• Hitek és tévhitek a hüvelyszárazságról

        Dr. Kiss György
        Szerző: WEBBeteg - Dr. Kiss György, szülész-nőgyógyász

        A hormonális és vérkeringési változásokat közvetítő hüvely szöveti felépítése is rendkívüli. Szentágothai professzor fogalmazásában: a hüvely rugalmas rostokba ágyazott, hatalmas simaizomtömeg, melyben a falat borító hám szerkezetén kívül más rendezettség nehezen ismerhető fel.

        A hüvelyredőzet alkotásában a közvetlenül a hám alatt található simaizmok vesznek részt, a két szövet között összekötő réteg nincs, ezért egymáson elcsúszni nem tudnak, a hüvely csak így képes nagyobb sérülés nélkül megfelelni a szüléssel járó megterheléseknek, valamint mindennapi funkciójának.

        Fontos az ép hüvelyredőzet

        Az ép hüvelyredőzet az egyik legfontosabb biztosítéka annak, hogy a hüvelyváladék, vagyis az erekből származó folyadék zavartalanul átjuthasson a hüvelyfali rétegeken, és a hüvely optimálisan működjön.

        Ennek ismeretében érthető, hogy ha a kor előrehaladtával a hüvelyfalat alkotó simaizomréteg működésében zavarok lépnek fel, akkor a hüvelyredőzet elsimul, a fal áteresztő képessége csökken és ezzel a hüvelyváladék mennyisége kevesebb, a hüvely szárazabb lesz. A hormonhiány miatt a hüvelyfalat borító hám is egyre vékonyodik és érzékenyebbé válik.

        Hirdetés

        Mit kell tudnunk a hüvelyi mikrobiomról?

        Nagy szerepe van a hüvelyszárazság kialakulásában a hüvelyi mikrobiom állapotának is. A hüvelyi mikrobiom a hüvelyben jelen lévő baktériumok, gombák, vírusok, egysejtűek tömegét jelenti. Az élettani egyensúlyt a hüvelyi tejsavbaktériumok (Lactobacillusok) tartják fent oly módon, hogy a hüvelyhámban raktározott cukrot tejsavvá alakítva a hüvely kémhatását enyhén savas értéken tartják. Ez a savas közeg megakadályozza a hüvelyi baktériumflóra és a gombák túlzott szaporodását, így a hüvelyváladék mennyisége is normális határokon belül alakul.

        Amennyiben ez az egyensúly felborul (a Lactobacillusok működése zavart szenved), akkor baktériumtúlsúlynál a hüvelyváladék mennyisége megnő, míg gombák elszaporodása esetén a túrós állagú váladék mellett rendívül kellemetlen hüvelyszárazság lép fel.

        A hüvely soha nem steril, a hüvelyi mikrobiom összetétele mindenkor az adott egyénre jellemző, és az esetek nagy többségében a rendelésen megjelenő páciens csak a normális egyensúly megváltozását jelzi. A legtöbb esetben szó sincs hüvelygyulladást okozó gombás vagy bakteriális fertőzésről, és nem betegségről beszélünk, hanem a hüvelyi mikrobiom egyensúlyának megbomlásáról.

        Rendkívül érdekes, hogy a változókorral a hüvelyi Lactobacillus-flóra eltűnik, és ezzel a mikrobiom szabályozása is zavart szenved. Ez olyannyira végleges állapot, hogy még hormonpótló kezelések sem segítenek abban, hogy visszatérjenek a hüvelybe ezek a hasznos baktériumok.

        A hasznos baktériumok említése kapcsán fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a hüvelyi mikrobiom működési egyensúlyát veszélyeztető bármely beavatkozást az alkalmazást megelőzően alaposan mérlegeljünk, és a legindokoltabb esetekre korlátozzuk.

        Ez az antibiotikus kezelésekre kiváltképpen érvényes, hiszen az antibiotikum – főleg a hüvelyi lokális kezelés – a védő hatású Lactobacillusokat sem kíméli. A normál hüvelyflóra későbbi helyreállítása pedig komoly nehézségek árán valósítható meg.

        Ugyanez vonatkozik a hüvely rendszeres, folyadékkal történő átöblítésére (irrigálás), az úgynevezett invert (fertőtlenítő hatású) szappanok, tusfürdők használatára is.

        A hüvelyi mikrobiom zavartalan működésének fenntartása a páciens fő feladata, és a szokatlan tüneteket nem szabad egy legyintéssel elintézni.

        Az orvos ilyenkor természetesen megállapítja, hogy a páciensnek hüvelygyulladása van, gyógyszert javasol, melyre a tünetek átmenetileg enyhülnek, ám ha a tünetért felelős okokat nem sikerül kiküszöbölni, kis idő elteltével ismétlődik a procedúra.

        Ezt az állapotot szüntetheti meg a tejsavat tartalmazó probiotikumok rendszeres, lokális alkalmazása, mely wellness használata és szexuális együttlétek után is ajánlott.

        Dr. Kiss György, szülész-nőgyógyászForrás: WEBBeteg
        Orvos szerzőnk: Dr. Kiss György, szülész-nőgyógyász

        Módosítva: 2019.07.08 09:36, Megjelenés: 2019.07.08 09:36
      • Cikkajánló

        Menopauza és elhízás

        Menopauza és elhízás

        Balogh Mária, újságíró

        Sok nő panaszkodik klimax idején súlygyarapodásra. Van kiút az elhízás fogságából.

        Pókhas gyermekeknél

        Pókhas gyermekeknél

        Dr. Polgár Marianne

        Feltűnően elődomborodó has, vékony végtagok. Súlyos betegség okozhatja.

        Emésztési panaszok menstruáció idején - Lehet összefüggés?

        Számos nőnél a havi vérzés ideje alatt, vagy a megelőző időszakban, az úgynevezett premenstruációs időszakban jelentkezhetnek járulékos tünetek, nem csak az alhasi fájdalom. Ezek összefüggése a hormonális ciklussal kérdéses, kevés vizsgálat foglalkozott a nők beszámolóival, hogy reálisak-e a nők visszatérő panaszai, illetve a jelenség háttere sem tisztázott.

        Betegségek, amelyek kapcsán nem is gondolnánk a hüvelyszárazságra

        Normál esetben a hüvelyfalat egy vékony, tiszta folyadékréteg síkosítja. Az ösztrogén hormon segít fenntartani ezt a folyadékréteget, így védve az egészséges, rugalmas hüvelyfalat.

        A leginkább titkolt változókori tünet: a hüvelyszárazság

        A női szervezet több évtizeden át ciklusosan bekövetkező hormonális változások alatt áll. A petefészkek által termelt hormonok közül az ösztrogén nem csupán a női ciklusra és a termékenységre, de számos szervünk és szervrendszerünk, valamint anyagcsere-folyamataink megfelelő működésére is hatással van.

        Hüvelyszárazság termékeny korban - Mi okozhatja, és mit tehet ellene?

        A téma fontos, felmérések szerint a nők harmada, fele, tartósabban vagy időnként küzd a problémával.

        Hüvelyszárazság és menopauza

        A menopauza idején az ösztrogéntermelés lelassul, majd megáll. Mikor ez bekövetkezik, számos változásra kerül sor a női testben. A hüvelyszárazság az egyik leggyakoribb, minden harmadik nőt érintő probléma a változókorban, mely azt követően még gyakoribb panasz. Ma már számos módja létezik a hüvelyszárazság kezelésének.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.