Súlyos egészségkárosodást okozhatnak az energiaitalok

WEBBeteg
lektorálta: Dr. Árki Ildikó, háziorvos megjelent:

Az energiaitalokat főként a fiatalok fogyasztják nagyon gyakran, ám mostanában egyre többet hallunk ezeknek az italoknak az egészségkárosító, sőt életet veszélyeztető hatásairól. Cikkünkben az energiaitalok sokszor halálos veszélyeiről olvashat.

Legveszélyeztetettebbek a fiatalok

Dr. Vajda Zsolt, a Heim Pál Gyermekkórház Toxikológiai és Anyagcsere osztályának adjunktusa havi egy-két enyhe koffeinmérgezéssel találkozik általában. A súlyosabb esetek szerencsére ritkábbak, bár van némi emelkedő tendencia. – A legtöbb gyerek azért issza ezeket az italokat, mert finom, szomjoltónak használják. Még sosem láttam, hogy gyerek attól lett volna rosszul, mert túl sok kávét ivott – mondta az adjunktus.

Nem csak a koffein káros

Az energiaitalokban található koffein önmagában is veszélyes, a túlzott fogyasztás ugyanis hosszú távon ártalmas lehet, elsősorban a szív- és érrendszerre. A koffeinben gazdag ital ugyanis emeli a pulzusszámot és a vérnyomást. A túl sok koffeintől egész napra gyorsabb lesz a pulzus, ha naponta fogyasztja valaki ezeket a szereket, szinte soha nem térhet vissza a nyugalmi állapotba a szívfrekvencia. Minden nap ezt nem lehet egészségkárosodás nélkül csinálni, borítékolhatóak a szív-, és érrendszeri problémák.

A koffein hatására a hasi, zsigeri erek összeszűkülnek, az agy viszont több vért kap. A koffein ezáltal lerövidíti a reakcióidőt, megemeli az adrenalin szintet és lehetővé teszi a nagyobb fizikai igénybevételt. Mindezeken túl a koffein fokozza a szív- és veseműködést, így lehetséges az, hogy kávézás után sokkal gyakoribb a vizelési inger. Vesebetegeknek ezért csak korlátozott mennyiség bevitele javasolt.

Néhány egyszerű adat: a kávé milliliterenként 1 mg koffeint tartalmaz, egy adag 50 ml, tehát 50 mg van benne. Az energiaitalnál ez az érték 0,3 mg/ml ugyan, de a kiszerelés többnyire 250 ml, sőt van másfél literes palack is – az 400-450 mg koffeint, vagyis 8-9 kávénak megfelelő mennyiséget jelent. Ez sem gyerekeknek, sem felnőtteknek nem olyan mennyiség, amelyet a szervezet jól tudna tolerálni.

A szakirodalom szerint egyébként gyerekkorban a 15 mg/testsúly kg koffein már mérgező, de a tünetek már 3 mg/kg-tól érezhetőek. Szapora szívműködés, izgatottság, kipirulás jelentkezik először.

Ezekben a folyadékokban azonban nem csak koffein, hanem számos egyéb összetevő is található. – A taurin egy aminosav, amely befolyásolja a szervezet anyagcseréjét és az energiaháztartását, így frissítő hatása van. A fizikai erőnlétet fokozza azzal, hogy beviszi a cukrot a sejtekbe, és növeli a teljesítőképességet. A koffeinnel összeadódva egymás hatását erősítik, ám ez még mindig nem minden. Sok energiaital tartalmaz ginzenget, ami növényi eredetű összetevő és szintén élénkítő hatása van – magyarázta a szakorvos.

Ha mindez az élénkítő hatás nem volna elég, egyes italgyártók szintén növényi eredetű guaranát is csempésznek termékeikbe. – Ez is élénkítő és memóriajavító hatásáról ismert, és még koffeint is tartalmaz. Ha tehát egy energiaitalon azt látjuk, hogy fel van tüntetve az össz-koffeintartalom, valamint guaranát is tartalmaz, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy ennek a növénynek a koffeintartalma kimaradt a felsorolásból – figyelmeztetett a szakértő.

A túlzott energiaital fogyasztás veszélyes

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2011. november 1. óta gyűjti és dolgozza fel az energiaital-fogyasztással összefüggő események adatait. Az egy év mérlege figyelmeztető adatokat tartalmaz: 232 esetben érkezett jelentés túlzott energiaital fogyasztással összefüggő eseményről, rosszullétről, kellemetlen tünetekről. A túlzott energiaital fogyasztás veszélyes gyermekeinkre! - egy év mérlege

Haverok, buli, energiaital

Ha mindez a káros hatás nem volna elég, az energiaitalok alkohollal való fogyasztásával még többet tehetünk szervezetünk romlása érdekében. – A felfokozott állapot, a buli, és hozzá az alkohol ismert hatásai összeadódva súlyos fizikai rosszullétet okozhatnak, és rontják a reális döntéshozatal esélyeit. Ebből számos veszélyhelyzet adódik. Adott a felfokozott izgalmi állapot, amihez a szokásosnál jóval több cukrot éget a szervezet, és az alkohol, ami nagy mennyiségben fogyasztva vércukorszint esést okoz, együttesen súlyos, akár eszméletvesztéses állapothoz vezethet. Ha alkohol helyett egyéb stimulánssal kombinálják az energiaitalokat, akkor a két szer szív- és érrendszeri hatása adódik össze, és ez vezet a jellegzetes mérgezéses keringési zavarhoz – mondta dr. Vajda Zsolt. Ilyenkor azonnal mentőt kell hívni, és kórházi kezelés szükséges!

A túladagolás akár halálhoz is vezethet!

Egy népszerű energiaital állhat három fiatal halálának hátterében Kanadában, az Egyesült Államokban pedig 13 halálesetet hoztak összefüggésbe egy másik, szintén magas koffeintartalmú ital fogyasztásával. A direkt összefüggést a halálok és az energiaitalok között nem sikerült kimutatni, de a hazai szakemberek szerint is súlyos, maradandó egészségkárosító hatásai vannak ezeknek az italoknak.

Magyarországon egy év alatt 123 embert kellett túlzott energiaital-fogyasztás miatt kórházba szállítani, ami mindenképpen riasztó és figyelmeztető adat lehet. Egy haláleset is előfordult, s bár közvetlen összefüggés nem volt kimutatható, az energiaital-fogyasztás hozzájárulhatott a halál bekövetkeztéhez – olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közleményében. A magyar szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy azoknál, akik nem szoktak hozzá a koffeintartalmú italok fogyasztásához – vagyis különösen gyermekek, fiatalok esetében – a túladagolás akár halálhoz is vezethet.

A legmegdöbbentőbb az, hogy az ÁNTSZ jelentése szerint a rosszullétről beszámolók 77 százaléka 18 év alatti fiatal volt, közöttük pedig 8-10 éves gyermekek is akadtak szép számmal. Két gyermeknek pedig maradandó egészségkárosodással is kell számolnia, náluk ugyanis feltételezhető, hogy az energiaital-fogyasztás szerepet játszott magas vérnyomásuk kialakulásában. Volt olyan csemete is, aki napi három litert is lehúzott ezekből az italokból. Ráadásul ezek egynegyedében még alkoholt is fogyasztottak az energiaital mellé.

(WEBBeteg; Lektorálta: Dr. Árki Ildikó)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
Debreceni Egyetem Science Café
WEBBeteg - Fortin László, újságíró
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.