• Egy új modell szerint sok a diagnosztizálatlan COVID-19-fertőzött

        Szerző: WEBBeteg - F. Zs., fordító, Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

        Egy új jelentés szerint a SARS-CoV-2, azaz a COVID-19 megbetegedést kiváltó vírus az USA-ban már most sokkal elterjedtebb, mint ahogy azt a jelenleg elvégzett tesztek eredményei mutatják.

        A koronavírus (COVID-19) prevalenciája

        A kutatók szerint a kutatási eredményeik egybevágnak egy másik új vizsgálat eredményeivel, amelyben 3 300 Santa Clara megyei lakostól vett vérmintában vizsgálták a COVID-19 elleni antitestek jelenlétét. Ugyan ez a tanulmány sem került még szakértői bírálatra, a tesztek alapján a kutatók úgy becsülik, hogy a megye lakosainak nagyjából 2,5-4,2%-ánál kimutatható a vírus elleni antitest, ami 48 000-81 000 fertőzöttet jelent, akiknek a száma így 50-85-ször magasabb lehet, mint az ismert esetszám.

        Hirdetés

        A tanulmányukhoz, amelyben az influenzaszerű megbetegedések arányát vizsgálták, a kutatók több információforrást is elemeztek annak érdekében, hogy meghatározzák a fertőzöttek arányát:

        • Minden héten körülbelül 2 600 amerikai egészségügyi ellátó jelent a Járványügyi és Betegségmegelőzési Központnak (CDC) az influenzaszerű megbetegedések számáról. Ezeknek a betegeknek legalább 37,8° C-os láza van, fáj a torkuk vagy köhögnek, és nincs tudomásuk egyéb betegségről az influenzán felül, ami ezt okozhatja. A megfázást, influenzát, egyéb légzőszervi megbetegedéseket okozó vírusok és a COVID-19 mind-mind okozhatnak ilyen tüneteket.
        • Ezt követően a kutatók összesítik azokat a személyeket, akiknél végül igazolták, hogy influenza miatti megbetegedésben szenvednek.
        • A fennmaradókról azt feltételezik, hogy a nem influenza esetek szezonális átlagán felüli számok a COVID-19 megbetegedésnek tudhatók be.

        Az eredmények több teszt elvégzésének szükségességét hangsúlyozzák, és nem csak azok körében, akik a tüneteikkel orvoshoz fordulnak - mondja Dr. Alex Washburne, a tanulmány társszerzője és a Montanai Állami Egyetem tudományos kutatója. Elmondása szerint a lakosság véletlenszerű tesztelésére van szükség.

        „Minden államban minden egyes nap 100 véletlenszerűen kiválasztott személyen elvégzett tesztet szeretnék látni, mind garatnyálkahártyáról vett minta vizsgálatával, mind vérmintában antitest teszteléssel" - mondja. „Ez adhatna nekünk képet a prevalenciát illetően.”

        Halálozási rátával kapcsolatos kérdések

        Az eredmények alapján a sokkal nagyobb átfertőzöttség arra utal, hogy a COVID-19 megbetegedéshez kapcsolódó halálozási arányszám kisebb lehet a jelenlegi becsléseknél, amit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 3% körülire tesz, míg más szakértők a közelmúltban 1,4% körüli értékeket jelentettek, mivel több a megbetegedett emberek száma.

        A becsült halálozási arány nagymértékben függ attól is, hogy mekkora a túlterheltség a kórházakban, és hogy az esetek mekkora százalékát tesztelik. A ’The New York Times’ magazin arról számolt be, hogy Kínában a becslések szerint a halálozási ráta 17%-os volt január első hetében, amikor Vuhanban tetőzött a járvány, de február végére már csak 0,7%-os volt.

        Washburne szerint ugyan a kutatási eredményeik szerint elképzelhető, hogy alacsonyabb a halálozási arány, azonban elhamarkodott lenne kiszámolni a halálozási arányszámot a kutatók által megállapított átfertőzöttségi arány alapján. A halálozási arányszám „valószínűleg a legfontosabb és legvitatottabb szám az olyan költséges beavatkozások kockázat-haszon értékelése szempontjából, mint például az országos kijárási korlátozások vagy a maszkhasználat” - mondja.

        Egy apró hiányzó információ is módosíthatja a becsült halálozási arányszámot - mondja Washburne. „Ha csak 0,1%-ot tévedünk, az 200 000-es eltérést jelent a halálozási esetszámban.”

        Wasburne elmondta, hogy kutatásuk során olyan további bizonyítékkal szolgáltak, ami alapján feltételezhető, hogy a vírus terjedése gyorsabb, azonban a fel nem ismert tünetmentes vagy tünetszegény esetek nagy száma miatt a súlyos esetek aránya kisebb. Reméli, hogy segíthet a jövőbeli modellek megalkotásában, amennyiben más bizonyítékok is beépíthetők lesznek majd az eredményekbe.

        Olvasson tovább! COVID-19 - Ajánlások és tájékoztatók az Egészségügyért Felelős Államtitkárságtól

        WEBBeteg
        Forrás: F. Zs., fordító; New Model Shows COVID More Widespread, Less Severe (webmd.com)
        Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

        Módosítva: 2020.04.26 04:33, Megjelenés: 2020.04.26 04:33
      • Cikkajánló

        2-es típusú diabétesz

        2-es típusú diabétesz

        F. Zs., fordít

        A 2-es típusú cukorbetegség új rizikófaktorait azonosították. Lássuk, mik is ezek!

        Ismeri Ön a kullancsokat?

        Ismeri Ön a kullancsokat?

        WEBBeteg

        Ön mit tud a kullancsokról? Töltse ki tesztünket és ellenőrizze tudását!

        Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók és tanácsok

        Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki teheti, maradjon otthon!

        Koronavírus - 4 vidéki városban emelkedik a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja

        A 43. héten az ország legtöbb településén, így a fővárosban és az agglomerációban is stagnál a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja, míg néhány nagyvárosban (Pécs, Békéscsaba, Salgótarján, Zalaegerszeg) a tendencia emelkedő. A járványhelyzet változatlanul fennáll, a megelőző szabályok betartása továbbra is szükséges.

        Hazamehetett az első, magyar gyártású remdesivirrel kezelt beteg a Semmelweis Egyetemről

        Elhagyhatta a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján létrehozott járványkórházat az a 75 éves női COVID-19 beteg, akinek elsőként adták be a magyar gyártású remdesivir készítményt az intézményben.

        Magas rizikóval járó alapbetegségek COVID-19 esetén

        Az alapbetegségek kutatásával foglalkozó metaanalízis (Penn State University, PLOS One) ismertette, hogy melyek fennállása mellett kell COVID-19 fertőzés esetén a halálozás előfordulásának nagyobb esélyével számolni.

        Meddig tart a COVID-19 elleni immunitás? Ne aggódjon!

        Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem lehet hatékony vakcinát kifejleszteni - üzenik szakértők az elbizonytalanodó lakosságnak.

        Az egészséges fiatalnál is hetekbe telhet kigyógyulni a COVID-19-ből

        A 35 év alatti páciensek ötöde arról számolt be, hogy a pozitív teszteredményt követően akár 21 napba is telt, míg újra a korábbi egészségi állapotában érezte magát, olvasható az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) adatai között.

        A COVID-19 esetében az enyhe csak ritkán jelent könnyedén elmúlót

        A többség úgy gondolja, ha egy betegséget enyhének mondanak, nincs miért aggódni. A WHO jelentései, mikor azt közlik: a COVID-19 esetek akár 80 százaléka tünetmentes vagy enyhe lefolyású, szintén nyugtatóként hatnak. Mégis, jobb, ha ilyenkor se legyintünk. Mégiscsak a COVID-19-ről van szó...

        A vérplazma-terápia kiemelt jelentősége koronavírus-fertőzés okozta megbetegedésben

        A SARS-CoV-2 által okozott világjárvány leküzdésére folyamatosan történnek az erőfeszítések. Kutatók párhuzamosan próbálják fejleszteni a megelőzés eszközeit (védőoltások) és a sikeres kezelés terápiáit (pl. antivirális gyógyszerek). Ezek közül az egyik kiemelkedő, a gyógyult betegek vérplazmájának felhasználása (rekonvaleszcensplazma-terápia).

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.