Ct vizsgalat.

Udvozlom.olyan kerdesem lenne, hogy 2018.03.06 volt egy ct vizsgalatom. 2018.06.03 ismet lenne egy vekonybel ct vizsgalat.elvegezheto ilyen hamar egy ujboli ct vizsgalat? Illetve elegendo a ct? ha gond van akkor megmutatja ugyanugy, mint az mri? (crohn betegseg)

Dr. Laki András válasza CT témában

Tisztelt Kérdező! Azt nem írta konkrétan, csak a kérdéséből sejtem, hogy az előző, márciusi CT vizsgálat is a hasról készült a belei miatt. Valószínűleg a sugárterhelés szempontjából kérdezi az ismétlést. Erre vonatkozóan nincs szabály, minthogy az eltelt időnek sincs nagy jelentősége a sugárdózisok összeadódása miatt. Mivel azonban az egyes emberekre nézve még a viszonylag nagyobb sugárterheléssel járó vizsgálatok kockázata is alacsony, alapvetően a klinikum, a beteg állapota határozza meg, hogy milyen ütemben készüljenek a vizsgálatok. Semmit sem tudhatok a konkrét állapotáról, az előző vizsgálat körülményeiről, eredményéről és az újabb vizsgálat okáról. Ezeket a kérdéseket a kezelőorvosával tudja megbeszélni. A vékonybelek tekintetében a CT és MR érzékenysége között nagy különbség nincs, de főleg fiatalok ismételt vizsgálata során az MR-nek a sugárterhelés elkerülése szempontjából van előnye, másrészről viszont a CT könnyebben elérhető lehet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2018. május 21.

Kérdések és válaszok: Képalkotó diagnosztika

Arckoponya Ct fül orr gégészeti...
Tisztelt Dr Úr! Gyermekkoromban arcüreggyulladások, orrpolyp, felsőléguti panaszok miatt kétszer műtöttek: FESS, majd septumplastica, kétoldali mucotomia,...
Orrmelléküreg - CT, CBCT, vagy MRI?
Tisztelt Doktor Úr! Egy felső fog kihúzása utánjavasolta a szájsebész, hogy mennyek tovább füll-orr-gégészeti ellenőrzésre arc üregi ciszta gyanuval. A full...
Rossz indulatú?
Tisztelt Doktornő! Mellékletként csatolom édesanyám PET CT leletét. Sajnos a kezelőorvosa csak 2 hét múlva rendel ismét. Tüdőgyulladással kezelték 2022. 6....
Mai válaszra kérdés
Kedves dr. Baki Márta ! Sajnos nem figyelmesen olvasta el a feltett kérdéseimet, illetve nem látta a utolsó mellkas CT felvétel leírását, pedig le is írtam,...
Ct vizsgálat terhesen
Kedves Doktor Úr! Olyan kérdésem lenne, hogy 4 hetes terhesen elmentem egy fogászati digitális ct vizsgálatra mert fogbeültetésre készültem viszont akkor még...
Tüdődaganat?
Tisztelt Doktornő. Kérem mondja el pontosan, hogy mi áll a leletben? Lehetséges rosszindulatú tüdő dagant? Ct lelet: b.alsóleb.-ben spec.seu tu.-s folyamat....