A férfi életkora is hatással van a mesterséges megtermékenyítés sikerére

Szerző: MTI

Nemcsak a nők, hanem a férfiak kora is hatással van a mesterséges megtermékenyítés sikerére: a 40-42 éves férfiaknál 46 százalékkal kisebb az esély a sikerre, mint a 30-35 éveseknél, ha nő partnerük 30 év alatti - ezt állapította meg egy amerikai tanulmány.

A férfiak termékenysége sem tart örökké

Termékenység és dohányzás

Aki gyermeket tervez, jobb, ha még a megvalósítás előtt leszokik a cigarettáról. Most már eggyel több bizonyíték van arra, hogy a füstölés rontja a termékenységet férfiak és nők esetében egyaránt, sőt, még a gyermekeikét is.

Termékenység és dohányzás - Jó tudni!

A Harvard Egyetem kutatói majdnem 19 ezer mesterséges megtermékenyítéses (IVF) eset vizsgálata alapján közölték tanulmányukat a European Society of Human Reproduction and Embryology (ESHRE) kiadványában.

Megállapításaik rácáfoltak arra az elméletre, hogy a férfiak termékenysége örökké tart. A tanulmány szerint a természetes vagy mesterséges megtermékenyítésnél az idősebb férfiaknál jelentkező spermamutációk és a spermák számának csökkenése a megtermékenyítés esélyeit is csökkenti - ismertette a tanulmányt a BBC News.

Korábbi kutatások már jelezték, hogy az idősebb sperma esetében nagyobb az esély a genetikai hibákra, egyebek mellett az autizmus és a skizofrénia gyermekkori kialakulásával is kapcsolatba hozták.

40 év felett jelentősen csökken az esély

A most megjelent tanulmány szerint a 40-42 éves férfiaknál 46 százalékkal kisebb az esélye a mesterséges megtermékenyítés sikerének, mint a 30-35 éveseknél, ha partnerük 30 év alatti. A nők életkora mindazonáltal nagyobb hatással van a pár termékenységére, mint a férfié.

A 35 éves nőknek jelentősen nagyobb az esélye arra egy 30 év alatti férfi partnerrel, hogy az IVF kezelés első ciklusában megtermékenyüljenek, mint egy harmincas évei közepén járó férfival.

Az idősebb férfiak csökkenő termékenységének oka Laura Dodge, a Harvard Egyetem orvosi karának kutatója szerint nem teljesen világos. "Míg a nők esetében a kor előrehaladásával főleg a kromoszóma rendellenességek miatt csökken a termékenység, a férfiak életkorának a terhességre gyakorolt hatása kevésbé megmagyarázható" - mondta.

Dodge a termékenység sikerét elősegítendő azt javasolta a 35 éven felüli férfiaknak, hogy mivel a hatásmechanizmus nem világos, az a legjobb, amit tehetnek, hogy egészséges életmódot folytatnak.

Raj Mathur nőgyógyász, a Manchester Fertility klinikai vezetője pedig hangsúlyozta, hogy további kiterjedt kutatásokra, nagyobb adatbázisok felhasználására lesz szükség a férfiak életkorának a mesterséges megtermékenyítésre gyakorolt hatásával kapcsolatban.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Bőrproblémája van? Bőrproblémája van?

Online mobilapplikációs szolgáltatás. Hogy működik a teledermatológia? (x)

Dr. Bánfi Gergely: Az urológus is...

A Movember mozgalom néhány éve jelent meg hazánkban, és november hónapban a férfiegészséghez szorosan kapcsolódó urológiai szűrésekre hívja fel...

Tünetmentes bacteruria -...

Az urológiai rendeléseken rendszeresen jelentkeznek olyan női páciensek, akiknél baktériumot találtak vizeletvizsgálat során. Ilyenkor felmerül a...

A sperma minősége és a testsúly...

Az elhízott férfiaknak gyengébb minőségű spermáik vannak, ami azzal magyarázható, hogy a herék körüli zsírpárnák felmelegítik, illetve...

Mely tényezők befolyásolhatják a...

Húsz évvel ezelőtt a mesterséges megtermékenyítés, vagyis az IVF (in vitro fertilizáció) beavatkozás még igen ritka és alig ismert beavatkozásnak...

Mi történik a mesterséges...

A mesterséges megtermékenyítés a meddőség problémájának egyre gyakoribb előfordulása miatt évről évre több párt érint. A folyamat megkezdése...

Bébi a kémcsőből: mesterséges...

A gyermekáldás egy pár számára talán a legcsodálatosabb ajándék. Ám van, akiknek ez nem adataik meg, ilyenkor a természetes úttól eltérő...

Öt éve szeretnénk babát, három...

Nagyon gyorsan telnek az évek, már 37 éves leszek ebben az évben. Két éve házas vagyok, van gyerekem, aki 6 éves lesz, de nem a férjemtől, és most...

Sikeresebbek lehetnek a mesterséges...

A kutatók a napokban felfedték a legújabb, áttörést jelentő csúcstechnológia részleteit, amely a jövőben segítséget nyújthat a gyermektelen...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.