Diéta utáni visszaállás

Tisztelt Doktornő/Úr! 179cm magas, 25éves nő vagyok, a dohányzás abbahagyása után felszaladt rám 4-5kg és május elején 75-76kg voltam. Immár 16hete kezdtem el diétázni "kalória számlálással", az én számolásom szerint: - eleinte (kb. 8hétig) 1200 kcalt ettem, - volt néhány magasabb értékű hét (kb. 1400) mivel olyan helyen dolgoztam ahol fix ebédet kaptunk, -az utóbbi hónapban pedig 1300 kcalt ettem/eszem. A neten keringő sok különböző érték miatt lehet néhány %-al alá is becsültem a napi bevitelem, de sikerült 10-12kg-ot leadnom. Ahogy az lenni szokott a fogyásom lelassult. Sajnos hátproblémám miatt nem tudtam sportolni, de úgy döntöttem ennek ellenére valamit fogok. A kérdésem az lenne, hogy milyen ütemben és milyen kalória értékű étrendre álljak "vissza", ha már nem szeretnék tovább fogyni, de visszahízni sem? E mellé mikortól társítsam a sportot? Kezdjek el még a "visszaállás" előtt, hogy felpörögjön az anyagcserém, majd ezt tartsam és ehetek kicsit többet? Heti 2-3 sportolás (20-30perc kocogás vagy szobabicikli, valamelyik helyett 1-1 aerobik) elegendő mozgás lehet ehhez? Ezeken kívül mit tehetek, hogy ne hízzak vissza? (A klasszikus dolgokon kívül, hogy ne "zabáljak", meg ne legyen zsíros, cukros az étrendem...) Köszönöm a segítséget!

Dr. Szanyi Andrea válasza fogyás témában

Kedves Kérdező! Feltételezem, hogy ülő munkát végez. Ha rendszeresen, hetente többször végez testmozgást, a napi bevitt kalóriamennyiség maximum 2000 kcal legyen. Ha többet mozog, fizikai munkát végez, akkor természetesen több lehet a napi kaloriaigény. A testmozgást minél előbb kezdje el, törekedjen arra, hogy minden nap mozogjon, ha másképpen nem lehetséges, akkor menjen gyalog a munkahelyére vagy szálljon le két megállóval előbb és a maradék utat gyalog tegye meg. A jelenlegi 64 kg a 179-es testmagassághoz 20-as testtömeg-index (BMI) értéket jelent, ami normál testalkatnak számít. Az étrendje tartalmazzon minél több zöldséget, gyümölcsöt. Kevés krumplit, rizst, kenyér- és tésztafélét fogyasszon. Kerülje a nassolást, a cukros üdítőket. A vacsora minél korábban legyen és kevés, mindenképpen naponta többször étkezzen, ne túlságosan nagy, mennyiségeket.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. szeptember 05.

Kérdések és válaszok: Elhízás

3 nap alatt 2 kg fogyás, mire utalhat?
Tisztelt Doktornő, 26 éves fiú vagyok. Ismert betegségeim: Rosacea (nagyon régen), krónikus prosztatagyulladás (4 éve) és reflux (8...
Leukémiára gyanakszom
Tisztelt Doktornő! Az elmúlt két hétben jelentős mértékben csökkent a testsúlyom. A normális testsúlyom 74kg volt, a mai nap, 71,8-at...
Lelet értelmezés
Üdvözlöm! Nagyon köszönöm doktornő a korábbi részletes válaszait egy másik kérdésemre. A csatolt lelet értelmezésében szeretném kérni a...
Miért nem hizok?
Üdvözlöm! 6-7 hónapja 5kg-ot fogytam, nagyon stresszes volt az életem, szorongás és pánik is kialakult nálam. Sajnos azóta sem tudok...
Pulzus érték
Szép napot! Arról szeretnék érdeklődni, hogy én voltam egy hónapja kivizsgáláson szív ultrahang és egk formályában terheléses EKG nemvolt...
160g szénhidrát étrend
Üdvözlöm! 47 éves, 162cm magas, 118kg.os nő vagyok. Nagyon sokat diétáztam, fogyóztam már életemben, volt, hogy több kiló is lement, de...