Jakab Ferenc virológus a legtöbbeket foglalkoztató kérdésekről

Szerző: WEBBeteg/Mandiner

Tényleg jön a negyedik hullám? Kell a harmadik oltás? Elég a Sinopharm adta védettség? Tényleg nem védett, akiben nincs ellenanyag? Ezekre a kérdésekre is válaszolt Jakab Ferenc virológus a Mandinernek adott interjújában.

„Jó döntés az emlékeztető oltás bevezetése, és minél többen kell, hogy felvegyék az első kettő vakcinát is” – mondja a Mandinernek Jakab Ferenc virológus, ám a szakértő szerint az emlékeztető dózissal várjuk meg a második oltás beadásától számított négy hónapot; eleve csak az tud regisztrálni, akinél ez így van.

Az oltás kiválasztásánál egy dologra kell különösen figyelni, mégpedig arra, hogy a vektorvakcinákat (AstraZeneca, Szputnyik-V) ne fogadjuk el harmadjára is. Ezek a vakcinák ugyanis a koronavírus génjét az emberi szervezetben betegséget nem okozó vírussal juttatják be. A vektorvírus nem tud gondot okozni, ám az immunrendszer elkezd ellene védekezni. „Ha már a harmadikat visszük be a szervezetünkbe, kialakul a védettségünk magával a vektorvírussal szemben, ez pedig csökkenti az oltás hatékonyságát” – mutatott rá a szakértő.

Az antitestméréssel kapcsolatban a szakértő a Mandiner kérdésére azt hangsúlyozza, hogy a konkrét kutatásokban nem vett részt, ezért ezekről nem kíván véleményt alkotni, ám általánosságban elmondható, hogy ha valakinek az oltást követően nincs vagy alacsony az antitestszintje, nem azt jelenti, hogy biztosan nem védett a koronavírus ellen. „Minden jelenleg alkalmazott vakcináról elérhető a gyártó által nyilvánosságra hozott tudományos közlemény, ami feketén-fehéren rögzíti, hogy mit tapasztaltak a mérésekből. Ezeket kell megnézni, ezeket kell mérlegelni és követni” – hangsúlyozta a virológus. A laboreredmények mellett nem szabad megfeledkezni a gyakorlatról sem: meg kell nézni, hány oltott került kórházba, meg kell nézni, hogy amikor a család elkapta a vírust, megfertőződött-e a Sinopharmmal oltott nagymama.

A Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának vezetője szerint egészen biztos, hogy mi sem ússzuk meg a következő felvonást, csak az a kérdés, milyen erősségű lesz. A negyedik hullámot a jó átoltottsággal sem kerülhetjük el, de azzal érhetjük el, hogy minél kevesebben kerüljenek kórházba, és kevesebb emberéletet veszítsünk el. Ez a fő üzenet, minden más mellékes:

Oltani, oltani, oltani, mindegy melyikkel a hat vakcina közül, mert bármit is kapunk, biztosan jobb, mint a semmi, hiszen biztosan jobban véd, és nem fogunk súlyos tünetekkel lélegeztetőgépen feküdni és ezzel terhelni az egészségügyet, a társadalmat”.

A Jakab Ferenccel készített teljes interjú a mandiner.hu-n olvasható.

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Koronavírus - 458 új fertőzött...

A beoltottak száma 5 850 887, közülük 5 558 919 fő már a második oltását is megkapta, 565 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Koronavírus - 371 új fertőzött...

A beoltottak száma 5 847 002, közülük 5 553 346 fő már a második oltását is megkapta, 544 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Koronavírus-fertőzöttek számának...

Az ismert, adott napon fennálló COVID-19-fertőzéses esetek számának időbeli alakulása és megyék szerinti eloszlása Magyarországon. Oldalunk naponta...

A koronavírus pszichológiai hatásai...

A változásra fel lehet készülni – fogalmaz a Magyar Tudományos Akadémia számára készített ismeretterjesztő írásában Gyarmathy Éva klinikai és...

Koronavírus után - ezek a...

Szerencsére sokan meggyógyulnak a COVID-ból, de felépülésük után gyakran még hónapokig küzdenek krónikus fáradtsággal, memória- és...

Megfáztam vagy koronavírusos vagyok?...

A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek...

A COVID-19 elleni vakcina...

Azok közül, akik nemrégiben megkapták a COVID-19 elleni, Pfizer-BioNTech által kifejlesztett védőoltást a brit állami egészségügyi szolgálattól...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.