Rejtélyes féregfertőzés

Tisztelt Doktor Úr! A következő problémával fordulok önhöz. A székletemben gyakran (de nem mindegyik alkalommal) apró fekete és fehér pöttyök, apró csíkok vannak. Illetve nagyon rendszertelen a székletem, van, hogy székrekedésem van az egyik nap, a következő nap pedig már 5-6-szor is mennem kell a wc-be, a székletem állaga is nagyon változó (akár egy napon belül is), de álltalában híg, zavaros kinézetű (van, hogy sárga vagy éppen szürke színű, illetve habos, melyik nap, hogy) A gyomrom sokszor puffad, és szinte állandóan kavarog. Rossz a közérzetem, gyengének érzem magam, sokszor fáj a fejem, fáradékony vagyok. Én féregfertőzésre gyanakszok, háziorvoshoz is fordultam. Az általam kért székletvizsgálat azonban negatív lett, a vérkép alacsony WBC szintet mutatott ki. Az orvosom először a belgyógyászatra, majd a haematológiára küldött, ott számtalan vizsgálaton vettem részt (különböző vírusokra, Helicobacter pylori-ra illetve Candidára is vizsgáltak, de mind negatív lett). Azzal a felvetésemmel, hogy valamilyen féregfertőzésem van az orvosok nem igazán foglalkoztak, mert szerintük a vérkép és a székletvizsgálat ezt nem igazolta. Nemrég azonban találtam a székletemben egy féregszerű "lényt". (mellékeltem képet róla önnek, képet közelről készítettem, hogy jobban látszódjon, igy "összetekeredve" olyan 6-8 cm hosszú volt). Ezt a "parazita szerűséget" aztán lefotóztam és azonnal székletdobozba raktam és 2 napra rá (mivel hétvége volt, amikor a székletemben megláttam) elvittem vizsgálatra az egyik laborba féregmeghatározásra. Le is adtam, de 1 nap múlva felhívtak a labortól, hogy nem tudják elvégezni a vizsgálatot, mert gyakorlatilag nem találtak semmit sem a székletdobozban, amin én nagyon meglepődtem. Lehetséges hogy elbomoljon egy parazita ennyi idő alatt? A kérdésem az volna, hogy ön szerint is féreg látható-e a képen, és ha igen akkor milyen fajta? Meg lehet ezt kép alapján határozni, vagy csak mikroszkópos vizsgálattal? A háziorvos kép alapján felírhat-e gyógyszert, vagy csak akkor ha laboratóriuma vizsgálat igazolja a féreg meglétét?, Hogyan lehet megakadályozni, hogy a kivett parazita/féreg elbomoljon a székletdobozban? (az interneten fiziológiás sóoldatot írtak, nem tudom, hogy ez helytálló-e) Azt még plusz információnak leírnám, hogy kutyám, macskám nincs, nem jártam külföldön és nagyon ügyelek és mindig is ügyeltem a tisztaságra, igy nem igazán tudom, hogy kaphattam el egy ilyen fertőzést. Korábban azonban többször is fogyasztottam tengeri halakat, (tintahalat, gárnélarákot stb.), nem tudom, hogy ezeknek van-e közük ehhez a fertőzéshez. Előre is köszönöm válaszát. Tisztelettel, László

Dr. Pék Tamás válasza féreg témában

Tisztelt Kérdező! A fénykép alapján nem mondanám azt, hogy az féreg lenne. Az biztos hogy nem tud elbomlani, lehet, hogy rost volt, ami nem igényelt további vizsgálatot. Mikroszkóppal a petéket lehet kimutatni általában, a látható, mozgó férgekhez nem kell górcső. Parazitológiai székletvizsgálatnál általában friss, azaz aznapi székletmintát szoktak kérni, de azt sem az elbomlás miatt, hanem, hogy az élőket könnyebben beazonosíthassák. Lehet, hogy a széklet habitusának változása, valamint a puffadás, gasztroenterológiai kivizsgálást tenne szükségessé. (A széklettel ürülő általában egyébként sem szoktak hasmenést/székrekedést okozni, a fejfájás sem jellemző tünet.) Tisztelettel:

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Pék Tamás
Dr. Pék Tamás infektológus szakorvos
Megválaszolva: 2017. augusztus 06.

Kérdések és válaszok: Élősködők

Cérnagiliszta irtas
Kedves Doktor Úr! Cernagilszta fertozessel kezelnek mar tobb honapja. E het elejen 3napon at 1x1 vettem be es a 4.napon is mozgo gilsztat lattam a...
Kérdés bélféregekkel kapcsolatosan
Tisztelt Doktor úr! Egy eléggé kellemetlen, elvont kéréssel fordulnék önhöz. Jelenleg kivizsgálás alatt van, hogy vannak-e bélférgek az emésztőrendszeremben....
Bélféreg lenne?
Tisztelt Doktor Úr! Egy hónapja azzal a panasszal fordultam a háziorvosomhoz, hogy viszketést érzek a végbélnyílásomnál. Bélféregre gyanakodott, ezért előírt...
Fertőzött lehetek még?
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Úgy 9 éves koromban bélféreg fertőzött voltam, onnan emlékszem, hogy egyszer a székletemben egy barnás-vöröses férget találtam....
Férgesség?
Tisztelt Doktornő/Doktor úr! 2 hete vásároltunk egy kiskutyát, lakásban tartjuk, mivel most tanulja a szobatisztaságot ezért természetes, hogy vannak...
Galandférget elkaphatják gyermekeim?
Tisztelt Dr.! Egy évvel ezelőtt, a gyerekeim (3 és 5és fél évesek) nagy állatrajongása miatt, magunkhoz vettünk egy spánielt, aki az előszobánkban lakik,...