Az egészséges fiatalnál is hetekbe telhet kigyógyulni a COVID-19-ből

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

A 35 év alatti páciensek ötöde arról számolt be, hogy a pozitív teszteredményt követően akár 21 napba is telt, míg újra a korábbi egészségi állapotában érezte magát, olvasható az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) adatai között.

A koronavírussal való fertőződést megelőzően egészséges fiatal felnőtteknél, még az enyhe COVID-19 betegségből való teljes felépülés is több hetet vehet igénybe.

Az enyhe tüneteket mutató koronavírusos felnőttek 35 százaléka még nem tért vissza megszokott állapotába, amikor 2-3 héttel a tesztelés után, egy 13 amerikai államra kiterjedő, telefonos interjúban kikérdezték őket – adta közre a CDC a megbetegedések és halálozások heti összefoglalójában (Morbidity and Mortality Weekly Report).

Köhögés, fáradtság, nehezített légzés szerepeltek a megemlített tünetek között és ezek még hetekkel később is fennálltak. Tehát a gyógyulás a krónikus betegségek nélkül élő fiatal felnőtteknél is nagyon elnyúlhat – ez a jelenség pedig arra inti a közegészségügyi hatóságot, hogy továbbra is folyamatosan figyelmeztesse a lakosságot, ne vegye félvállról a COVID-19-et, mert az nagyon is súlyos betegség lehet.

Véletlenszerűen válogatott mintán telefoninterjúkat (április 15. és június 25. között) készítettek olyan 18 év felettiekkel, akik járóbeteg rendeléseken COVID-19 tesztet végeztettek. A teszt után 14-21 nappal hívták az alanyokat arról érdeklődve, hogy milyen tüneteik voltak a teszt idején, később minden rendeződött-e, és amúgy van-e krónikus betegségük. A 292 kérdezett közül 274 fő mondta, hogy egy vagy több tünete volt a teszt idején. Azok közül, akiknek volt tünetük, és arra panaszkodtak, hogy még nincsenek egészen úgy, mint a betegség előtt, 26 százaléknyian 18-34 éves kor között voltak, 32 százalék esett a 35-49-es korcsoportba, 47 százalék pedig 50 év feletti volt.

A COVID-19 terjedésének lassítására továbbra is fontos tehát a távolságtartás, a gyakori kézmosás, valamint a következetes és megfelelő maszkhasználat a nyilvános térben – erre figyelmeztetnek a kutatók.

Ez is érdekelheti

WEBBeteg - Fazekas Erzsébet újságíró
Forrás: Reuters - Young, healthy adults with mild COVID-19 also take weeks to recover: CDC

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.