 2,9 Amp Sd 3,0 CV...
Post zoster neuralgia?
Kedves Doktornő! Hat hete kezdődött egy övsömör a jobb oldali törzsön és a hasam jobb oldalán. Azóta kezelés Acyclovir 10 napig és azóta is...