A kedvezőtlen gyermekkori események az azt elszenvedők testvéreire is hatással vannak

szerző: Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító - WEBBeteg
megjelent:

Az úgynevezett kedvezőtlen gyermekkori események általában több gyermeket is érintenek egy családon belül. Egy idei angol tanulmány új szempontból közelítette meg a témát, a tudósok ugyanis a korai gyermekkori traumát elszenvedő elsőszülöttek testvéreinél jelentkező mentális betegségek előfordulását vizsgálták.

Ennek eredményeképpen megállapították, hogy a gyermekeknél öt és tizennyolc éves kor között 70%-kal nagyobb valószínűséggel alakul ki valamilyen mentális probléma, amennyiben az elsőszülött testvér a kora gyermekkorában a már említett negatív élményeket élte át.

De mik ezek a kedvezőtlen gyermekkori események?

Olyan dolgok tartoznak ide, mint a gyermekbántalmazás minden formája (például megmagyarázhatatlan sérülések), a szülőket érő párkapcsolati erőszak, az anyai szerhasználat, az anya mentális problémája, valamint a kedvezőtlen családi környezet (például hajléktalanság).

A tanulmányról

A tanulmányban körülbelül 330 ezer angliai anya több mint félmillió gyermekét (elsőszülöttek és a többi testvér) vizsgálták a háziorvosi és a kórházi adataik alapján. Az elsőszülött gyermekek több mint harmadánál volt legalább egy dokumentált kedvezőtlen gyermekkori esemény. A leggyakoribb ezek közül az anya mentális egészségét érintő problémák (21,6%), illetve a nem megfelelő családi környezet (14,5%), különösképpen a szülői bűnözés és lakhatási gondok.

Milyen eredményekre jutott a kutatás?

A kedvezőtlen gyermekkori eseményt elszenvedő elsőszülöttek családjából másfélszer annyi gyermek kerül bármilyen okból kórházba sürgősségi ellátásra, és kétszer annyian fordulnak mentális egészségük miatt szakemberhez, mint a kedvezőtlen eseményt nem tapasztalóknál. A nyilvántartásba kerülő adatok azonban csupán töredékei a párkapcsolati erőszakot, illetve gyermekbántalmazást elszenvedők valódi számának, ugyanis sokan a félelem, a szégyenérzet s egyéb okok miatt nem jutnak el orvoshoz.

Egyébként a mentális problémák jelenléte az érintett gyermekeknél születési sorrendtől függetlenül közel azonos arányban volt megfigyelhető. Az elsőszülötteknél tapasztalt kedvezőtlen gyermekkori élmények összefüggésbe hozhatók a többi testvér egészségi állapotával, ám nem feltétlenül jelentik azt, hogy mentális problémákat okoznak.

Míg a korábbi kutatások ezen gyermekkori traumák adott gyermekre gyakorolt hatását vizsgálták, jelen tanulmány felhívja a figyelmet ennek kaszkádszerű egészségügyi kockázatára, amely az egyénen túlmutatva hatással van a testvérek egészségére is. Ennek oka minden bizonnyal a kedvezőtlen események családon belüli folytatódása. Amikor tehát egy gyermek vagy szülő mentális egészségügyi problémákkal jelentkezik az egészségügyi ellátórendszerben, a szakembereknek elengedhetetlen volna rákérdezni a többi családtagra is. A gyermekkori mentális problémák kialakulásának megelőzése valamennyi érintett számára meghatározó lenne.

A kutatók nem vizsgálták a gyermekek apjának mentális egészségét, illetve szerhasználatát, mivel az apák egészségügyi adatait nem lehetett összekapcsolni gyermekeikkel.

Habár a tanulmány külföldön készült, ezeknek az ártalmas gyermekkori élményeknek a magyar gyermekek is nagy arányban elszenvedői. Magyarországon mindezek ellenére kevés kutatás készült a témában. A traumát átélt gyermekek szakszerű segítése a megelőzést szolgálná a későbbi ártalmak, illetve a transzgenerációs következmények tekintetében is. Ehhez azonban megfelelő intézményrendszer, folyamatosan és megfelelően képzett szakemberek szükségesek.

Az eredmények hangsúlyozzák, hogy a korai kedvezőtlen események milyen széles körű kockázatot jelentenek a családban élő gyermekek számára, és rávilágítanak a veszélyeztetett családok felismerésének és folyamatos támogatásának fontosságára.

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Szerző: Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító


Felhasznált irodalom:

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Pálvölgyi Rita

Dr. Pálvölgyi Rita

Pszichiáter, pszichoterapeuta

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest

Cikkajánló