Hideg ujjak - Súlyos betegség jele is lehet

MTI
megjelent:

Ritka és súlyos. Mindkét jelző igaz a görög nyelvű szóösszetétellel jelzett betegségre, amelyet magyarul "kemény bőr"-ként fordítanak, és így terjedt el a köztudatban.

Szerencsére nem sok beteget tartanak számon, akik ettől a kórtól szenvednek. Hazánkban 10 ezer ember közül általában 9 kapja meg, a betegek 90 százaléka nő. Az idei évtől már Európai Scleroderma Napot is tartanak, hogy felhívják a közvélemény figyelmét erre a különös, az orvostudomány számára is rejtélyes betegségre.

- Krónikus kórról van szó, amelyet szisztémás sclerózisnak is neveznek - mondja dr. Czirják László, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Immunológiai és Reumatológiai Klinika igazgatója, aki e témában nemzetközi szaktekintély.

- Komplex, sokrétű betegség, sokféle tünettel. Leggyakrabban az ujjakon jelentkezik, amelyek először csak hidegek lesznek, elszíneződnek, megfeszül rajtuk a bőr, összehúzódnak az izmok. De ha idejében nem kezdik el a kezelést, akkor előbb-utóbb megtámadja a belső szerveket - magyarázza. - A bőrelváltozás kiterjedhet az egész testre, az arcra, a száj körüli bőr látványosan megvastagszik, olyanná válik az arc, mint egy rosszul sikerült plasztikai műtét után, tehát deformálódik.

Az immunrendszer hibás működése következtében túltermelődik a kollagén a kötőszövetekben, és a belső szervek - a tüdő, a szív, a vese, a bélrendszer - is súlyosan károsodik, valamint beszűkülnek a vérerek, akadályozva a szervezet normális működését. Ilyen esetben a kórlefolyás gyors és súlyos.

Arra a kérdésre, hogy miként kezelhető ez az autoimmun betegség, a professzor azt válaszolja, hogy bár gyógyszere nincs, többféle orvosi szakma együttműködésével karbantartható; komplex ellátást igényel, és ha korán, tehát időben diagnosztizálják, akkor a beteg állapota szinten tartható. Különféle keringésjavítók, gyomor-, bél- és szívvédő terápiák jöhetnek szóba, amelyek egyensúlyban tartják a szervezet működését. A meglehetősen költséges kemoterápiás szereket a tb támogatja, de vannak olyan új készítmények, amelyek magas költségük miatt már meghaladják a társadalombiztosítás teherbírását, tehát anyagilag is a betegeket sújtják.

Ezek a cikkek is érdekelhetik

Négy éve már betegszervezetet is alakítottak, az Országos Scleroderma Közhasznú Egyesületet, Garay Tóth Beáta vezetésével, aki - mivel maga is érintett - jól ismeri az ebbe a csoportba tartozó betegtársak gondjait, nehéz helyzetét. - Mi egy összetartó közösséget kínálunk sorstársainknak, ahol tanácsokat, életmódvezetési útmutatásokat, egészségügyi információkat kapnak. Klubnapokat, előadásokat tartunk, és érdekvédelmi feladatokat is ellátunk. Továbbá képviseljük a betegeket az európai szervezetben, amelynek titkára Czirják professzor - közli.

Czirják doktor szerint az orvosi közreműködésen túl az is rendkívül fontos, hogy ezeket a betegeket a környezetük elfogadja, ne bélyegezze meg, ne közösítse ki, mert szokatlan esztétikai látványt nyújtanak. Félni semmiképpen nem kell tőlük, mert ez a kór nem fertőz, nem öröklődik, de akit sújt, annak megnehezíti mindennapjait. Nem könnyű együtt élni a betegséggel, amelyet gyakran ízületi, mozgásszervi elváltozások is kísérnek. De a cél mindenképpen az, hogy megfelelő figyelmet kapjanak, és esélyt az élhető jövőre - csakúgy, mint a más, ismertebb betegségben szenvedők.

Daganatok tünetei

A daganatos betegségeknél különösen fontos lenne a megelőzés, a szűrővizsgálatok elvégzése és a korai diagnosztika.
Daganatos betegségek tünetei

(MTI)

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Varga Dóra

Varga Dóra

Dietetikus

Budapest

Cikkajánló