Élesben: életet mentett a győztes elsősegélynyújtó

Magyar Vöröskereszt Hajdú- Bihar Megyei Szervezete
megjelent:

A rendőrzászlós tudta, mit kell tenni. Elsősegélynyújtást tanult a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezeténél, így nem esett pánikba, és életben tartotta, ellátta a sérültet a mentők megérkezéséig.

Nem is gondolta volna, hogy ilyen hamar szüksége lesz arra a tudásra, amit elsősegélynyújtásból a Vöröskeresztnél tanult. Kormány Péter rendőrzászlós május 18-án 22 óra 5 perckor megmentette egy 30 éves nő életét Biharkeresztesen. Három héttel azután, hogy felnőtt kategóriában első helyezett lett a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elsősegélynyújtó versenyén a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Biharkeresztesi és Derecskei Rendőrőrs csapatának tagjaként.

A megyei döntő pillanatképe. Balra Kormány Péter

A megyei döntő pillanatképe. Balra Kormány Péter

A rendőrzászlós éppen szolgálatba indult, mikor odaszaladt hozzá egy férfi azzal, hogy az élettársa öngyilkosságot kísérelt meg. A férfi otthonában megtalálták a sérültet, aki súlyos, életveszélyes sebeket ejtett magán. A rendőrzászlós tette, amit ilyenkor kell. Értesítette a mentőket, a szakszerű segítség megérkezéséig stabil oldalfekvésbe helyezte a hölgyet, és nyomókötést helyezett a sebre. Ezzel megmentette a nő életét.

Szabad idejükben tanulták

„Ha nem tanultam volna elsősegélynyújtást a Magyar Vöröskeresztnél, meglehet, hogy pánikba estem volna” – jegyezte meg később a rendőrzászlós, aki pontosan megtanulta, mit kell tenni, és meg is tette.

A megyei verseny győztes felnőtt csapatának tagjai maguk döntötték el, hogy elsősegélynyújtást tanulnak, és indulnak a versenyen. Felkészítőjük Dr. Korcsmárosné Melher Erzsébet, az Országos Mentőszolgálat Biharkeresztesi Állomásának a vezetője volt. Mindannyian – az oktató és a csapattagok – munka mellett, szabad idejükben vállalták el az alapos elméleti és gyakorlati felkészülést. A megyei győzelem volt az első visszajelzés arról, hogy megérte a sok áldozat, a második választ az élet hozta. „Óriási sikerélmény volt, hogy életet mentettem” – hangsúlyozta Kormány Péter.

(Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.