Kiszakadt mellimplantátumok

MTI
megjelent:

Gyártmánytól függetlenül mindegyik mellimplantátum kiszakadhat, ez mindig előfordulhat, az viszont nagyon valószínű, hogy a PIP nem megfelelő töltőanyagot használt az utóbbi időben - mondta Erdős Judit plasztikai sebész csütörtökön az MTI-nek.

A Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság (MPHEST) tagja annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy egy magyar nő kiszakadt mellimplantátuma miatt beperelte a műtétet végző klinikát, valamint az implantátumot forgalmazó céget is. A nő olyan úgynevezett PIP-implantátumot kapott, amelyet Franciaországban már visszahívtak, mert annak összetétele 2006 óta nem felelt meg az előírásoknak.

Az implantátum töltőanyaga okozta a bajt

Plasztikai beavatkozások

Erdős Judit ennek kapcsán elmondta, hogy a PIP-et régóta használták Magyarországon, korábban azzal nem volt probléma. Közlése szerint a gyártó "menet közben" változtatott a töltőanyagon. Egy ideje nem orvosi szilikont, hanem "nem kellően tisztított" szilikont használtak, amely viszont tönkreteszi a tokot, így az kiszakadhat.

Azt nem tudni, hogy a technológiát mikor változtatták meg, ezt a forgalmazó sem tudja, a gyártó ugyanis erről nem tájékoztatta sem a forgalmazót, sem a klinikákat - tette hozzá.

A plasztikai sebész rámutatott, a forgalmazó nem tehet arról, hogy egy európai engedéllyel rendelkező implantátum összetételét a gyártó megváltoztatta. Szerinte az engedélyt korábban kiadó hatóságnak kellett volna folyamatosan felülvizsgálnia a terméket.

Erdős Juditnak nincs tudomása arról, hogy Magyarországon hány nő kapott ilyen implantátumot, mivel nincs ilyen központi nyilvántartás. Csak a termék forgalmazói tudhatják, mennyit adtak el abból.

Az implantátummal rendelkezőknek rendszeresen ellenőriztetni kell magukat

Az emlőimplantátum veszélyei: Egy ritka daganattípus

Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyezési Hivatal (FDA) szerdai közleménye szerint a szilikonos, illetve a fiziológiás sóval töltött emlőimplantátumok fokozzák egy ritka nyirokdaganat, az anaplasztikus nagysejtes limfóma (ALCL) kialakulásának kockázatát, mely a műtét után keletkező hegszövetben alakulhat ki. Az emlőimplantátum veszélyei

Az üggyel kapcsolatban hangsúlyozta az MPHEST korábbi álláspontját, amely szerint, akik valamilyen panaszt észlelnek, érdemes képalkotó vizsgálatot, (ultrahangot, mammográfiát) csináltatniuk. Ha ez azt igazolja, hogy gond van az implantátummal, tehát szakadás van a tokon, illetve kifolyt a töltőanyag, akkor azt ki kell cserélni.

A plasztikai sebész kiemelte: amennyiben szükség van operációra, annak költségeit a páciens állja. Ez az összeg annak függvényében, hogy milyen implantátumot ültetnek be, melyik klinikán, milyen szolgáltatásokat vesz valaki igénybe, nagyjából 600 ezer forinttól 1 millió kétszázezer forintig terjedhet.

Egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy akinek mellimplantátuma van, évente szükséges kontrollvizsgálat céljából felkeresnie plasztikai sebészét. Sajnos sok páciens ezt nem teszi meg - fűzte hozzá.

A magyarországi eset részletei

A Dunakeszi Városi Bíróságon csütörtökön kezdődött perben összesen 1,4 millió forintos vagyoni és nem vagyoni kártérítés kamatostól történő megfizetését kérte egy nő a gödi székhelyű Vidal Medical Plasztikai Sebészeti Egészségügyi Szolgáltató Kft.-től a 2006-ban beültetett, majd 2009-ben kiszakadt mellimplantátuma miatt.

A nő mellébe a fővárosi Kontúr Klinikán egy Franciaországban gyártott, az alperes Vidal Medical kft. által forgalmazott úgynevezett PIP-implantátumot helyeztek be, de az három év múlva kiszakadt, ezért a felperesnek 2010-ben egy plasztikai sebésszel ki kellett cseréltetnie.

Az ügy előzménye, hogy mellimplantátumainak visszahívására kényszerült a francia PIP cég, miután egy vizsgálat kiderítette, hogy 2006-tól az implantátumokba az előírásoknak "legkevésbé sem megfelelő" szilikont töltött. A csalásra orvosok jöttek rá, miután szokatlanul sok nőnél szakadt el az implantátum, így utólagos operációra szorultak. A francia egészségügyi biztonságért felelős Affsaps ügynökség ezután rendelte el a termék visszahívását, illetve a forgalmazás leállítását, miközben az érintett nőket is értesítette.

Becslések szerint Európa- és Amerika-szerte több tízezer nőt érint az ügy (a dél-franciaországi cég 66 országba, közöttük Magyarországra is exportált, a kizárólagos hazai forgalmazó a dunakeszi bíróságon perbe fogott Vidal Medical kft.).

Az MTI információi szerint Magyarországon eddig csupán egyetlen érintett fordult bírósághoz, miután kicseréltette veszélyesnek minősített mellimplantátumát, és beperelte az első műtétet végző Kontúr Klinikát (az az ügy a Fővárosi Bíróságon folyik).

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.