Titán fogimplantátummal rövidebb a gyógyulási idő

Medipress
megjelent:

A kiesett fogak pótlására használt titán fogimplantátumok területén komoly technológiai előrelépés várható, melynek köszönhetően a gyógyulási idő jelentősen lerövidülhet, állítják a Göteborgi Egyetem kutatói.

A fogimplantátum aktív felületének nem csupán mikro-, de nano szinten történő megnövelésével, megváltoztatható az implantátum vezetőképessége, amely hatással van a szervezet saját biomechanikájára. Mindez végül jelentősen lerövidíti a gyógyulás folyamatát, mondta Johanna Löberg, a Göteborgi Egyetem kémia tanszékének munkatársa. A művelet következtében, a páciensek hosszú és kellemetlen gyógyulási folyamata, sokkal rövidebb ideig tartana a jövőben.

Már több mint 40 éve használják a fogimplantátumokat a kiesett fogak pótlására, de a nemrég Európai Feltalálói Díjjal kitüntetett Per-Ingvar Branemark volt az első, aki sikeresen titán fogpótlást alkalmazott. A tiszta, ötvözetlen titánt befogadja az élő szervezet, és nem lökődik ki, ezért a gyógyászatban gyakran használják implantátumok anyagaként.

Már a kutatási folyamat korai szakaszában világossá vált, hogy a fogimplantátumok esetében a durva, egyenetlen felület sokkal jobb, mint a simára csiszolt felület. Az implantátum topográfiája (durvasága és egyenetlensége) mellett, legalább ugyanilyen komoly szerepe van az elektromos vezetőképesség mértékének. A magasabb vezetőképesség, ugyanis jobb sejtreakciókat és korábbi ásványlerakódást eredményez, melynek nagy szerepe van az új fogak kialakulásában.

Medipress

Frissítve: 2011.06.27. 13:33, Megjelent: 2011.06.27. 13:33
Nem mesterséges intelligencia által készített tartalom. ✓
Címkék: Fogpótlás téma

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Kiss Péter

Dr. Kiss Péter

Fogorvos

Budapest

Cikkajánló