Evészavarok: így segíthetünk magunkon, ha érintettek vagyunk

szerző: Dr. Túry Ferenc, pszichiáter - Mindennapi Pszichológia Magazin
megjelent:

A pandémia alatt 15%-kal emelkedett az anorexia gyakorisága, az egyéb evészavarok is egyre több embert érintenek, sőt új típusok jelennek meg. Túry Ferenc pszichiáter a Mindennapi Pszichológia Magazinban ad tanácsokat az érintetteknek arról, hogy miként tudnak segíteni önmagukon.

Anorexia, bulimia, elhízás, falászavar - a legismertebb evészavarok ezek, ám mellettük számos altípus is megjelent az elmúlt időkben, gyakoriságuk pedig folyamatosan emelkedik. Túry Ferenc, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének professzora szerint az önsegítés hasznos lehet, főleg azoknak, akiknek plusz önbizalmat ad, ha saját erőből oldják meg a problémáikat, vagy „rejtőzködnek” és ódzkodnak az orvos felkeresésétől.

Az önsegítés módjai között a leghasznosabb a csoportos forma

Ma már sokféle egyénileg is használható önsegítő kalauz ismert, illetve okostelefonos applikációk is léteznek. Ezekben gyakran jól kidolgozott programokkal találkozhat a segítségre vágyó, de betegsége miatt rejtőzködő személy. Egyszerű, önállóan is alkalmazható módszer például a tünetnapló írása, amely során kiemelt figyelmet kap az önmegfigyelés, a tünetek dokumentálása, és az állapotváltozás követése. „Közhely, de igaz, hogy a szó elszáll, az írás megmarad – ha le kell írni a tünetek változását, világosabban követhető a betegség alakulása. Ráadásul rejtett összefüggések is előjöhetnek arról, hogy a tünetek milyen körülmények között jelentkeznek” - fejtette ki a MiPszi hasábjain Dr. Túry.

A szakember szerint fontos, hogy a beteg és családja alaposan megismerje az adott zavart. A könyvek, hiteles internetes források és a média is sokat segíthet, enyhébb zavaroknál az önsegítés ezen formái hatékonyak lehetnek. Ráadásul minél több információhoz jut a beteg a saját állapotáról, annál könnyebb segítséget kérnie, legyen az családtag, vagy külső segítő.

Az önsegítés módjai között a leghasznosabb a csoportos forma, ekkor az egyéni gyógyulás helyett a közösség összetartó erejét hívjuk segítségül, ám nem mindegy, hogy ezt milyen keretek között tesszük meg. Túry professzor a vezetett önsegítő csoportokat javasolja, vagyis az olyan megoldást, ahol az érintettek mellett külső támogatás is van. Enélkül ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy a betegek megtanítják egymást környezetük „becsapására”, vagy más trükkökre, amelyek végső soron a gyógyulást nehezítik. „Vannak olyan csoporttagok, akik a változás igazi szándéka helyett csak panaszkodnak, egyfajta álarcot vesznek fel, s némi büszkeséggel beszélnek arról, hogy ők milyen komoly zavarral küzdenek” - magyarázta a szakember.

Ez is érdekelheti A táplálkozás magatartási zavarai

(Mindennapi Pszichológia Magazin - dr. Túry Ferenc, pszichiáter)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró
Belvárosi evészavar műhely - Dr. Túry Ferenc, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.