Majomhimlő: tanácsok a védőoltás megérkezéséig

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

A majomhimlő terjedéséről szóló hírek idején az aggódó közösség tagjai fontos kérdéseket tesznek föl. Az Egyesült Államokban dolgozó közegészségügyi szakemberek összegyűjtöttek néhány kérdést és megadták rájuk a választ. Az alábbi magyarázatok a hazai érdeklődők számára is eligazítást jelenthetnek.

Igen korlátozottan érhető el jelenleg az Egyesült Államokban a szükséges vakcina mennyiség, de a hatóság illetékesei arra számítanak, hogy a nyár folyamán, ősszel több dózis áll majd rendelkezésre. Az Európai Bizottság Egészségügyi Vészhelyzeti Készenléti és Reagáló Hatósága július elején kezdte meg a beszerzett 109 090 (54 545 fő oltására elegendő) dózis kiszállítását, elsőként 5300 adag oltóanyagot a leginkább érintett Spanyolországba.

A Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) az elérhető vakcinamennyiséget elsősorban olyanok számára tartalékolja, akiknek a szoros kontaktjai már tudottan majomhimlőben szenvednek, így ők is nagyon magas kockázati csoportba tartoznak. A helyi hatóságok nem rendelhetnek többet a CDC-től, mert ez a hatóság szabja meg a kritériumokat, amelyek alapján döntenek, kiket lehet és kell beoltani. Egyes szövetségi államokban tehát csak a CDC elosztási terveihez alkalmazkodva kezdhetik meg a lakosság oltását.

Amikor nagyobb mennyiségben áll majd rendelkezésre vakcina, elsősorban kik lesznek rá jogosultak?

„Ha több lesz a vakcina, alapvetően azokat akarjuk oltásban részesíteni, akiknél a legmagasabb annak kockázata, hogy ki vannak téve a majomhimlő vírusának” – magyarázzák a döntési helyzetben lévő epidemiológusok. A fertőzés átvitele szoros intim kapcsolat útján történik, közvetlen bőr-érintkezéssel, és szexuális kapcsolat révén. Például mindenütt, mind nemzetközileg, mind az USA-ban, ahová több vakcina érkezett, azokat részesítették előnyben, akik korábban több partnerrel tartottak intim kapcsolatot, nem állandó és jól ismert partnerrel közösültek.

Elismerik a szakemberek, hogy minden egyes város, megye egyedi helyzetben van, ezért is kezdték el azt a közös munkát, hogy lokálisan bevonják a helyi közösségi szervezeteket, és egészségügyi ellátókat a tervezésbe. Hiszen ők jól ismerhetik a legnagyobb kockázati csoportba tartozókat, így az információt, meg az irányelveket is tovább tudják adni nekik.

Mennyire aggódjon az, akinél magas a kockázat? – ez a leggyakoribb kérdés.

A hatóságok szakértői is aggódnak, mint az érintettek, de nem estek pánikba. Egyrészt, nagyon jó hír, hogy még senki nem halt bele a fertőzésbe, és mind a mai napig nagyon kevesen szorulnak kórházi ellátásra. A legtöbb beteg néhány héten belül felépül, és a fertőzés, nagy valószínűséggel, nem jár hosszú távú egészségügyi következményekkel. Megjegyzik azonban, hogy friss kitörésről van szó, ezért nem lehet megjósolni, hogy a továbbiakban mi fog történni.

Másfelől pedig tény, hogy a kiütések fájdalmasak lehetnek és az egyéb, influenzaszerű tünetek egyeseknél nagyon kellemetlenek. A leginkább ragályos szakaszban nagy kihívást jelent a fertőzöttek elkülönülése. A vírus egyes emberek – főleg az immunszuprimáltak – számára súlyos következményekkel járhat.

Tovább Majomhimlő: veszélyesség, terjedés, tünetek

„Azért is aggódunk, mert már 59 országban, több mint tízezer esetet regisztráltak, közöttük vannak olyan helyek is, amelyek történelmük során még sosem jelentettek majomhimlőt. Továbbá sok országban van jelentős számban olyan eset, amikor nem mutatható ki kapcsolat ismert más esetekkel. Ez pedig arra utal, hogy létezhet fel nem fedett terjedési útvonal”– mondták a válaszadó szakemberek. Jelenleg azt sem tudni, milyen hosszú ideig fog tartani a járvány, illetve, vajon a majomhimlő egy közöttünk cirkuláló, állandóan köztünk maradó vírus lesz-e, aminek a kontroll alatt tartására sokkal nagyobb szabású vakcinációs stratégiát kell kidolgozni.

Az a fontos kiindulási pont egyébként, hogy a járványügyi hatóság sosem akar berendezkedni arra a helyzetre, hogy egy ragályos fertőző betegség vírusa jelen legyen és terjedjen a közösségben. Ezért az a válaszuk, hogy erőfeszítéseket tesznek mindazok azonosítására, akik a fertőzésnek ki vannak téve, akiknél valósan nagy e kockázat.

Majomhimlő fertőzöttek száma Európában, 2022 július 18-án
Majomhimlő fertőzöttek száma Európában, 2022 július 18-án (Forrás: ECDC)

Ha időbe telik, míg megérkezik a vakcina, mit tehetnek most azok, akiknél magasabb a kockázat? Vagyis miként lehet megakadályozni a terjedést és eközben az egyén hogyan lehet képes megvédeni önmagát?

Bárki, akinél nagy a rizikó, hogy olyannal kerül(t) kapcsolatba, akinek majomhimlője van, megfertőződhet, függetlenül a szexuális orientációjától. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy még a puszilkodás is (nem csak a csókolózás) terjesztheti a majomhimlő vírusát.

Ha valakinek beteg a partnere, rosszul érzi magát, vagy kiütései vannak, el kell kerülni a nemi érintkezést, a közösségi rendezvényre járást, főleg akkor, ha az azzal jár, hogy bőr-bőrrel érintkező kontaktusra is sor kerülhet, akár csak annyi, hogy ismételten arc ér archoz. Ha mindez mégis megtörténik, célszerű felkeresni orvost, és ellenőrzést kérni. Ez mindig jó döntés, még akkor is, ha a kiütés vagy a betegség történetesen nem majomhimlőtől ered.

Elővigyázatosságból érdemes megfontolni az alábbiakat:

  • csökkenteni a szexuális partnerek számát,
  • tartózkodni bizonyos helyektől: elkerülni a nagy bulikat, az olyan klubokat, ahol az emberek kevés ruhaneműt viselnek, és ahol direkt bőrkontaktus fordulhat elő.
  • Akik mégis ellátogatnak ilyen helyekre, azoknak ajánlott elkerülni, hogy érintkezésbe kerüljenek másik emberen látott kiütéssel, s amennyire lehet, bárkinek a bőréhez való hozzáérést minimalizálják.

Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet újságíró
Forrás: Monkeypox Vaccine Q&A (Public Health Insider)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.