Mégsem növelik a cukorbetegség kockázatát a diétás üdítők

MTI
megjelent:

A korábbi feltételezésekkel ellentétben nem növelik a cukorbetegség kockázatát a diétás üdítők és más, mesterséges édesítőszerrel készült italok - állapították meg a Harvard Egyetem kutatói.

A The American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerzői úgy vélik, hogy a cukrozott italok diétásakkal való helyettesítése egészséges alternatívát jelent.


Frank Hu és munkatársai 40 ezer férfi 1986 és 2006 közötti követéses vizsgálatának adatait elemezték. A két évtized során a résztvevők rendszeresen töltöttek ki kérdőíveket egészségi állapotukról és étrendjükről. Utóbbi azt is tartalmazta, hogy milyen édesítőszert tartalmaztak italaik, és milyen mennyiségben fogyasztották azokat.

A cukrozott üdítőt fogyasztóknál nagyobb eséllyel alakulhat ki diabétesz

A tanulmány folyamán a követésbe bevont férfiak 7 százalékánál fejlődött ki diabétesz. Azok a férfiak, akik naponta ittak cukrozott üdítőt, 16 százalékkal nagyobb eséllyel lettek cukorbetegek, mint azok, akik egyáltalán nem fogyasztottak ilyet. Az összefüggést elsősorban a szénsavas cukrozott italokra találták érvényesnek, a cukortartalmú gyümölcsleveket fogyasztók embereknél nem találták emelkedettnek a diabétesz kockázatát.
A napi rendszerességgel fogyasztott - akár koffeinmentes - kávé esetében is kisebb volt a cukorbetegség valószínűsége, vélhetően a kávé antioxidáns és ásványi anyag tartalma miatt.

Mesterséges édesítőszerek

Az édes íz szeretete velünk született tulajdonság, már az újszülöttek is ösztönösen előnyben részesítik többi ízzel szemben. A különböző eredetű cukrok jelentős kalóriatartalma miatt (illetve cukorbetegek számára készült élelmiszerekben) manapság egyre több termék előállításánál használnak mesterséges édesítőszereket. A mesterséges édesítőszerekről.

(MTI)

Frissítve: 2011.04.19. 09:14, Megjelent: 2011.04.19. 09:14
Nem mesterséges intelligencia által készített tartalom. ✓
Címkék: Diabétesz téma, Üdítő téma

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Varga Dóra

Varga Dóra

Dietetikus

Budapest

Cikkajánló