Dísztököt csak díszíteni

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)
frissítve:

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja a vásárlók figyelmét, hogy a tökfélék családjába tartozó fajok közül nem mindegyik ehető.

A dekorációs célra szánt dísztökök toxikus vegyületeket tartalmaznak, ezért a fogyasztásuk már kis mennyiségben is erősen kellemetlen tüneteket okoz. Mivel a kereskedők esetenként nem különítik el egyértelműen az ehető tökféléket a dísztököktől, fontos, hogy a vásárlók meggyőződjenek róla, hogy az étkezési célra vásárolt termék fogyasztható-e.

Franciaország jelezte az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) felé, hogy jelentősen megemelkedett a tökfélék okozta ételmérgezések száma: elemzésük során az elmúlt öt évben 353 esetet tudtak beazonosítani, azok száma pedig évről évre növekvő tendenciát mutat. Hasonló esetekről más EU tagállamok is beszámoltak. A megbetegedéseket csaknem 40%-ban boltban vásárolt, míg 60%-ban otthon termesztett tökfélék fogyasztása okozta. Az esetszám a nyár végi, őszi szezonban tetőzött, ami összefüggésbe hozható a közelgő Halloween-hoz kapcsolódó szokásokkal. Ebben az időszakban ugyanis jellemzően megnő a kereslet a dekorációs célra szánt dísztökök iránt, amelyekről azonban nem feltétlenül tudják a vásárlók, hogy nem ehetőek.

A tökfélék családjába számos – összesen mintegy 900 – faj tartozik

Bár közéjük soroljuk a dekorációra használatos dísztököket is, ezek emberi fogyasztásra alkalmatlanok, hiszen toxikus vegyületeket (kukurbitacinok) tartalmaznak. A kukurbitacinok rendkívül keserűek, hőrezisztensek, fogyasztásuk már kis mennyiségben (néhány falat vagy kiskanál) is komoly, kellemetlen tüneteket okoz (gyomorgörcs, hányás, hasmenés, kiszáradás).

A Magyarországon is egyre népszerűbb Halloween időszak közeledtével a hazai áruházak a tökfélék gazdag választékával csábítják a vásárlókat. Veszélyt jelenthet a fogyasztókra nézve, ha a kereskedők a dísztököket nem különítik el egyértelműen az ehető tökféléktől vagy nem jelölik legalább azt, hogy a dekorációs termék fogyasztásra alkalmatlan.

A Nébih – a vásárlók egészségének megóvása érdekében – felhívja az élelmiszer-forgalmazó vállalkozók figyelmét az alábbi megelőző intézkedésekre

  • Az áruházakban javasolt elkülöníteni az ehető tökféléket a dísztököktől.
  • A nem ehető fajták esetében egyértelműen jelölni kell a vásárlók számára, hogy a termék fogyasztásra alkalmatlan.

Ugyanakkor fontos a felelős vásárlói magatartás is! A Nébih kéri a lakosságot, hogy étkezési célra csak garantáltan ehető tökfélét használjanak fel, és a fogyaszthatóságról még a vásárlást megelőzően, az üzletben győződjenek meg! A dísztököket pedig csakis eredeti rendeltetésüknek megfelelően, azaz díszítő célzattal szabad felhasználni.

Bővebben Elsősegély mérgezések esetén

(Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal)

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szily Tamás

Dr. Szily Tamás

Traumatológus, Ortopédus

Budapest

Cikkajánló