Miért alszik a gyermekem nyitott szájjal? - Az orvos válaszol

WEBBeteg
megjelent:

Az öt éves lányom nyitott szájjal alszik, és napközben is sűrűn nyitva van a szája. Kisebb korában a rendelésen megállapították, hogy az orrmandulája nagyobb a kelleténél. Az édesapjának orrsövényferdülése van - ez a probléma örökölhető? Mit tegyünk? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

Tisztelt Kérdező!

A kislánya panaszai orrmandulatúltengésre utalnak, a teendő a műtéti eltávolítás. A horkoláson kívül ez a pihenésben is zavarja, emiatt figyelemzavara lehet, napközben aluszékony, "elbambul".

Az orrlégzése nem kielégítő, emiatt a száján is vennie kell a levegőt, így beszéd közben megáll. Ez hosszú távon a beszéd ritmusára, hangképzésre is kihat. Zavart okozhat a beszédfejlődésében, énekkészsége fejlődésében.

Garatmandula, orrmandula

A garatmandulák a nyelv hátsó részének két oldalán a garatív alatt helyezkednek el. Az orrmandula (amelyből egy darab van) neve kissé megtévesztő, mivel valójában ez található a garatban, az orrüreg mögött. Anatómiai fekvéséből adódóan szabad szemmel nem látható, a fül-orr-gégész szakorvos kis tükör segítségével illetve tapintással tudja megvizsgálni.
Az orrmandula-eltávolításáról bővebben>>

A végső megoldás a műtét

A szájlégzés a fogak fejlődését zavarja, emiatt az arccsontok fejlődését is.

A műtétét iskolába menetel előtt lenne legideálisabb elvégezni, hogy az olvasás, írás tanulásakor ne okozzon gondot a megnagyobbodott orrmandula, az orrlégzési zavar.

Az orrmandulák visszafejlődése sajnos csak 10 éves kor fölött várható, így nem érdemes várni, hogy a gyermek majd "kinövi", mert addig a fejlődésében tanulásában hátrányba kerülhet emiatt.

Az orrsövényferdülés később, az orr növekedése során alakul ki, serdülőkor előtt nem okoz panaszokat.

(WEBBeteg - Dr. Piros Zsuzsanna)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Lengyel Csongor, fül-orr-gégész
WEBBeteg összeállítás - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász
WEBBeteg összeállítás - Dr. Csányi Márta, fül-orr-gégész
Orvostkeresek Egészségmagazin - Dr. Vida Zsuzsanna, neurológus, szomnológus
ENT House - Dr. Horváth Tamás, fül-orr-gégész
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.