Hogyan befolyásolja a nők vieselkedését a tesztoszteronszint?

MTI
megjelent:

Kevésbé idegenkednek a kockázatvállalástól, s e tekintetben a férfiakhoz hasonlóan viselkednek azok a nők, akiknek szervezetében több tesztoszteron hormon van - állapították meg amerikai kutatók.

A férfi nemi hormonként ismert tesztoszteron egyaránt megtalálható a férfiak és a nők szervezetében, de a férfiakéban sokkal több termelődik.

A tesztoszteront régóta a versenyképességgel, az uralkodásra való hajlammal, a félelemérzet csökkenésével vagy az olyan kockázatos magatartással azonosítják, mint például szerencsejáték űzése. Luigi Zingales, a Chicagói Egyetem kutatója és munkatársai több mint 500 MBA-képzésben részt vevő diák - nő és férfi - tesztoszteron szintjét vizsgálták nyálminta alapján, illetve arra kérték őket, hogy válasszanak a garantált fizetés vagy a magasabb jövedelmet biztosító, ám kockázatos lottójátékon alapuló között.

A diákoknak többször kellett e két alternatíva között választaniuk, annak függvényében, ahogy növekedett a kifizetésre kerülő pénzek összege. A szakemberek megállapították, hogy általánosságban a férfiak voltak azok, akik a kockázatosabb, lottón megszerzett jövedelmet választották.

Ám az is kiderült, hogy a magasabb tesztoszteron szinttel bíró nők esetében hétszer nagyobb volt az esély a kockázatvállalásra, mint az alacsonyabb tesztoszteron szintű társaik körében.

Ugyanakkor semmilyen különbséget nem találtak a kockázatvállalás tekintetében a viszonylag alacsony tesztoszteron szinttel bírók - a nők 90 százaléka, és a férfiak 31 százaléka - körében.

Hormonzavarok - Milyen jelek utalhatnak rá?

Mivel hormonrendszerünk az egész szervezetünk működésére hatással van, gyakorlatilag nincs olyan szerv, aminek a működését egy-egy kieső vagy túlműködő endokrin mirigy ne befolyásolná. Hormonzavarok

A házasoknak alacsonyabb a tesztoszteron szintjük

A kutatás arra is rávilágított, hogy a házasembereknek - férfiaknak és nőknek - alacsonyabb a tesztoszteron szintjük, mint az egyedülállóknak.

"A házasokról közismert az is, hogy kevésbé kockázatvállalók, mint azok, akik egyedül élnek" - írták a kutatók a Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos honlapon megjelent tanulmányukban.

A felmérésbe bevont alanyok közül a női MBA-hallgatók 36 százaléka választott olyan, magas kockázattal járó pénzügyi karriert, mint például amilyen a befektetési bankáré vagy a tőzsdeügynöké.

A férfiak 57 százaléka volt ilyen. "Azt akartuk kideríteni, hogy a nemek közötti különbség kapcsolatba hozható-e a tesztoszteron hormonnal" - magyarázta Paola Sapienza, a tanulmány társszerzője.

(MTI)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.