Lázgörcs

Tisztelt Doktornő! Kislányom február végén lesz 3 és fél éves, eddig 3 egyszerű lázgörcsön van túl. Az első 2018. februárban történt, 17 hónapos korában, 37,8 foknál (mire a kórházba értünk már 39 fok feletti láza volt), a második 2018. októberében 39 fokos láznál, majd a haradik 2019. augusztusában 40 fok feletti láznál. Mindhárom esetben felsőlégúti vírusfertőzést valószínűsítettek a görcs hátterében. A harmadik alkalommal eeg készült, megy nem mutatott eltérést., Ami nem hagy nyugodni az esetekkel kapcsolatban, az az, hogy a görcsök között majdnem napra pontosan ugyanannyi idő telt el (254 és 256 nap). A görcsök között többször volt beteg, előfordult 39 fog körüli láz, mely nem járt rohammal. Lehet ennek valami oka? Érdemes lenne emiatt komolyabban kivizsgálni gyermekemet? Nem tudom lehet-e köze ahhoz, hogy az első görcs előtt egy hónappal örökbe fogadtunk egy kiskutyát, akiről kiderült, hogy toxocara és giardia fertőzött (ezt a kórházban akkor jeleztem). Az első görcs után sokáig voltunk kórházban, több vérkép is készült, ebből az egyik eosinophilia gyanús volt, de a kontroll már nem mutatott eltérést, így a kórházban technikai okot gyanítottak az eltérés hátterében. A másik két görcs esetén sem volt emelkedett ez az érték (0,1% és 1,7%) Köszönöm válaszát!

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza eclampsia témában

Kedves Kérdező! A csecsemőkori lázas eclampsia kiváltódása nem csak a láz magasságával, hanem rengeteg egyéb tényezővel is összefüggésben van. Szerencsére, az EEG is negatív volt. A 250 nap körüli ismétlődésnek felesleges jelentőséget tulajdonítani, ez véletlen. Nem tudom, hogy a kiskutya és a kisbaba között milyen kontaktus jött létre, de ennek semmiképpen nem tulajdonítanék jelentőséget. A csecsemőkori eclampsiák döntő része nem folytatódik gyermekkori illetve kamasz, vagy felnőttkori epilepsziában. Ezt a mindenkori történések döntik el, melyeket megjósolni nem lehet, specifikus védekezés sincs.A fokozott görcskészség a legtöbb esetben nyom nélkül elmúlik, ezért ne aggdalmaskodjanak. Persze fontos bármilyen fertőzés esetén a megfelelő lázcsillapítás,a leghatásosabb a hűtő borogatás. Minden jót kívánok. üdvözlettel: Dr. Szappanos Zsuzsanna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. január 21.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Nem alátámasztott Epilepszia
Tisztelt Doktornő A Feleségem 32 hetes terhesen váratlanul elájult (rohamot kapott) elözmények nélkül. Előtte pár perccel láttam rajta...
Lehet-e SM?
Tisztelt Doktornő! 15 éves korom óta asztma és állandó fáradtság (semmi egyéb). 2020 óta viszont szerteágazó tünetek., Ami jön az kb marad...
Diffúziós eltérés értelmezése agyi MRI...
Tisztelt Doktornő! Azért keresem Önt, mert szeretném kikérni a véleményét egy nemrég készült agyi MRI és MRA vizsgálatomról. A felvételek...
Epilepszia?
Az elmúlt egy évben három alkalommal volt rövid ideig tartó, eszméletvesztéssel járó rosszullétem. Az Mri lelet alapján valóban...
MR vizsgálat
Mi az eredményem? Mi lehet a bajom? Es ezt lehet gyogyszeres kezelesel gyogyitani?
Mr lelet értelmezése
Koponya MR vizsgálat, axiális T2, DW, SWAN, 3D T2, sagittalis T1, 3D FLAIR mérés, rekonstrukciós képek készültek. A IV. agykamra átlagos...