Pajzsmirigy UH

Tisztelt szakorvos Úr/Nő! A nyakamon lévő göb-a háziorvosom használta először ezt a kifejezést- kb. 2-3 évvel ezelőtt indult el a növekedés útján. Ma már szemmel jól látható, kézzel pedig kitapintható. Az elmúlt 2-3 évben -sajnos-dohányoztam és nemrég (5 hónapja) megszültem a kisfiamat. Nem tudom, mennyi jódot "fogyasztottam" a terhesség alatt, Elevit vitamint 4 hónapig szedtem, plusz más Multivitamint, amiben 100% a jódtartalom, nem hinném tehát, hogy jódmérgezést kaptam volna, de az biztos, hogy magas rizikófaktorral rendelkező páciens vagyok, ugyanis a fentiek mellett, édesanyámnak és nagymamámnak is volt, illetve van cisztája-több helyen-és gócok a nyakán. Jelenleg ott tartunk a kivizsgálást illetően, hogy: voltam vérvételen, a TSH ért.: 1.00, ami elvileg jó, hisz a ref.tart.: 0, 27-4, 69 a labor.leletem szerint. A vérképen minden normális, kivétel a CN: 7, 51mmol/l, ami ugyan nem kórosan, de magas, hisz a ref.tart.: 2, 5-7, 49..ha eddig jól látom laikusként! Ma voltam PM UH-on, endocrinológiára és izotóp vizsgálatra is van beutalóm és időpontom. Az UH orvos igen rövid volt és nem nyugtatott meg. Azt mondta, folyadékkal telt ciszta, de van, ahol vaskosabb a fala, van, ahol vékonyabb-a ciszta ált.-ban pedig atipikus szerkezetű.-és, hogy egy jó endokrinológushoz menjünk! Illetve, hogy tű-biopsziát is elképzelhető, hogy végeznek majd, ami elvileg nem ártalmas. (-Nem ezt hallottam már többektől!) Tudom, hogy még javában folyik a kivizsgálásom, de 1-2 dolgot nem értek az UH leletem szakzsargonjaiból! Kérném fordítsák le nekem a következőket köznyelvre!: -istmus -ventralisan -apró hyperreflexiókat is tartalmaz a cystosus terület -a cystosus képlet a széli területeken hypervascularisalt -homogén echoszerkezetű a bal old.-i mérs.nagyobb PM Köszönettel: Gabriella

Dr. Fáklya Mónika válasza pajzsmirigy probléma témában

Tisztelt kérdező! Istmus: a pajzsmirigy két lebenyét összekötő, középső pajzsmirigyrész Ventralisan: A test elülső oldala felé néző részen Hyperreflexió: UH-on fehérebbnek látszó terület Cysta: folyadékkal telt tömlő Hypervascularizált: erekkel dúsan ellátott Összességében javaslom, hogy az endokrinológiai szakrendelést keresse fel, és vizsgálják meg a cystosus göbét, de ezek többségükben jóindulatú elváltozások.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. október 07.

Kérdések és válaszok: Endokrin betegségek

Pajzsmirigy alulműködés
Jelenleg 26 hetes terhes vagyok, eddig semmilyen probléma nem volt a pajzsmirigyemmel, utoljára aug. 18-án vizsgálták. A mostani vizsgálat eredménye ez lett:...
Nornalis érték ?
Tisztelt Doktornő! Hónapok óta nyomást, csomót érzek a nyakamban, illetve enyhén be van a torkom is gyulladva. Voltam orvosnál, pajzsmirigyre vagy refluxra...
Ingadozó TSH okozhat újabb vetélést?
Üdvözlöm Volt korábban egy missed ab, amiatt nézettem a pm hormonokat gyorsan most az újabb terhességnél. Akkor 6,5re felugrott a tsh 4+3hetesen (de eközben...
Pajzsmirigy rendellenesség
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2.és fél éve járok pajzsmirigy vizsgálatokra. 2011.06.hó-ban 6.13-as THS- el lettem beutalva egy időszakos vérvétel után (panaszaim nem...
Pajzsmirigy
Kedves Doktor Nő! Szeretnék, véleményt kérni Öntől! Göbös pajzsmirigy beteg vagyok 5 éve. A TSH értékem ingadozik, 0, 007-2, 95 között. Metothyrinnel...
Endokrinológia: Thyreoiditis
Tisztelt Dr. Úr! Endokrinológiai vizsgálat során a következő eredményeket kaptam: TSH 1, 5, FT4 14, 89, ATPO 179, ATG 31. Ezek alapján kaptam az Lthyroxin...