Foghúzás kemo- és sugárterápia után

Kedves Doktornő! Előttem már kérdezett valaki ebben a témában és el is olvastam a választ. Én kismedencei besugárzást kaptam (Összdózis: 50, 4 Gy/góc. Frakciódózis: 1, 8 Gy/die. Mezőméret: o fok x: 17, 5 y: 20) azt írtam le, amit a zárójelentésen olvasok. A kemoterápia összesen 8-szor volt, napi 900 mg 5 FU. inv.inf. Radio-kemoterápiás kezelés során alkalmazott szerek és dózisok: 7410. Nekem ezek a számok nem mondanak semmit, de Önnek bizonyára, igen. Szerencsétlenségemre most jött ki teljesen a 4-dik bölcsességfogam, amikor már elmúltam 65 éves, de a végbél daganat megállapítása előtt még csak el kezdett kibújni, ezért nem tudtam kihúzatni, de most, hogy már teljesen kijött (3 évig tartott mire kibújt az egész fog) rögtön el is kezdett romlani, és fájdalmakat okoz. A házi fogorvos azt mondta, hogy kérdezzem meg az onkológusomat, hogy mit javasol. Megkérdeztem az onkológust, akit azt válaszolta, hogy elvileg a sugárkezelés után két évig nem lehet fogat húzni, de kérdezzem meg a szájsebészetet, hogy van-e olyan orvos, aki már húzott fogat sugárkezeléses páciensnél. Felhívtam a szájsebészetet, ahol egy orvostól azt a választ kaptam, hogy csináltassak panoráma röntgent, és kérjek beutalót a körzeti fogorvostól, és ők megcsinálják. Megcsináltattam a panoráma röntgent, és visszamentem a körzeti fogorvoshoz, aki kijelentette, hogy ő nem ad beutalót a szájsebészetre, mert ez neki kockázatot jelent, és ő "nem fogja elvinni a balhét", ha nem fog gyógyulni a seb. Azt nem értem, hogy akkor miért javasolta ő is, a panoráma röntgent, mert akkor meg sem csináltattam volna. Kérdeztem, hogy akkor októberig fogfájással éljek, vagy mi a megoldás, mert nem szeretnék októberig fájdalomcsillapítókon élni, hiszen én egyébként is kerülöm a gyógyszereket, mégis meggyógyultam, a tumor markerem és a vérképem nagyon jó. A sztómazárás után is csak hízom egyfolytában, mégsem vállalják be a foghúzást, beutaló nélkül pedig nem tudok menni a szájsebészetre. Ez a 22-es csapdája. Köszönöm a választ!

Dr. Varga Éva válasza bölcsességfog témában

Kedves Kérdező! Nehéz döntést hozni az ön esetében, senki sem vállalja szívesen a felelősséget. Azonban egy gyulladt fog is okozhat szövődményeket és ezt jobb elkerülni. Az onkológusnak és a szájsebésznek kellene közösen megoldást találni, valószínűleg ezt a fogorvosa is elfogadja. Amennyiben a fogeltávolítás mellett döntenek, fontos az antibiotikumvédelem alkalmazása a beavatkozás előtt és után. A seb tisztítása után érdemes a sebszéleket varrattal zárni és klórhexidines öblögetést végezni. Esetleg a röntgenfelvétel alapján nem jött szóba a gyökérkezelés? Így elkerülhető lenne a fogeltávolítás.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. április 03.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Nyomás a fejben
Tisztelt doktor nő/úr! 6 napja kihúzták a leghátsó rágó fogamat, a vérzés másnap estére állt el, viszont azon az oldalon az arcom azóta is fáj, néha nyilal...
Mit szabad, mit nem?
Tisztelt Doktor Úr! Pénteken reggel (05.11-én) kihúzták a jobb hátsó bölcsességfogamat (48-as fogeltávolítás), amely később begyulladt és antibiotikumot...
Ki nem nőtt bölcsességfog okozhatja a...
Tisztelt Doktornő! Már lassan két éve, hogy rosszul vagyok, levert, a bal szemem fényérzékeny, és olyan irritáló érzetem van, mint mikor az ember szemét...
Bölcsességfog eltávolítás
Kedves Doktornő! A röntgen megállípította, hogy alul, a még ki nem nőtt, két bölcsességfogam ferdén nő és ha nőni kezdenek kitolhatják a 7-es fogakat,...
Bölcsességfog
Tisztelt Doktor Úr/Nő Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy volt egy bölcsességfog műtétem 3 hete a felső jobb oldaliról lenne szó nos igen nehezen jött ki...
Bölcsességfog
Tisztelt Doktornő/Doktor úr! A bal oldali alsó bölcsességfogam ferdén, "fekve" nőtt. Az ínyen nem tört át, teljes mértékben íny alatt van. A panorámaröntgen...