Tanácsadás kérés

A nagymamám 65 éves.December óta azt vesszük észre rajta, hogy elfelejt dolgokat. Először csak figyelmetlenségnek tűnt, de mostanában már arra sem emlékszik 1 óra elteltével ha valaki meglátogatta. Bizonytalan sok mindenben. A beszélgetések során többször teszi fel ugyanazt a kérdést. Nem tudja megjegyezni az új információkat. Azt szeretném kérdezni, hogy milyen betegségre lehet gyanakodni, milyen orvoshoz ajánlott elvinni? A háziorvos szerint archeimer kór tünetei jelentkeznek nála, ezért beutalta vizsgálatra a mosonmagyaróvári kórházba, ahol teszteket kellett elvégeznie és ott azt állapították meg, hogy nincs semmi komoly probléma. Ennek ellenére a nagymamám viselkedésén egyre sűrűbben jelentkeznek a fent leírt problémák. Előre is köszönöm a válaszát. Üdvözlettel.

Dr. Kalóczkai Andrea válasza feledékenység témában

Kedves Kérdező! A nagymamájánál a, demencia enyhe tünetei mutatkoznak, melyek lehetnek súlyosabbak is, de megállhatnak ezen a szinten is. A, demenciáknak sok oka lehet, pl az Alzheimer kór, de érelmeszesedés, vagy keringési zavar is állhat a háttérben. Neurológushoz lehetne fordulni, akár szakrendelőben is. Igazi gyógyszer nincs a betegségre, de lehet használni agyi anyagcsere javitókat, úgy nevezett nootropikumokat, vagy nicergolint, később, ha súlyosabb a helyzet más hatóanyagú készitményt is. Ezek a gyógyszerek általában a romlást próbálják fékezni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. október 12.

Kérdések és válaszok: Demencia

Hajszálerek meszesedése
Tisztelt Doktor úr. Segítséget szeretnék kérni Öntől. Nagyon el vagyok keseredve, mert a következőket tapasztaltam magamon, elfelejtettem neveket, és egyre...
Lelassult, feledékeny, álmodozó...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A családban van egy 17 éves fiú, akinek jópár éve érdekes a viselkedése. Álmodozik, több idő kell neki mindenre, télen képes...
Lehetek-e, demenciás 21 évesen?
Tisztelt Doktor Nő! 21 éves vagyok, azért fordulok önhöz, mert nem tudom merre induljak el ezzel a problémával. Egy ideje észre vettem, ahogyan a párom is...
Feledékenység?
Jó estét.Évek óta fenn álló problémámról szeretnék többet tudni.kb 14 éve tart, hogy nagyon feledékeny vagyok, de olyan szinten, hogy a minnapi dolgokat is...
Örökölhető a, demencia?
Mindkét szülőm, demenciában szenved, szenvedett. Én egyenlőre csak nagyon feledékeny vagyok, pajzsmirigy alulműködésem van, amit rendszeresen...
Valami nem stimmel a fejemben
Kedves doki. Gyerekként későn tanultam meg beszélni. Gyerekkori műtét közben (orrmandula kivétele) klinikai halál állapotába kerültem. Gyerekkorom óta várom a...