Mellciszták

Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Igazából nem ismerem az okot, csak valószínűsítem, hogy két éve sérülés vagy néhány napos cickafarkfű tea kúra miatt először vízszerű, majd egy hónap elteltével barnás váladék szivárgott a melleimből. Mammográfia és UH vizsgálat megállapította, hogy mindkét mellemben van egy-egy 6 mm átmérőjű, és jó néhány apró ciszta. A citológia eredménye, amit a nagy cisztából és a mellváladékból vettek, negatív lett. Fél évente kontrollra kell járnom. A nagyobb ciszták jelenleg 1 cm-esek. Minden alkalommal préselnek a mellbimbókból váladékot, holott magától már nem jelentkezik. Nem tudom, mennyire van erre szükség és nem árthat-e. Legutóbb elküldtek prolaktin szint mérésre, aminél a ref.érték 40-530 közötti. Nekem 459 lett. Azt mondta a nőgyógyász, menjek endokrinológushoz, mert ez magas, kezelni kell. Időpontot csak 2 hónapra előre kaptam, de erősen gondolkozom, valóban érdemes-e ezzel foglalkozni, ugyanis nem igazán szeretnék hormonkészítményt szedni. Egyáltalán fogalmam sincs, mégis mire kell készülnöm egy ilyen vizsgálat esetén. Kb. 10 éve a fogamzásgátló szedését is abba kellett hagynom, mert migrénjeim voltak tőle. Nem szültem még és nem is szeretnék gyereket, egy orvos véleménye szerint az is okozhatja a cisztákat, hogy a "természet rendjébe akarok beleavatkozni". A menzeszem teljesen normális, a vérzést követően azonban enyhén elkezdenek duzzadni a melleim, a ciklus végére már eléggé feszülnek és érzékenyek, mirigyesek, valamint feszültebb is vagyok a kelleténél. Elő lehet-e segíteni bármilyen módszerrel, hogy a ciszták felszívódjanak, ezáltal a mellfeszülés elmúljon? Válaszát előre is köszönöm és mindenféle meglátását szívesen veszem az esettel kapcsolatban.

Dr. Boros Miklós válasza mellciszta témában

Tisztelt Kérdező!

Az endokrinológusnál vérvételre lehet számítani. Vezessen menstruációs naplót, a pontos vérvételi idő miatt lesz fontos. Az emlő állományában kialakult kötőszövetes változások csak gondozást igényelnek. A citológiai vizsgálat nem árthat és bármilyen változás esetén indokolt elvégezni. Mozogjon rendszeresen és figyeljen oda a táplálkozására. Panaszos időszakban borogassa emlőit.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. január 10., 16:24; Megválaszolva: 2012. január 14., 15:15
Kérdések és válaszok: Mellrák, emlőbetegségek
Mellciszta leszívása
Tisztelt Doktor Úr! Egyik mellemben egyrekeszes, tiszta bennékű cisztát találtak, 6 hónapja változatlanul 18 mm. Panaszt fizikailag nem nagyon okoz...
Nem múló hónalji érzékeny...
Tisztelt Doktor úr/nő! Évek óta fennálló mellfájdalommal küszködök Sajnos mind a mammográfián mind az UH vizsgálaton is sok apró nagyobb...
Emlő cysta
Tisztelt Dr Úr. Én már írtam önnek, hogy mind a két mellemben találtam egy -egy csomót, amivel mammografiára és ultrahang vizsgálatra küldtek...
Mell ciszta
Tisztelt szakértő! 47 éves vagyok. Bal mellemben találtak egy 3, 7 cm-es cisztát amit leakarnak szivni.Engedjem vagy van más megoldás is?...
Ciszta
3 éve találtak először cisztát mindkét mellemben. Évent járok ellenörzésre. Vannak 3-4 cm nagyságúak és kicsik is. A egyik leleten számtalan a...