Szelektív IgA-hiányos, 6 éves gyermeknek milyen immunerősítés javasolt?

Tisztelt Hölgyem/Uram! 6 éves lányomnál 2 éve ismert a szelektív IgA-hiány, értéke mérhetetlen volt eddig minden lelet szerint. Immunerősítésként ribomunyl és broncho-vaxom kúrát már csináltunk, az IgA-érték ennek ellenére nem változott. Nyári időszakban, amikor nem járt óvodába, egyáltalán nem volt beteg, szemben az ősztől jelenleg is tartó időszakkal, amikor 2 hét itthonlét felsőlégúti betegség miatt, 1 hét óvoda megoszlásban telnek napjaink. Kérdésem, hogy a fentieken kívül milyen immunerősítőt (vitamin, természetes étrend kiegészítő), probiotikumot adhatok a gyermeknek, hogy egy kicsit ellenállóbb legyen a szervezete? Illetve probiotikumot adhatok-e neki folyamatosan ebben az időszakban, és az segíthet-e valamit? Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Balogh Andrea válasza immunerősítés témában

Kedves Kérdező! A probiotikum adását mindenképpen javaslom, többféle létezik, a Protexin Junior rágótabletta pl. kiváló erre a célra, így azzal is tudja támogatni a kislánya immunrendszerét. Ez mehet neki nyugodtan folyamatosan akár 1-2 hónapig is. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. február 21.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Visszatérő középfülgyulladás
Tisztelt Dr Nő! Kislányom tavaly szeptember óta jár bölcsődébe és október óta folyamatosan visszatérő középfülgyulladással küzdünk. Már az 5. antibiotikus...
Felső léguti fertőzések
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Azzal a kérdéssel fordulok önökhöz, hogy a kisfiam már heti szinten szed valamilyen antibiotikumot, mert állandóan felső, illetve...
Milyen vitamint szedhetek?
Tisztelt doktornő! Reumatoid artritisz betegségben biológiai terápiát alkalmaznak nálam. Tudomásom szerint, ez az immunrendszer fokozatos gyengülésével jár. A...
Supradyn pezsgőtabletta
Étvágytalanság miatt /mióta meleg van/ supradyn plus pezsgőtablettát szed a férjem, mi a a különbség a Supradyn F és a Supradyn plus között, mivel az...
Immunerösités - Dr. Balog Anrdeátol...
Tisztelt Dr. Balogh Andrea! Az elmúlt egy evben többször korábban néhányszor kapott el Gyermekem betegségeket az óviban torkgyulladást, náthat egy hónapja...
Immunerösitő
érdeklödni szeretnék, hogy a 7 éves kisfiamnak adom mar 3 éve a multi tabs immuno kid-et. Szoktunk kihagyni honapokat álltalában a nyárit vagyis télen végig...