Serosus papillare carcinoma endometri

Tisztelt Doktor Nő, Serosus papillare carcinoma betegségnek a méhtestben méh és petefészekeltávolítás után, áttét nélkül, pT1a stádiumban / LVI-, V0, Pn-, ép resectios felszín, sugárkezelést nem kapott/, mennyi a kiújulási esélye?, Mennyire nyugodhatunk meg? Válaszát előre is köszönöm

Dr. Baki Márta válasza méhtest rák témában

Tisztelt Levélíró! Magyarországi adatokat nem találtam, így nemzetközi folyóiratokban megjelenő közlemények alapján a következő adatokat ismertetem: 2011-ben megjelent szakcikk 426 I-es stádiumú méhtest daganatban szenvedő nő adatát ismertette, akiket 1990-1997. között kezeltek. Azon csoporton belül, akik sugárkezelést is kaptak, ott a helyi kiújulást 15 éven belül 6 %-osnak találták, akik nem kaptak sugárkezelést, ott 15,5 %-os volt az arány. Távoli áttét megjelenése 7 %-os volt a sugárkezelésben részesülők között, míg a sugárkezelést nem kapók között 9 %-os volt az arány. A 15 éves túlélés 52 ill. 60 %-nak bizonyult. A 70 éven felüliek csoportjában a 15 éves túlélést 50 %-osnak találták. A betegek későbbi sorsát a kísérő betegségek és a nagyobb testsúly befolyásolta. Tisztelettel: dr. Baki Márta

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. február 22.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Ujabb szövetminta vétel sugárterpáiás...
Tisztelt Doktorasszony! Köszönöm szépen a válaszát a korábban feltett, emlődagatból keletkezett koponyacsont áttéttel kapcsolatban. Még egy...
Méhtestrák kiújulás
Tisztelt Doktornő! 56 éves nő vagyok, 2021. januárjában TAH+BSO műtétet hajtottak végre. A szövettani eredményem: jól differenciált...
Méhtestrák áttét
Tisztelt Doktornő! 1 éve műtötte méhtestrákkal, TAH+BSO műtétet végeztek. Az MR kontroll-leletem végén lévő radiologiai vélemény...
Immundeficiencia - Hepatomegalia
Tisztelt doktornő, A 15 éves fiam az utóbbi 4 évben havonta légúti megbetegedésekkel, náthás tünetekkel kűzdött. 2 éve egy 5 napig tartó...
Kemoterápia vastagbél daganat esetén
2022 ben volt rosszindulatú vastagbél műtét majd xelox kemó 2024 ben tüdő metasztázis miatt műtét, bevacizum kemó azóta nyirokcsomó...
EPISEEK teszt
Tisztelt Doktornő! A napokban találkoztam az EPISEEK teszt ajánlással (Neumann Lab) Komolyan felkeltette az érdeklődésemet. Kutattam a...