Doppinglistás hatóanyag

Tisztelt Szakértő!

Egy elég furcsa kérdéssel fordulok Önhöz! Az érdekelne, hogy kinek a felelőssége a tájékoztatás vagy tájékozódás abban az esetben, ha a betegnek olyan gyógyszert írnak fel, mely szerepel a MACS tiltólistáján? A háziorvosnak kötelessége erről betegét tájékoztatni, ha tudja, hogy az sportol? Vagy a betegnek kell utánajárni a vény kiváltása előtt? Csak mert belefutottam abba, hogy nekem az orvosom felírt egy gyógyszert és már annak szedése közben derült ki teljesen véletlenül, hogy maga a gyógyszer illetve hatóanyaga tiltólistán szerepel. A dobozban illetve az interneten található valamennyi -adott hatóanyagot tartalmazó gyógyszer- betegtájékoztatója sem hívja fel külön erre a figyelmet. Természetesen ezentúl tiltólistával fogok orvoshoz járni:), de érdekelne ilyen esetben kit terhel igazán a felelősség. Nem profi sportról beszélünk és nem ebből élek, de ennek ellenére a versenyszabályzat szerint bármikor ellenőrizhetnek.

Válaszát előre is köszönöm!

WEBBeteg Szakértő válasza dopping témában

Kedves Kérdező!

Ez semmiképp se lehet a háziorvos kötelessége, hogy figyelmeztesse önt az esetleges doppinglistás szerekről, még abban az esetben se, ha tudja, hogy ön sportol. Az ő felelőssége mindig az ismeretei szerint leghatékonyabb kezelést alkalmazni, illetve még magát a listát sem szükséges ismernie. A sportoló felelőssége, hogy ismerje a tiltott szerek listáját, illetve ha sportorvosi vizsgálaton vesz részt, akkor a sportorvos már tud felvilágosítást adni ezen szerekről.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2010. március 30., 14:13 ;Megválaszolva: 2010. március 30., 14:13
Kérdések és válaszok: Egyéb
Tiltólistás hatóanyag
Tisztelt Szakértő! Egy elég furcsa kérdéssel fordulok Önhöz! Az érdekelne, hogy kinek a felelőssége a tájékoztatás vagy tájékozódás...
Nyomás a fejben
Üdvözlöm! 27 éves nő vagyok, 64 kg, 162 cm. Problèmám első szülès után kezdődött 8 hónapja. Hasmenésem volt egy hètig, utána becsípődött a...
Hepatitis A és B védőoltás...
Kedves Webbeteg, Keleti országokba utazás előtt tipikusan javasolnak a weboldalak kombinált védőoltást mindenkinek, de kissé féloldalasan mintha...
Sárga tenyér labor eredmény volt
Volt vérvétel ami picit magas Koleszterin Triglegricelin Gpt,Ggt ....mi lehet a baj mert igen sárga a tenyerem es szem kicsit vizes duzzadt amúgy semmi mas...
Fáradtság, gyengeség, EBV
Tisztelt Doktor/Doktornő! Május végén egyik pillanatról a másikra rámtört egy nagyfokú gyengeség érzés, az egész testemet úgy éreztem mintha...