Sokan élnek magas vérnyomással Magyarországon

MTI
megjelent:

Horváth Ildikó szerint a világon évente egy magyarországnyi ember hal meg magas vérnyomás okozta betegségben, a világ felnőtt lakosságának pedig harmada szenved ebben a betegségben, azonban csak fele van tisztában az állapotával.

Magyarországon tavaly a szakellátás hatmilliárd forintot költött egymillió magas vérnyomásban szenvedő ember kezelésére, és 30 milliárdot 2,8 millió ember vérnyomásgyógyszereinek ártámogatására - emelte ki. Felhívta a figyelmet, hogy a magas vérnyomás az esetek többségében az életmóddal befolyásolható megbetegedés. Kiemelte, az ételekkel bevitt sómennyiség mértékének csökkentéséért Magyarország sokat tett, hiszen a közétkeztetésben már 2014 óta rendelet szabályozza az elkészített ételek sótartalmát.

Kitért arra, egy 2017-es felmérés azonban azt mutatta, hogy a közétkeztetésben részt vevő cégek hatvan százaléka tartja csak be a jogszabályban foglaltakat. Hangsúlyozta, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez megváltozzon.

A magas vérnyomás komoly betegség

Az államtitkár a megelőzés fontosságát kiemelve azt mondta, a megfelelő táplálkozás, a rendszeres mozgás, a dohányzás mentes életvitel mind hozzájárul a szervezet normális vérnyomásértékéhez.

Járai Zoltán, a Magyar Hypertónia Társaság elnöke kiemelte: a magas vérnyomás egy komoly betegség, a hazai szív- és érrendszeri halálozások leggyakoribb okozója. A társaság becslése szerint Magyarországon egymillió ember élhet úgy magas vérnyomással, hogy nem tud róla, ezért is fontos, hogy évente legalább egyszer megmérjük ezt az értéket.

Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy a hypertonia a legfontosabb kockázati tényezője a koszorúsér-, a nyakiütőér-betegségeknek és az alsóvégtagi verőérbetegségeknek. A szakember a rendszeres és ellenőrzött vérnyomásmérés mellett a gyógyszeres terápia betartását emelte ki.

Óváry Csaba, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet főigazgatója elmondta, hazánkban évente 30 ezer stroke-ot regisztrálnak, ennek több mint fele a magas vérnyomásra vezethető vissza. Úgynevezett agyi kisérbetegséget is okozhat hypertonia, amelynek egyik lehetséges következményeként tartják számon a demencia és az Alzheimer-kór kialakulását. A szakember úgy fogalmazott, hogy a megelőzés a kezünkben van, hiszen ha idejében kiderül a betegség, akkor a súlyosabb, egészséget romboló folyamatok mérsékelhetők, megelőzhetők.

Vajer Péter, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ alapellátási igazgatója is a rendszeres vérnyomásmérést és a gyógyszeres terápia betartását emelte ki. Ezzel kapcsolatban elmondta, tapasztalatok szerint a magas vérnyomással kezelt betegek jelentős része nem éri el a 140/90 alatti célértéket, ami abból fakad, hogy valamilyen oknál fogva nem veszik be gyógyszereiket.

Tovább A magas vérnyomás tünetei - Jellemző panaszok

(MTI)

Cikkajánló

A szisztolés és diasztolés vérnyomásérték

Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
Magas vérnyomás
Bár a vérnyomásmérés eredményeként kapott mindkét szám fontos, 50 év felett a szisztolés érték nagyobb fontossággal bír. Az emelkedett szisztolés és normális diasztolés vérnyomásérték nagyon gyakori az 50 évnél idősebb korosztálynál.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

Kardioközpont - Dr. Sztancsik Ilona, kardiológus, aneszteziológus, intenzív terapeuta
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.