Négy, nagyon hasznos vízisport

Szerző: WEBBeteg, otvenentul.hu

A vízben végzett mozgás ízületkímélő a szárazföldihez képest, hiszen a felhajtóerő védi a testet. Igaz, hogy a víz majdnem 300-szor sűrűbb, mint a levegő, ezért nehezebb benne mozogni, de az ízületeket mégsem terheli meg.

A szakemberek szerint leginkább az idősebb, senior korosztálynak, vagy a túlsúlyos, kevésbé terhelhető, térd vagy ízületi sérülésben szenvedő, magas vérnyomással küszködőknek ajánlottak a hazánkban is egyre divatosabb vízisportok. A vízben töltött percek a közérzetre és a hangulatra is jó hatással vannak és úszni tudást sem feltélenül igényelnek.

Aquaspinning

Az aquaspinning lényege, hogy a kerékpár a víz alatt, a medence alján áll, így ráülve derékig vízben van a sportoló. A szárazföldi bicikli tárcsáit lapátok, „vízimalmok” helyettesíti. Az edzés során lassú zene szól, így a mozgás is kiegyensúlyozott ütemben halad. A víz felhajtó erejének köszönhetően a végtagokra nagyobb erő hat, remek alakformáló.

Waterbalancing

A waterbalancing a test egyensúlyközpontjára hat, amely életünk végéig fejleszthető. Ezeket a gyakorlatokat könnyebb a vízben végezni, mivel az megtart, nem tudsz elesni. Gyakran használják rehabilitáció esetén és mozgásszervi panaszok kezelésére.

A Németországból származó módszer a harmóniára épít. A mozgás élménye mellett szellemi felfrissülést is ad, meditációként is használják. Az első szakaszban támasztékot kap a nyak és a térdek alá, így az izmai elernyesztve lebeghetnek a víz felszínén. Majd a szakértő alternatív masszázstechnikával serkenti a vérkeringést, oldja a stresszt. A medencében különleges fény-, hang-, és illateffektek is fokozhatják a meditációs hatást.

Aqua tai-csi

Az aqua tai-csi alapja egy, a keleti mozgásfilozófiából származó harcművészeti stílus, ami koncentrált, lassú, kitartott mozdulatokból áll, lényege pedig az energetizálás. Ezt is könnyebb a vízben művelni, mint a szárazföldön. A koordinációt és a koncentrációt segíti elő.

Vízigimnasztika

A vízigimnasztika az aquafitnesz magyar elnevezése. Remek pulzusnövelő, különböző eszközökkel végezhető gyakorlatokból áll, de ugrálásokat, futást, taposást, gimnasztikai alapmozdulatokat és akár még indiánszökdelést is tartalmaz. Leggyakrabban kis kézi, vízisúlyzókat, vagy köteleket, labdát használnak. Itt is nagy szerepe van a víz felhajtó erejének, hiszen még akkor is hatékonyan részt vehet az edzésen, ha szárazföldön nem bírnád az említett gyakorlatokat.

Hogyan hat az úszás a szervezetre?

Az úszás az egyetlen sportág, amely légzésszabályozásra kényszerít. A ritmusos tempózás, a vízbe merülés, majd kiemelkedés és légvétel váltakozása révén a légzőszerv igen nagy tréningnek van kitéve. De nem csak a légzőrendszer lendül működésbe, hanem szinte az összes izom is. Ellentétben a kerékpározással, az úszás során a felső és alsó testfélre egyforma munka hárul. Alapvetően dinamikus, izotóniás terhelésről van szó, de természetesen ahhoz, hogy a test szépen ráfeküdjön a vízre és ne süllyedjen le bizonyos része, megfelelő izomtónusra, a tartóizmok munkájára van szükség.
Hogyan hat az úszás a szervezetre?

Olvasson tovább! Gyógyúszás és gyógytestnevelés

WEBBeteg.hu logó Forrás: WEBBeteg összeállítás/Ötvenentúl.hu

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Keringési zavarok Keringési zavarok

Hogyan kezelhetőek? Mit tehet a megelőzésük érdekében?

Várandósság és ajakherpesz Várandósság és ajakherpesz

Védje meg ajkait a herpesztől a terhesség alatt is! (x)

Hogyan lélegezzünk helyesen...

A helyes légzés nemcsak testi, hanem szellemi egészségünkre is hat, ezért kiemelten fontos, hogy ne csak a mindennapokban, hanem sportolás közben is...

Már egy kevés testedzés is...

Még egy kevés testedzés, mint az intenzív séta is jelentősen csökkentheti a depresszió kockázatát egy új tanulmány szerint.

Speciális edzések különböző...

Minden sportnak megvannak a sajátosságai, a speciális mozdulatai, a különböző eszközei, ezek használata és a különleges felszerelések. Ezek...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.