Alkohol - Milyen mennyiség felett veszélyes?

MTI
megjelent:

A szakértők úgy vélekedtek: a nők esetében már kockázatosnak számít, ha naponta 12 grammnál több tiszta szeszt - azaz mintegy negyed liter sört - fogyasztanak. A férfiak esetében ugyan ez a határ 24 gramm, azaz fél liter sör fölött van.

Magyarország a harmadik, Németország pedig az ötödik egy Berlinben közzétett nemzetközi alkoholfogyasztási listán. A nemzetközi összehasonlítás mélységes aggodalmat váltott ki Németországban. Az évkönyv szerint ugyanis a vizsgált 34 állam közül a németek a dicsőségesnek aligha mondható ötödik helyen végeztek, és a sorban őket csak Luxemburg, Írország, Magyarország, továbbá Csehország előzte meg.

Az Anonim Alkoholisták
Ha az elhatározás megszületett, számos módszer van arra, hogy az alkohol rabságából kiszabaduljon a függőségben szenvedő. Egyik lehetséges út az AA, azaz az anonim alkoholisták csoportja.
Az Anonim Alkoholisták >>
A különböző függőségi betegségekkel foglalkozó szövetségi hatóság az úgynevezett tiszta alkohol 2008-as fogyasztását vizsgálta az Egészségügyi Világszervezet még korábban közzétett adatai alapján. A csütörtöki lapokban ismertetett beszámolóból kitűnt, hogy Németország az egy főre jutó évi 12 literes fogyasztással "vívta ki" az ötödik helyet, míg Magyarország 13,6 literrel végzett a harmadik helyen. A listát Luxemburg 15,6 literrel vezette, míg Németországot Nagy-Britannia 11,8 literrel, Franciaország pedig 11,4 literrel követte. Az ebből a szempontból legelőkelőbbnek számító utolsó helyre 5,2 literrel Kína futott be.

Új irányzatok az alkoholfogyasztási szokásokban

Szociális ivók és nagyivók - Az alkoholizmusról
A magyar lakosság 10 százaléka bizonyíthatóan alkoholfüggő!
Az alkoholfogyasztási szokásokról>>
A jelentés leleplezte, hogy Németországban csaknem másfélmilliót tesz ki az alkoholfüggők száma. Egyre aggasztóbb ugyanakkor, hogy rohamosan növekszik a rendszeresen nagy mennyiségű alkoholt fogyasztók száma elsősorban a fiatalok, másodsorban a nők esetében, új irányzatnak számít ugyanakkor, hogy az idősebbek is egyre gyakrabban néznek a pohár fenekére. Azaz az utóbbi időben nem csupán a 10 és 20 év közötti fiatalok isznak mértéktelenül, de a 65 és 80 év közöttiek táborában is erős ütemben növekedett a teljes lerészegesedéshez vezető alkoholfogyasztás.

A szakértők felhívták a figyelmet a rendszeres és mértéktelen alkoholfogyasztás súlyos egészségi, illetve egyéb jellegű társadalmi kockázataira.

Súlyos károkat okoz az alkoholfogyasztás

Ami az előbbit illeti, az alkohol okozta betegségek, illetve halálesetek száma az országban még soha nem volt olyan magas, mint az elmúlt években: évi átlagban több mint 70 ezer, az alkoholfogyasztás következtében történt elhalálozást jegyeztek fel.

Hol kezdődik az alkoholizmus?
"Hol kezdődik az alkoholizmus és milyen tünetekről lehet felismerni?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az orvos válasza>>
Az évkönyv felhívta a figyelmet arra is, hogy a számos esetben végzetes egészségi kockázatok mellett az alkohol a bűnözés, ennek keretében az erőszakkal elkövetett bűncselekmények jelentős megnövekedéséhez vezetett.

Berlinben például a súlyos testi sértések 35 százalékát alkohol hatása alatt követték el. Az évkönyv készítői az eddiginél jóval erőteljesebb fellépést sürgettek az alkoholfogyasztás ellen.

Követelték például az alkohol reklámozásának a lehető legteljesebb korlátozását, rémisztőnek nevezve, hogy hatalmas plakátokon a különböző alkoholfajtákat "boldog és vonzó fiatalok" reklámozzák.

Hangsúlyozták továbbá, hogy az államnak jóval több pénzt kellene fordítania az alkohol hatásaival kapcsolatos felvilágosításra, illetve a már függőségnek számító fogyasztás megelőzésére.

A szakértők úgy vélekedtek: a nők esetében már kockázatosnak számít, ha naponta 12 grammnál több tiszta szeszt - azaz mintegy negyed liter sört - fogyasztanak.

A férfiak esetében ugyan ez a határ 24 gramm, azaz fél liter sör fölött van.

(MTI)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász; Dr. Szigeti Nóra, gasztroenterológus
WEBBeteg - Dr. Veress Dóra, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Plósz János, gasztroenterológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.