Étel intolerancia (108) teszt eredmény

Kedves Doktor úr! Korábban több intolerancia tesztet is végeztek rajtam: lisztérzékenység, laktóz, nutritív panel, inhalatív panel., De minden negatív volt. (Egyedül a laktulóz volt pozitív, de arra kaptam antibiotikumot.) Hasmenés, székrekedés, szelesség, hasi görcsök. Ilyen belső tüneteim szoktak lenni, de mindig mindent rendben találtak. Mivel bőr problémáim is vannak, nem múló pattanások 35 évesen, fejbőr viszketés, seborrea, néha már a szemöldökömnél is, így bőrgyógyász mondta, hogy szerinte valamilyen étel érzékenység lehet a háttérben és javasolta, hogy menjek el egy étel intolerancia tesztre, ahol 108 ételt vizsgáltak. Egy részét mellékeltem a tesztnek. Nekem ez azért tűnt hitelesnek, mert konkrét értékek vannak benne és nemcsak pozitív vagy negatív., Amire 50 U/ml feletti jött ki, arra a teszt szerint nagyon erős a pozitivitás. Ezek a Rozsliszt, Tönkölybúza, Búzaliszt, Tehéntej, Joghurt., Amire pedig csak erős a fokhagyma, illetve a tojásfehérje, amire azt mondták, hogy figyeljek oda. Dietetikus mondta, hogy 3 hónapig kerüljem ezeket az ételeket, utána pedig fokozatosan vezessem vissza őket. Én ezt el is kezdtem, már 3 hete lisztmentes, tejmentes és tojásmentes ételeket eszek. Különösebb változást még nem látok, de a fejbőröm szerintem most sokkal csúnyább és nagyon viszket. Azért írtam, mert nem szeretnék ártani magamnak azzal, ha esetleg nem vagyok gluténérzékeny, de 3 hónapig nem eszem lisztet. Ha a vérvétel nem mutatta ki nálam az lisztérzékenységet, akkor, hogyan lehet, hogy ez a teszt mégis nagyon erős reakciót mutat? Nem áll nekem össze, hogy ha 3 hónapig elhagyom ezeket az ételeket, akkor 3 hónap után, hogyan ehetem őket újra? Ha lecsökkennek az értékek, azt gondolnám, hogy később ismét reakciót váltanak ki, ha visszatérek a régi szokásaimhoz. Tejet egyébként előtte is csak kávéba tettem közvetlenül, illetve összetevők között fordult elő, kész élelmiszerekben, de mégis nagyon magas érték jött ki a tesztben. Talán ez a teszt nem is elismert orvosilag, így nehéz lehet erre egy objektív választ adni. Ennek ellenére szeretnék kérni egy kis segítséget, mert nagyon tanácstalan vagyok. Félek, hogy nem teszek jót magamnak ezzel a diétával. Előre is köszönöm szépen.

Dr. Plósz János válasza intolerancia témában

Ez a teszt IgG alapú és intoleranciát próbál igazolni, a korábban elvégtettek IgE alapú étel-allergia (nem intolerancia) illetve coeliakia (klasszkus lisztérzékenység: autoimmun betegség) vizsgálatok lehettek (nem intolerancia). Tehát az, hogy ezen utóbbak negatívak, nem zárják ki, hogy pozitív intolerancia-tesztet produkáljon. A gluténmentes diéta tartós, életvitelszerű tartása nem okoz egészségügyi problámát, emiatt nem kell aggódnia. Ha elfogadjuk, hogy a nagyon erősen pozitív értékek jelentős intoleranciára utalnak, és mondjuk tényleg klinikai javulást hoz az elhagyásuk, akkor szerintem nem 3 hónapról, hanem élethosszig tartó étrendi megfontolásokról érdemes gondolkodni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. március 15.

Kérdések és válaszok: Haspuffadás

Sörélesztő intolarencia
Tisztelt Doktor Úr! Haspuffadás és fokozott gázképződéd miatt végeztettem egy étel intolarencia tesztet, amiben a következő eredményeket kaptam (csak a...
Ételintolerancia vizsgálat eredmények...
Tisztelt Doktorúr! Gyomor panaszaim miatt csináltattam egy 46 tételes ételintolerancia vizsgálatot. Segítséget szeretnék kérni az eredményének értelmezéséhez....
Intolerancia
Tisztelt doktor Úr! Több éve tartó emésztési problémák miatt allergia és intolerancia vizsgálatot végeztek nálam. A vizsgált ételekre allergia nem igazolt,...
Dao enzim hiány értelmezése és kezelése
Hisztamin intolerancia labor vizsgálatom eredménye 14, 4 lett. alig az alsó határ felett. A vizsgálatot azért kértem, mert a laktoz és glutén intolerancis...
Ételintolerancia
Tisztelt Doktor Úr! A tegnapi gyors válaszát köszönöm. A tisztázáshoz annyi még hozzátartozik, hogy egy ételintolerancia tesztet készítettek és egy kémcső...
Ez SIBO vagy nem?
Tisztelt Doktor Úr, a véleményét szeretném kérni. Most voltam laktulóz teszten, mert SIBO-ra gyanakszom. Szinte az összes tünet rám illik: hasi...