Lyme-kór és beszédzavar?

Tisztelt doktor Úr! Kisfiamat szeptember közepén megcsípte egy kullancs. Az eltávolítását orvos végezte. Sajnos megfertőződött a borrelia baktériummal, ami a mai nappal beigazolódott. Két héttel a csípés után egy napig magas láza volt. Rá két hétre az egész testét beborították kokárda-szerű kiütések ám a kullancs-csípés helyén nem volt. A háziorvos az előzmények tuatában nem volt biztos abban, hogy vírus okozta-e a kiütéseket, vagy a Lyme- kór tünete, így laborvizsgálatot kért. A kiütéseket megnézte egy bőrgyógyász is, aki meningococchus fertőzésre gyanakodott és Ospen 400 antibiotikumot írt fel a kiütések eltűnéséig 3x5ml, majd a tünetek megszűnését követően 2x5ml dózisban. Ennek alapján bevette a kisfiam a 60 ml-t. Múlt hét szerdától a kisfiamon fáradékonyságot és beszédproblémákat vettünk észre, főleg mikor fáradt. Eddig szépen, tisztán, egyenletesen beszélt, most többször megismétel szótagokat (főleg a szavak kezdetén). Most vasárnap megint előfordult hőemelkedés, bár most orrfolyással is párosult. Kiegészítként még tudni kell, hogy futószemölcse vaan, amit kezeltünk (Isoprinosin 1x5ml/nap, Causticum 2x4golyó/nap, Infectodell 2xecsetelés/nap), valamint ezen felül multivitamint is kapott. Mai nap megérkezett a laboreredmény, ami borrelia IgM >190.0 AU/mL és borrelia IgG >240.0 AU/mL A háziorvosunk Ospen 400 antibiotikumot írt fel 3x5ml/nap) dózisban 3 hétig. Bízom a háziorvosunkban, csak szeretnék még egy szakvéleményt hallani. Ön szerint ez a kezelés hatásos lesz? Ilyen típusú beszédzavart okozhatja a Lyme-kór? Nem vagyunk elkésve a kezeléssel? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Lakos András válasza lyme témában

Elnézését kérem, csak most vettem észre, hogy kérdést kaptam. Azóta eltelt már nem kevés idő, hogy van most? Írjon az [email protected]. A gyógyszerek adagolásánál fontos a testsúly ismerete, erről nem írt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. december 19.

Kérdések és válaszok: Élősködők

Lyme betegsség?
Tisztelt Doktor úr Napokba jött meg az eredeményem Lyme Borreliosis laboratóriumi vizsgálat WB eredmény: IgM P100 Negatív IgG P41 Pozitív, OspC B.g. Pozitív,...
Lyme v. SM?
Tisztelt Doktor úr! Kérdésem a következő lenne Lyme beteg vagyok vagy sm tüneteim vannak? Tüneteim tavaly nyáron kezdetők: -Beszéd zavar -Kettős látás -először...
Lehet-e kullancs által terjesztett...
Tisztelt Dr. Lakos András! Több, mint fél éve neurológiai tüneteket produkálok úgy, mint: rövid távú memória zavar, beszédnehézség, egyensúlyzavar,...
Lehet-e Lyme-kór?
Tisztelt Dr. Lakos András! 2015,decembere óta küzdök különböző problémákkal, amelyek eddig megoldatlanok maradtak. Jellemzően ízületi panaszaim vannak: fájnak...
Lehet e lyme
T. Dr úr Két éve vannak izüketi fájdalmaim. Hol itt hol ott. Influenza szerű izomfájdalmakkak kezdődött. Eredmény akkir immunológia negatív. Lyme negatív....
Lehet-e lyme negatív teszt esetén?
Kedves Doktor Úr! Kb 5 évvel ezelőtt lyme fertőzést diagnoztizáltak nálam. Antibiotikumot kellett szednem egy pár hétig. Kb 2 éve állandó fájdalmaim vannak....