Az autista és Down-kóros gyermekek szülei betegesebbek

Független Hírügynökség
megjelent:

Meggyengül az immunrendszerük azoknak a szülőknek, akik fejlődési rendellenességben szenvedő gyermeket nevelnek, állapították meg brit tudósok. Erről a BBC brit közszolgálati tv és rádió internetes oldalán olvasható cikk.

Birminghami kutatók azt találták, hogy Down-kóros vagy autista gyermekek szülei rosszabbul reagálnak egy tüdőgyulladás elleni védőoltásra.

A kísérletben 60 szülő kapott oltást, ebből 30-nak volt fejlődési zavaros gyermeke. A vértesztek szerint az oltás után egy hónappal nem volt megfelelő immunanyag a fogyatékos gyerekek szüleinek 20 százalékánál.

Fél évvel később pedig az ilyen szülők 48 százalékánál nem képződött elegendő immunanyag. A fogyatékos gyermekeket nem gondozóknál csak 4 százaléknál nem volt hatásos a tüdőgyulladás elleni vakcina.

A kutatók szerint a stressz okozhatja az immunrendszer meggyengülését. A jelenség ismert beteg házastársukat gondozó időseknél. De ez az első eset, hogy ugyanezt a jelenséget tapasztalják fiatalabb és egészségesebb csoportban is.

Jótékonysági szervezetek ezért azt javasolják, hogy kapjanak nagyobb társadalmi segítséget azok a szülők, akik fejlődési rendellenességben szenvedő gyermekeket gondoznak.

(Független Hírügynökség)

Cikkajánló

Visszérpanasz
Visszérpanasz

Mikor forduljunk orvoshoz vele?

Náthát okozó vírusok
Náthát okozó vírusok

Vajon mitől folyik az orrom? Mi lehet a kórokozó?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász ; Dr. Árki Ildikó, háziorvos
WEBBeteg - Orémuszné Kertész Tímea, pszichológus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.