Szúró csuklófájdalom

Kb. másfél hónapja elestem itthon. Nyitott tenyérre estem, mintha fekvőtámaszt csinálnék. Közvetlen utána nem éreztem semmilyen fájdalmat (meg is lepődtem a hatalmas csattanás miatt), viszont másnapra már elkezdett fájni és egy picit meg is dagadt a csuklómnál. Ekkor kenegettem flector géllel, vizes ruháztam, de nem használt. Pár nap múlva elmentem vele sebészetre, ahol elmondtam, hogy, amikor rá akarok támaszkodni nyitott tenyérrel, akkor szúró fájdalmat érzek. A feltöltött képen bejelöltem, hogy kb. hol. És csak nyitott tenyérnél. Ha ökölbe szorítom és úgy támaszkodok rá, akkor semmilyen fájdalmat nem érzek. Kaptam egy gipszet a kezemre, ami 10 napig volt rajta. Levétel óta 2 hét telt el, azóta is folyamatosan kenem flector illetve már fastum géllel és borogatom is, de nem érzek komoly javulást. A gipsz levétele után eléggé fájt a mozgatása 1-2 napig (körkörös mozgatás), nagyon merevnek éreztem a kezem, de ez azóta elmúlt és csak ez a szúró, éles fájdalom maradt ugyanúgy, mint a gipsz előtt. Ez a fájdalom jelentkezik még, ha nagyon nehezet emelek. Pl. szerszámos ládát (kb 10-15kg) le akarom emelni a fejemmel egy magasságban lévő polcról., De közel sem fáj ilyenkor annyira, mint mikor rátámaszkodom (pl. fekvőtámasz). Ilyen gyakorlatokat nem is tudnék csinálni, mert azt hiszem, hogy kiugrana a szemem a helyéről.:) Lehetséges, hogy elmúlik, csak nagyon sok idő kell hozzá, vagy valami porcleválást nem vettek észre a röntgenen? Röntgen leletre ez van írva: fractura nem ábrázolódik. Az ambuláns leletemre pedig ez van írva: a feszítő inak területén I-II-III-as ujjaknál kisfokú duzzanat, a kéz és csukló functiója megtartott. Rtg neg. Mit tegyek? Köszönöm a segítséget előre is!

Dr. Rybaltovszki Henrik válasza csuklófájdalom témában

Kedves Uram, a baleset mechanizmusa és a panaszok jellege felveti a sajkacsont-törés lehetőségét, ennek rögzítési, deje 12 hét olyan gipszben, ami a hüvelykujjat is rögzíti. Javaslom, hogy röntgeneztesse meg ismét a csuklóját, ragaszkodjon a "háromirányú" vagy "naviculare" csuklófelvételhez, mert ezeken ábrázolódik a sajkacsont megfelelően. Tisztelettel: Rybaltovszki Henrik

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. augusztus 11.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Csukló ízület
Tisztelt Doktor Úr! Bal csuklómon 12 éves koromban volt egy törés. (Foci közben elestem.) A törés összeforrt, azóta nem volt vele problémám semmilyen fizikai...
Fájó bal kézfej/csukló
Kedves Doktornő! Körülbelül 5 hete fáj a bal kézfejem. A bal gyűrűsujjam tövénél kezdődött egy enyhe szúró fájdalommal, amit először kéztámaszos...
Csuklófájdalom számítógép miatt
Kb. májusban jelentkezett nálam csuklófájdalom, ami 1-2 héten belül javult, sőt azt hittem el is múlt., De mikor megpróbáltam teljesen hátrahajlítani a...
Ganglion műtét után
2012 februárjában volt egy ganglion műtétem. A ganglion kb. meggynagyságú volt, a jobb csuklóm felső részén helyezkedett el. Megműtéttek, teljesen...
Csuklófájdalom légkondi miatt
Tisztelt Webdoktor! Nyaralásról hazafelé 8 órás vezetés után (miközben folyamatosan ment a légkondi a kezemre is) jelentkezett a csuklómban az éles fájdalom,...
Mi lehet ez?
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A bal herém mellett kb. 2éve van egy elég nagy csomó, olyan, mintha erek gabalyodtak volna össze benne és ez végig levezet a herém...