Új halálos vírust fedeztek fel

Független Hírügynökség
megjelent:

A halálos ebola-vírus új törzsét fedezeték fel amerikai kutatók. Ez okozta Ugandában a tavalyi járványt, amelyben 37 ember vesztette életét. Az új, Bundibugyói vírus halálozási aránya 36 százalék.

Az új Ebola-vírus ideiglenesen, a bundibugyói ebola-vírus nevet kapta arról a körzetről, ahol tavaly novemberben felütötte a fejét.

Az új változatot úgy fedezték fel, hogy amikor a tavalyi járvány kitörésekor tesztelték a vérmintákat, azok mind a 4 ismert vírustörzsre negatív eredményt hoztak, viszont egy régi, széles spektrumú teszt pozitívnak mutatta a mintákat. Az amerikai járványkutató intézet ultragyors génszekvenálási módszerrel, megfejtette a vírus genetikai kódját, és kiderült, hogy 32 százalékban eltér a 4 eddig ismert vírustörzsétől.

Ez azt jelenti, hogy új diagnosztikai módszert kell kidolgozni, és még nehezebb lesz a betegek kezelése illetve a védőoltás kifejlesztése.

A zaire-i ebola-vírus a legpusztítóbb

A zaire-i ebola-vírus esetén, a megbetegedések 80-90 százaléka végződött halállal. A szudáni ebola-vírus halálozási rátája, 50-55 százalék. Az elefántcsontparti ebola, eddig csak egyetlen megbetegedést okozott, és az nem volt halálos, a reston ebola-vírus, pedig kísérleti majmokról terjedt át emberekre, de nem keltett tüneteket.

Az ebola-vírus magas lázat, kimerültséget, szédülést, hasmenést, izomfájást okoz. Később, a vírus sokszorozódásával bőr alatti vérzések támadnak, súlyosabb esetekben vérzés lép fel a szájban, a fülben és a szemben. A vérveszteség sokkot okoz, a szervek működése leáll, a beteg kómába esik, és legtöbbször 3-5 napon belül meghal.

A zaire-i vírus természetes hordozója három gyümölcsdenevér-faj, amely Közép- és Nyugat-Afrika esőerdeiben él. A többi ebola-törzs természetes hordozója nem ismert. Az ebola az emberszabású majmokra is veszélyes.

Az amerikai felfedezésről pénteken számolt be a Public Library of Science (PLoS) tudományos folyóirat internetes változata.

(FH)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.