Változékony menstruáció

Tisztelt Doktor Úr! 2013. novemberében kezdtem el szedni a Symicia-t, akkor voltam vizsgálaton is. Ahogy elkezdtem szedni, 3hétig tartott a menstruáció (de nem erősen) Előtte kb 1héttel esemény utáni tablettát (Rigesoft) kellett bevennem, így gondoltam az borította fel... Ezután minden normális volt, egészen 2014.áprilisáig, amikor épp csak pecsételő vérzésem volt, majd ismét minden rendben ment 2014.novemberig, amikor ismét csak pecsételő vérzés volt. 2014. decemberében voltam utoljára vizsgálaton, minden rendben volt. Aztán 2015. márciusban kellett volna megjönnie, 2napig barnás pecsételés volt, a 3. naptól viszont minimális vérzés is jelentkezett...Áprilisban elején rendesen akkor jött meg, amikor kell és akkor elég nagy mennyiség volt. Most pedig április 27én kellett volna megjönnie, de 2napig szinte semmi, a 3.napon picit több, de azóta semmi... A gyógyszert rendszeresen szedem, mellette nem szedek semmit, beteg sem voltam. Még annyi, hogy 2héttel (kb. ápr 12től) mielőtt meg kellett volna jönnie, kb 1hétig sárgás folyásom volt. Mitől lehetnek ezek a változások? (egyik hónapban szinte semmi, másik hónapban majdhogynem az előző havit is bepótolom) Válaszát előre is köszönöm!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Szalóczy Péter válasza minimális tabletta szüneti vérzések témában

Kedves Kérdező! A tabletták napi hormon tartalma midig kevesebb, mint amit a petefészek termelt volna normálisan. Ezért kevesebb hormonra alacsonyabb hám épül fel, ami instabil, a szünetben nem elég nagy a lelökődéséhez szükséges hormonszint esés. Ehhez még az anyagcsere napi intenzitása, felszívódás, lebontás is hullámzó lehet. Ettől még a fogamzásgátló hatás teljes. Mivel a tünet régóta fennáll, érdemes átváltani magasabb hormontartalmú tablettára, akár folyamatosan az egy hetes szünet után ezzel indítva.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2015. május 01., 19:45; Megválaszolva: 2015. május 02., 16:59
Kérdések és válaszok: Fogamzásgátlás
Fogamzásgátlás
Kedves doktor úr/nő! Múlt pénteken együtt voltam a barátommal úgy 12.30 körül és sajnos nem volt sikeres a védekezés. A ciklusom közepén...
Fogamzásgátlás
Kedves Doktor úr, Mtfhr homozigóta génmutációm van, így a fogamzásgátló tabletta szedése nem javasolt. Egy ismerősöm ajánlotta a Nuvaring...
Fogamzásgátló tabletta csere
Tisztelt Doktor Úr! Lassan 2 éve szedem a Ditinell 0,060mg/0,015 mg fogamzásgátló tablettát. Az elmúlt 3-4 hónapig a 4 db placebo tabletta közül a...
Fogamzásgátló
Üdvözlöm. Évek óta szedek Symicia fogamzásgátlót, mindig este 7kor szoktam beszélni, de most a 7 napos szunet utan elfelejtettem bevenni és csak a...
Fogamzásgátló hasmenés esetén
Üdvözlöm! Több éve Mercilont szedek.Hasmenésem volt 5-6 napig szedtem rá Normix antibiotikumot. A párommal közben együtt voltunk 1x a tablettamentes...