Téli szünet után - Csak felelősségteljesen térjünk vissza a közösségbe

szerző: Balogh Mária, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Az elmúlt hónapokban több oktatási és nevelési intézményben fertőződtek meg koronavírussal pedagógusok s az intézmények más dolgozói is.

Több esetben egyes tanárok nem vettek tudomást arról, hogy a rossz, megváltozott közérzetük esetleg a COVID-19-re figyelmeztető jel, így napokig betegen tanítottak, amivel nemcsak a saját egészségi állapotuk hanyatlását idézték elő, de a diákokat és az intézmény minden dolgozóját veszélybe sodorták. Ugyanez vonatkozik azoknak a diákoknak a szüleire, akinek valamely családtagjuk szenved a koronavírus okozta betegségben, de gyermeküket mégis az óvodai vagy az iskolai közösségbe engedik. Ez megengedhetetlen, és felelőtlen viselkedés.

Országos szűrőprogram

Orbán Viktor miniszterelnök november 9-én jelentette be: Hetente célzottan fogják tesztelni a kórházi dolgozókat, az iskolai tanárokat, valamint az óvónőket, és a bölcsődei dolgozókat. Első körben az általános iskolák pedagógusainak 73 százaléka végeztette el a tesztelést. Országosan 2570 tanárnak lett pozitív a tesztje.

- A bölcsődei dolgozók 79 százaléka vett részt a tesztelésen. 11 113 főből 195 dolgozó tesztje lett pozitív.

- Az óvodapedagógusok közül 74 százalék vett részt a tesztelésen, 34 964 főből 811 óvónő bizonyult pozitívnak.

- A közoktatásban: az általános és gimnáziumi pedagógusok között 73 százalékos volt a részvétel. 95 102 dolgozóból 2170 tanító, és tanár tesztje lett pozitív.

- A szociális intézmények munkatársai között 24 452 tesztelést végeztek el a szakemberek, s 911 fő bizonyult betegnek.

A tesztelésben kimagasló munkát végző orvosok, egészségügyi személyzet, és az önkéntes feladatot vállaló orvostanhallgatók empatikus, precíz, szakszerű tevékenységével - a mintavétel folyamatával -, elégedettek voltak mindenhol, szerte az országban.

Az iskolai teszteléseket követően az Operatív Törzs arra kijelölt szakeberei elemezték a pedagógusok mintavételeit, majd ezek alapján döntöttek arról, hogy ebben a szakmai csoportban, illetve a többiben, miként folytatódik a koronavírus-szűrés menete. Erre példa a január elején folytatódó, téli szünet végét megelőző, önkéntes COVID-19 szűrővizsgálat az oktatási és nevelési intézmények pedagógusainak.

Ehhez hasonló tesztelésre, és még nagyobb számú részvételre van szükség ahhoz, hogy napra kész legyen az információ a fertőzöttség mértékéről országos szinten. A szűrés a prevenció szempontjából is elengedhetetlen.

A szülői közösségek szerte az országban aggodalmuknak adtak hangot, mivel a gyakorta titokban tartott esetek hamar kiszivárogtak és futótűzként terjedtek. Erről korábban is hírt adtunk, de a renitens esetek újra és újra megjelennek az egyes intézményi közösségekben. A felelőtlen magatartásra, intézményvezetői hozzáállásra nincs elfogadható magyarázat. Nem is lehet.

Érthető módon neve vállalásával egyetlen szülőre sem hivatkozhatunk, de az tipikus esetként elmondható, hogy gyakorta az intézményvezetők sem adtak időben hiteles információt az aggódók kérdésére, vagy letagadták azt, hogy a fertőzött pedagógusok napokig a diákok közt tartózkodtak. A betegség minden esetben akkor tudódott ki, amikor – a személyiségi okokból meg nem nevezhető pedagógusok, óvónők – kórházba kerültek a koronavírus-fertőzés miatt, vagy otthoni karanténba kényszerültek, majd legyengült állapotuk okán hetekig nem mentek vissza a munkahelyükre, vagyis táppénzen maradtak. Csakhogy ekkor már a fertőzést továbbadhatták akár az óvodásoknak, akár az általános vagy középiskolás gyermekeknek.

- A szülők félelme teljességgel érthető, hiszen gyermekeik és maguk is, idősebb családtagjaik is látens módon megfertőződhetnek így, amire sajnos szintén számos példát említhetnénk. A diákok, az ifjak szinte tünetmentesen vészelik át a koronavírus-fertőzést, nem úgy a szüleik vagy a nagyszüleik, akik súlyos tünetekkel, hetekig, hónapokig is szenvedhetnek a COVID-19-fertőzéstől. Ezért is hatalmas a felelősség az intézményvezetők vállán, hogy semmiképpen ne engedjék beteg kollégájukat a gyermekközösségekbe! Akkor sem, ha megítélésük szerint enyhe tünettel rendelkeznek. Ez önmagában egyébként is ostobaság, mivel a súlyos betegséget, szövődményt előidézhető koronavírus-fertőzés esetében civil ember, laikusként nem dönthet arról, amit világszerte, így hazánkban is neves kutatók, szakorvosok diagnosztizálnak, kezelnek, miközben életeket is mentenek. Ráadásul, a járvány kezdete óta létező törvényi rendelkezést be kell tartani, nem önkényesen felülírni! A tanár, az óvónő, a dajka, az oktatási, nevelési intézményekben dolgozók nem orvosok, így nem járhatnak el a gyógyítók helyett saját belátásuk szerint! Nem egy nátháról beszélünk, nem influenzáról, hanem egy olyan kórságról, világjárványról, amit csak a vakcina képes megfékezni az előírt oltási rend szerint. Ez mindannyiunk érdeke! - sorolta a megszívlelendő szakmai észrevételét, jó tanácsát dr. Kiss Péter Sándor családorvos.

2021-ben, a téli szünidő után történő, nemrégiben már elkezdett, rendszeres szűrővizsgálat, tesztelés a tanév során védelmet adhat a felnőtteknek, ezáltal a gyermekeknek is. Igaz, a koronavírus-szűrővizsgálatot nem lehet kötelezővé tenni az oktatási és nevelési intézményekben sem, de mindenki érdeke, hogy az érintettek éljenek a lehetőséggel.

Január első hétvégéjén folytatódott a köznevelésben dolgozók tesztelése annak érdekében, hogy az óvodákban, az általános, valamint középiskolákban, így a szakképzési intézményekben is, lehetőség szerint mindenki egészségesen kezdje meg a munkát január negyedikén, a téli szünet végén.

Ha pozitív valakinek a koronavírus tesztje, az minimum 50 százalékos biztonsággal állapítja meg a fertőzöttséget, ami elégséges ok a közösségtől való távolmaradásra.

A pozitív teszttel rendelkező nevelők szembe tudnak nézni a fertőzöttségükkel, karanténban kivárhatják a gyógyulás idejét, ha szükséges kórházi kezeléshez juthatnak, s véletlenül sem fertőzik meg sem a gyermekeket, sem a kollégáikat.

Mutathatnak álnegatív eredményt is ezek a tesztek, így ha a negatív teszteredmény ellenére a COVID-19 tipikus tüneteit érzékeli bárki magán – láz, rossz közérzet, gyengeség, fáradékonyság, szűnni nem akaró köhögés, nehézlégzés, tartós aluszékonyság, íz- és szaglásvesztés, kínzó izomfájdalom –, azonnal fel kell venni a telefonos kapcsolatot a háziorvossal. Veszélyeztetett esetben pedig a speciális mentőalakulatot kell értesíteni.

Nem mehet közösségbe az a személy, aki bárhol olyan személlyel, családtaggal került kapcsolatba, aki egyértelműen COVID-19-fertőzött vagy annak gyanúja felmerült esetében.

Felelősségteljesen kell dönteniük azoknak a nevelőknek is, akik bármi okból, de nem tartották be azt a kormányzati felhívást, mely szerint tíz főnél nagyobb összejövetelen ne jelenjen meg senki, s főként akkor, ha más-más helyről érkező barátokkal, rokonokkal ünnepelték a karácsonyt vagy szilvesztert. A törvényi szabályozás kijátszása több veszélyt rejt, mint azt bárki gondolná.

Folytatódik a digitális oktatás a közép- és felsőoktatásban

Az egyetemistákra továbbra is a digitális oktatás vonatkozik, vagyis ők nem tartózkodhatnak az adott egyetemi városok kollégiumaiban – néhány speciális helyzetben lévő diákot kivéve –, hanem otthonról vagy albérletből kötelesek az előadásokon és a vizsgákon részt venni online formában. Így az egyetemi oktatók számára az ingyenes COVID-19-szűrővizsgálat ténye nem aktuális. Abban pedig csak reménykedni lehet, hogy a kormányzati szabályozást betartva a fiatalok nem szegik meg az előírásokat, és önmagukat is becsapva a magánlakásokban nem csoportosulnak, nem szerveznek bulizást titokban. Meggondolatlan, felelőtlen viselkedéssel sajnos újabb COVID-19-hullámot indíthatnak el.

Ez a cikk is érdekelheti Gyorsteszt, PCR teszt - A COVID-19 tesztek típusai, megbízhatóságuk

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Orvos szakértő: Dr. Kiss Péter Sándor, családorvos

Cikkajánló

COVID-19
A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek gyakoriságában azonban megfigyelhetőek kisebb-nagyobb eltérések, amely alapján diagnosztizálni nem, de valószínűsíteni talán lehet a betegséget.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.