Extra ütések

Tisztelt Doktornő! 23 éves egyetemista vagyok. Azzal a panasszal fordulok Önhöz, hogy az elmúlt 3 hétben napi szinten, naponta több, mint 10 alkalommal érzek extra szívdobbanásokat. Ezek főleg nyugalmi helyzetben jönnek, de előfordul, hogy sportolás (futni szoktam, heti 3-4x 4-5km) közben/után érzem. Néha egy-egy extra dobbanás után enyhén szédülök és légszomjam van. Voltak ilyen panaszaim korábban is, de ilyen sűrűn még soha nem éreztem. 2 éve voltam kardiológusnál hirtelen fellépő gyors szíverrés miatt, de nem találtak semmi rendelleneset, azt mondta az orvos,hogy ez pszichés. Viszont ez most már kezd megijeszteni. Félek elmenni sportolni, folyton ezzen stresszelek. Ön szerint szükséges lenne egy újabb vizsgálat vagy tényleg okozhatja a szorongás, stressz is? Sajnos képes vagyok a legkisebb dolgokra is rástresszelni és ezen a pánikbetegségem csak ront. Válaszát köszönöm! Adél

Dr. Molnár Dóra válasza extraszisztolé témában

Kedves Kérdező! Az extraszisztolék, mennyiségét 24 órás EKG-val (Holter) kellene ellenőrizni, ennek segítségével meg lehet állapítani, hogy van-e teendő. Azt javaslom, ismét keressen fel fel kardiológust. Azért ne legyen megijedve, az extraszisztolék legtöbb esetben nem igényelnek kezelést, nem okoznak bajt. Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Dr. Molnár Dóra
Dr. Molnár Dóra Kardiológus, belgyógyász
Megválaszolva: 2019. augusztus 29.

Kérdések és válaszok: Egészséges élet

Szabálytalan szívverés
Tisztelt Doktornő! Fiatal, káros szenvedélyektől mentes férfi vagyok, a covid oltás óta szedek naponta 1x2,5 mg coverex-as vérnyomáscsökkentőt, emellett...
Holter EKG eredmény
Tisztelt Dr. Molnár Dóra! Régebben is voltak mellkasi panaszaim, mellkasi nyomás stb. Kicsivel több, mint fél éve jelentkeztek a mellkasi nyomás és égés...
Extrasystole
Kedves Dóra, Körülbelül 1.5-2 éve küzdök szorongással. Számtalan tünetem volt már és az utóbbi időben egyre jobban érzem magam. Többek között, ami első...
Szív dobbanások, magas pulzus
Tisztelt Doktornő! 22 éves nő vagyok. Családomba előfordult magas vérnyomás,illetve édesanyámnál billentyű gondok, édesapám infarktusba veszítettük el. Nekem...
Extra Systole
Üdvözlöm! Volt ma egy csomó extra systole-m, amit már nagyjából megszoktam mert majdnem minden napos , bár ma elég sok volt, viszont volt egy olyan és akkor...
Kihagyó szívverés
Tisztelet Doktornő! Pár éve kezdődött a problémám. Gyakran érzett bal oldali mellkasi fájdalmaim miatt felkerestem egy kardiológust aki EKG, terheléses EKG...