• Magasabb a férfiak HIV kockázata, ha partnerük terhes

        Szerző: WEBBeteg - Cs. K. fordító

        Duplájára nő a férfiaknál a HIV kockázata, amennyiben partnerük várandós – állítják a kutatók.

        Egy tanulmány, mely több mint 3000 afrikai pár vizsgálatával készült, azt is kimutatta, hogy a nők sokkal érzékenyebbek a HIV fertőzésre a terhesség alatt. A kutatók szerint, a várandós nők immunrendszerében bekövetkezett változások járulhatnak hozzá ahhoz, hogy a partner is könnyebben megfertőződhet.

        Hirdetés


        A kutatás eredményeiről Pittsburgben, a Nemzetközi Mikrobiológiai Konferencián számoltak be, egy másik kutatással együtt, mely szerint egy mikrobicid gél használatával, biztonságosan megakadályozható a terhesség alatti HIV átvitel.

        Terhesség kockázata

        Számos tanulmány szól arról, hogy terhesség alatt a nőknél nagyobb a HIV fertőzés kockázata, ám ez az első alkalom, hogy kutatók bizonyították, a férfiak hajlamosabbak a fertőzésre, ha a partner terhes.

        A tanulmányt 3321 olyan afrikai pár között végezték, ahol az egyik partner HIV-fertőzött volt, míg a másik nem. Két év alatt 823 terhesség fordult elő közöttük, és a vizsgálatok kimutatták, hogy ez idő alatt nőtt mind a férfiről nőre, és a nőről férfira való fertőzések száma is.

        A nők esetén úgy tűnik, hogy a terhességen kívül egyéb tényezők is hozzájárultak a megnövekedett HIV- fertőzés kockázatához. Ám a férfiaknál a terhesség és a fertőzés kockázata közötti összefüggés, sokkal egyértelműbb volt, még az olyan egyéb tényezők, mint a védekezés nélküli szex figyelembevétele után is.

        A kutatást vezető Dr. Nelly Mugo szerint elképzelhető, hogy a terhesség alatti biológiai változások teszik a nőket fertőzőbbekké. Ez arra is rámutat, miért olyan fontosak a szűrőprogramok. Az Egyesült Királyságban, például négyből egy HIV-fertőzött nem is tud arról, hogy megkapta a vírust, mivel sosem vett részt szűrővizsgálaton.

        Az óvszerhasználat fontosságának hirdetése mellett, a veszélyeztetett csoportokban végzett szűrőprogramok segíthet csökkenteni a diagnosztizálatlan betegek számát, és a HIV továbbterjedésének kockázatát.

        (WEBBeteg - Cs.K. fordító, Forrás:bbc; lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos)

        Módosítva: 2010.05.27 08:37, Megjelenés: 2010.05.27 08:37
      • Cikkajánló

        Hüvelyfolyás terhesen?

        Hüvelyfolyás terhesen?

        Szponzorált tartalom

        Vegyük komolyan! A leendő anyukának a saját egészségére is fokozottan figyelnie kell! (x)

        Korai menopauza

        Korai menopauza

        Cs. K., fordító

        Mik a tünetei? Hogyan diagnosztizálják? Mire számíthat? Hogyan kezelhető?

        Koronavírus - 3945 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 101 beteg

        3945 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 122 863 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

        Koronavírus - Kötelező lesz a maszkhasználat a közterületeken is

        Addig kell kitartani, amíg a koronavírus elleni vakcina megérkezik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Közölte azt is: éjféltől kötelező lesz a maszkhasználat a közterületeken is.

        A HIV megelőzése

        A HIV-fertőzés a lakosság körében még manapság is az egyik legfélelmetesebb betegségnek számít. Amennyiben valakinél megállapítják, hogy HIV pozitív, a kombinált terápiát minél hamarabb el kell indítani a kedvezőbb kimenetel érdekében.

        Tudnivalók a HIV-fertőzésről

        Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome) vagy magyarul szerzett immunhiányos tünetegyüttes kórokozója a HIV vírus (Human Immundeficiency Virus). Ezen vírusnak több családja is létezik, a HIV-1 és HIV-2 családba tartozó vírusok terjedési módja azonos.

        Charlie Sheen-hatás - Ismét a HIV-re figyel a világ

        Amikor Charlie Sheen amerikai színész egy tavaly novemberi tévéadásban bejelentette, hogy HIV-pozitív, minden eddigi amerikai rekordot megdöntött azoknak a száma, akik az interneten a HIV-re rákerestek.

        5 dolog, amit tudni kell az AIDS-ről

        December 1. az AIDS Világnapja. Az AIDS vagyis a szerzett immunhiányos tünetegyüttes, a rák mellett az egyik legveszedelmesebb betegség, mely már évszázadok óta szedi áldozatait világszerte. Pedig a kellő információk birtokában és némi elővigyázatossággal megelőzhető lenne.

        Foci VB - AIDS és HIV figyelmeztetés

        Egészségügyi szervezetek arra figyelmeztetik a futball világbajnokságra utazókat, hogy a világon a Dél-afrikai Köztársaságban a legmagasabb a HIV és AIDS fertőzöttek aránya, így fontos, hogy vigyázzanak magukra.

        Valóban névtelen az anonim HIV-szűrés?

        Sokan nem merik elvégeztetni az anonim HIV-tesztet, mert attól tartanak, hogy személyes adataik mégis kikerülnek valahogy, és ez hátrányosan érinti majd őket. Jogos a félelmük?

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.