Majomhimlő - Újabb eseteket regisztráltak Magyarországon

Szerző: MTI

Újabb majomhimlős fertőzötteket azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei - tájékoztatta az NNK pénteken az MTI-t.

Egy 35 éves, életvitelszerűen Budapesten tartózkodó és egy 24 éves Pest megyei férfinak vannak majomhimlőre utaló tüneteik. A fertőzöttek enyhe tünetekkel, otthonukban tartózkodnak, elkülönítve - közölték az MTI érdeklődésére.

A területileg illetékes járványügyi hatóság megkezdte a járványügyi vizsgálatokat, a kontaktkutatás folyamatban van - áll a közleményben.

Az NNK arra kéri a lakosságot, hogy aki majomhimlőgyanús tüneteket észlel magán, mielőbb forduljon orvoshoz.

Az első majomhimlős esetet a múlt héten regisztrálták Magyarországon.

Az országos tisztifőorvos korábban elmondta: a majomhimlő egy emberről emberre nem túl könnyen terjedő úgynevezett zoonózis fertőzés (állatról emberre terjedő), a megbetegedéshez mindenképpen szoros kontaktus kell. Tünetei a kezdeti szakaszban rossz közérzet, fejfájás, izomfájdalom, nyirokcsomó-duzzanat, majd megjelennek a kiütések, hólyagok, jellemzően az arcon, kézfejen és tenyéren, majd az egész testen.

Lengyelországban is felbukkant a majomhimlő

Lengyelországban az első kimutatott esetről Adam Niedzielski egészségügyi miniszter számolt be pénteken.

Eddig 10 vírusgyanús esetet vizsgáltak Lengyelországban, az első fertőzést pénteken erősítették meg - közölte Niedzielski a közép-lengyelországi Lódz város orvosi egyetemén rendezett sajtóértekezleten.

Wojciech Andrusiewicz, az egészségügyi tárca szóvivője hozzátette: a beteget kórházi karanténba helyezték. A fertőzött személyére, kezelésének helyszínére vonatkozó részletekbe a szóvivő nem bocsátkozott.

A lengyel egészségügyi tárca májusban tette közzé a majomhimlő felbukkanása esetén alkalmazandó intézkedésekről szóló rendeleteket, amelyek a többi között a fertőzöttek kötelező elszigeteléséről, kórházi kezeléséről szólnak.

A lengyel sajtó az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán ismertetett adatait idézi, amelyek szerint már több mint ezer majomhimlős esetet regisztráltak olyan országokban, ahol a vírus nem honos. A közép- és nyugat-afrikai térségen kívül a fertőzés 29 országban bukkant fel, senki nem halt meg a szövődményekben.

Tovább Majomhimlő kérdések és válaszok: veszélyesség, terjedés, tünetek

(MTI)

Módosítva: 2022.06.11 18:03, Megjelenés: 2022.06.11 18:03
Címkék: Majomhimlő
Hozzászólások (0)

Cikkajánló

A-vitamin és terhesség A-vitamin és terhesség

Mind a hiánya, mind a túlzott bevitele magzatkárosító hatású lehet.

A változékony időjárás hatásai A változékony időjárás hatásai

Fronthatások, nyári meleg - Minden korosztály szervezetének megterhelő.

Nőtt az igazolt majomhimlős esetek...

Már 12 igazolt majomhimlős van Magyarországon - tájékoztat a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Majomhimlő - Horvátországban is...

Horvátországban is diagnosztizálták a majomhimlő első fertőzöttjét - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.

Miben különbözik a majomhimlő a...

Szakértők szerint biztos, hogy Magyarországon is megjelenik majd a majomhimlő, de pandémiát feltehetően nem fog okozni, szórványos esetek és családi...

Majomhimlő kérdések és válaszok:...

A majomhimlő ritka, 3-6 százalékban halálos kimenetelű betegség. Hogyan adható át a vírus, mennyire kell komolyan venni, és mit lehet tudni a...

Új vírus a láthatáron? - A...

Dr. Kemenesi Gábor virológus Facebook bejegyzésben tudatta, mit kell tudni egy váratlan, Afrikában jellemző zoonózisról, a majomhimlőről, ami...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.