• Felépülés a császármetszésből

        Szerző: WEBBeteg - Cs. K. fordító, Lektorálta: Dr. Kiss György szülész-nőgyógyász

        Körülbelül a nők egyharmada szül császármetszéssel, vagyis az örömteli esemény - a gyermek születése - során hasi műtét következik be, mely már önmagában is, de a műtét utáni időszakkal együtt nagy megterhelést jelent az anyai szervezet számára. Ez azt jelenti, hogy a felépülés teljesen más, mint egy hüvelyi szülésnél, ám ha tudja, mire számíthat, és előre tervez, könnyebbé teheti a folyamatot.

        Közvetlenül a császármetszés után

        A császármetszésből való felépülés fokozatosan zajlik. Közvetlenül a császárműtét után a műtét  utáni  megfigyelőbe tolják be, ahol általában 2-4 órát kell eltöltenie attól függően, hogy altatásban vagy gerincepidurális érzéstelenítéssel történt-e a műtét. Epidurális érzéstelenítésnél általában megvárják, hogy mozgatni tudja a lábát, míg altatás esetén előfordulhat, hogy ébredés után ismételten visszaalszik, illetve hányingere is lehet. A megőrzőben az életjeleket, a vérnyomást, a pulzust, a vizeletet, a méh állapotát (mennyire húzódott össze), valamint a vérzés mennyiségét (hasseb, méh) is rendszeresen ellenőrzik. A méh összehúzódásával akár már ekkor is tapasztalhat utófájásokat.

        Hirdetés

        A műtét utáni napokon

        A legjobb tanács a felépüléshez, hogy kezdjen el mozogni, amilyen gyorsan csak tud! Természetesen olyan egyszerű dolgokkal akar majd kezdeni, mint a légzés. Ez ugyan banálisan hangzik, higgye el, hogy a mély lélegzetvétel ilyenkor nem is olyan könnyű és kellemes. Ne feledje, kezdje minél korábban és végezze minél gyakrabban a mozgásokat.

        Az őrzőből a szobájába átkerülve számítania kell arra, hogy a katétert általában csak a műtét utáni napon távolítják el, illetve előfordulhat, hogy infúziót kap majd mindaddig, míg a belei újra dolgozni kezdenek. Tartózkodjon a szénsavas, túl meleg vagy túl hideg italok fogyasztásától, mivel ezek bélgáz képződésre hajlamosíthatnak.

        A műtét után fájdalmat fog érezni, aminek csillapítása szintén fontos, hiszen minél kevesebb fájdalmat érez, annál hamarabb tud felkelni és járkálni, ami a gyors császármetszés utáni felépülés egyik kulcsa.

        Amennyiben gerincepidurális érzéstelenítésben történt a császármetszés, valószínűleg fájdalomcsillapítót kap az epidurális katéter eltávolítása előtt. Amennyiben később is jelentős fájdalmat érez, gondoskodjon a fájdalom csillapításáról. Noha a gyógyszerek átkerülnek az anyatejbe, és az egyik ajánlott a szoptató anyák számára, a másik nem, ezért kérje ki orvosa vagy gyermekorvosa tanácsát, mielőtt bármit bevenne.

        A kórházi tartózkodás egyik legnagyobb mérföldköve a kórházban megtett első séta

        • Kímélje a sebét azzal, hogy egy párnát tart hozzá. Noha érezheti úgy, hogy a belső szervei kiesnek a helyükről, nyugodjon meg, több réteg öltés és kapocs tartja a sebet.

        • Próbáljon meg nem előrehajolni, tartsa inkább egyenesen magát.

        • Ne nézzen lefelé, hanem fókuszáljon egy tárgyra, mint kijelölt célra (pl. asztal, fürdő stb.).

        • Mindig segítséggel kezdje a sétát.

        • Sétáljon olyan gyakran, amennyire csak lehetséges, még akkor is, ha csak pár lépésről van szó.

        A mélyvénás trombózis elkerülése érdekében is igen fontos, hogy műtét után mielőbb járkálni kezdjen. Ugyancsak javasolt a kompressziós harisnya használata, mielőtt képes lenne sétálni.

        A műtéti seb

        Ne féljen megnézni a műtéti sebet, sőt, valójában fontos, hogy azt rendszeresen ellenőrizze! Az első napokon még géz fedheti, és előfordulhat, hogy egy speciális cső vezeti el belőle a felgyűlt folyadékot. A terület sebesnek, vörösnek és irritáltnak tűnhet, és láthatja a kapcsokat vagy öltéseket is. Ezeket pár nappal a műtét után eltávolítják, vagy maguktól felszívódnak, mint a belső varratok. A seb ellenőrzése lehetővé teszi, hogy mielőbb jelentse azokat a változásokat orvosának, melyek fertőzésre utalnak.

        Pihenjen sokat! A pihenés nagyon fontos szülés után, különösen, ha az műtéttel járt együtt. Kérje meg a családtagokat, barátokat, hogy várjanak egy kicsit még a látogatással, ha kell, kérje a kórházi személyzet segítségét a látogatók korlátozásához. Ugyanakkor fogadja el azoknak a barátoknak és családtagoknak a segítségét, akik felajánlották azt, és aludjon, amikor csak lehet.

        Tovább Császármetszést követő sebfertőzés

        A baba a császármetszés után

        Előfordulhat, hogy a kisbabája speciális orvosi ellátást igényel, különösen, ha a császármetszésre az ő egészsége érdekében került sor. Amennyiben ez az eset áll fenn, kérje, hogy mielőbb áttolják hozzá, hogy láthassa őt.

        Ha a baba a szülés után jól van és egészséges, akkor a lábadozás egész ideje alatt együtt, egy szobában lehet vele. Ha álmos vagy fájdalmai vannak, a kórházi személyzet segíthet a baba ellátásában.

        A szoptatásról sem kell lemondani a császármetszés miatt, noha meg kell találni a megfelelő testhelyzetet hozzá. A kórházi szoptatós nővérek segítenek ebben, és a helyes szoptatás elsajátításában is. Az oldalt fekvő pozíció különösen ajánlott a császármetszésen átesettek számára a szoptatáshoz, mivel kevés erőfeszítésbe kerül a mamának, a baba pedig elkerüli a sebet. Amennyiben mégis ülve szeretne szoptatni, az ölébe helyezett párnákkal támassza alá a babát.

        Érzelmek a császármetszés után

        Az újdonsült anyukákat heves érzelmek egész sora önti el a szülést követő napokon, ami teljesen normális reakció. Az Ön esetében ezek mellett számolni kell a szüléssel kapcsolatos bizonyos érzelmekre is. Lehet, hogy félt, mikor azt mondták, császármetszésre van szüksége, mert valami nincs rendben a babával. Egészséges kisbabáját látva megkönnyebbülés töltheti el, ám ha a kicsinek speciális vagy intenzív ellátásra van szüksége, a félelemérzet tovább fokozódhat.

        Érezhet csalódottságot is a szülés módja vagy a történtek miatt, vagy, mert bizonyos dolgok, melyeket eltervezett, és a hüvelyi szülésnél magától értetődőek, a császármetszés miatt nem történhettek meg (pl. a baba szoptatása a születés után, apa általi köldökzsinór elvágás stb.) Ne aggódjon, ezek az érzések teljesen normálisak!

        Amennyiben kérdése van a császármetszés során történtekkel kapcsolatosan, kérdezze az orvost, szülésznőt, nővéreket, a partnerét - azokat, akik jelen voltak. Fontos felismerni, hogy ezekkel az érzésekkel ugyanúgy foglalkozni kell, mint a fizikai gyógyulással.

        Vannak nők, akiknek nincsenek negatív érzései a császármetszéssel kapcsolatosan, és ez is teljesen normális reakció. Nem jobb és nem rosszabb egyik érzés sem a másiknál, mindegyik helytálló, a lényeg, hogy a kismamát az érzéseitől függetlenül támogatni kell a felépülési folyamatban.

        Tovább Császármetszés után segít a gyógytorna

        Forrás: WEBBeteg
        Cs. K., fordító, verywell.com
        Lektorálta: Dr. . Kiss György szülész-nőgyógyász

        Módosítva: 2018.05.09 20:09, Megjelenés: 2018.06.30 15:45
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Tenziós fejfájás

        Tenziós fejfájás

        Dr. Ertsey Csaba PhD, Med. Habil

        Önálló fejfájás, messze a leggyakoribb fejfájástípus. Mik a jellemzői?

        Mozgásszervi betegségek

        Mozgásszervi betegségek

        Feövenyessy Krisztina

        Megelőzhető-e a mozgásszervi betegségek kialakulása? Mit tehetünk?

        Terhesség - A méhösszehúzódások fajtái, jellemzői

        Nehéz elképzelni, hogy mit várhatunk a szülési fájdalomtól és a méhösszehúzódásoktól, különösen, ha az első terhességről van szó. A kismamák gyakran aggódnak amiatt, hogy vajon fel fogják-e ismerni a szülési fájdalmat, illetve hogy amit éreznek, az vajon nem a koraszülést jelző összehúzódás-e.

        A terhesség alatt kisebb mértékű vérnyomásváltozás tekinthető normálisnak, mint eddig gondolták

        Nem csupán a jó pap, de a jó orvos is holtig tanul. A nőgyógyászok például ma is olyan könyvekből tanulnak, amelyek körülbelül negyven évvel korábbi adatokon alapulnak. Ezt állítják az Oxfordi Egyetem kutatói, akik finomították mindazt, amit a terhesség alatti vérnyomásváltozás által okozott veszélyekről eddig tudtunk.

        Császármetszés - Amit jó tudni

        Sokan azt gondolják, hogy a császármetszés a szülés könnyebb változata, azonban ez nem feltétlenül van így. Mint minden műtétnek, ennek is lehet szövődménye, ami adott esetben sokkal veszélyesebb és súlyosabb a természetes úton való szülés szövődményeinél. Mit kell tudni a császármetszésről?

        Császármetszést követő sebfertőzés

        A császármetszést követően jelentkező sebfertőzés leggyakrabban a műtéti metszés helyén jelentkező bakteriális fertőzés következménye. Leggyakoribb tünetei a láz (38-39,4 °C), a sebérzékenység, helyi bőrpír és duzzanat, valamint alhasi fájdalom. A megfelelő kezelés nagyon fontos a fertőzés komplikációinak elkerülése érdekében.

        Történhet-e császármetszés az anya kérésére?

        A császármetszések aránya az elmúlt évtizedben folyamatosan emelkedik. Mi lehet ennek az oka? Amerikai adatok alapján az Egyesült Államokban 29, 1 százalékra növekedett, ami 40 százalékos emelkedést jelent 1996-hoz képest. A legmagasabb arány Brazíliában a legszembetűnőbb, itt ugyanis a császármetszés aránya a jobb anyagi helyzetben levő asszonyoknál 55 százalék, a magánkórházakban megközelíti a 80-90 százalékot.

        A császármetszésnek hosszú távon előnye is lehet

        A császármetszéssel szülő nőknél később kisebb lehet a kockázata az inkontinenciának, mint a természetes úton szülőknél, ugyanakkor egy átfogó tanulmány szerint későbbi terhességeiknél megemelkedhet náluk a vetélés vagy a halvaszületés rizikója - olvasható a Magyar Nemzet oldalán.

        Tények a császármetszésről - Tudásteszt

        Míg korábban kizárólag orvosilag indokolt helyzetekben alkalmaztak császármetszést, mára hazánkban is rutinszerűvé vált, körülbelül minden harmadik nő (sok esetben saját kérésre) császármetszéssel hozza világra a gyermekét. Mennyi ideig tart a beavatkozás? Kedvezőbb, mint a hüvelyi szülés? Tesztelje tudását!

        Császármetszés után segít a gyógytorna

        Ki ne szeretne császármetszés után minél hamarabb túl lenni a fájdalmakon, erőtlenségen, testi korlátozottságon? Kevéssé ismert, hogy az anya maga is segítheti a gyorsabb felépülését.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.