Leukémia - Őssejt, vagy donor?

Szerző: MTI

A felnőtt leukémiás páciensek ugyanúgy épülnek fel a köldökzsinórvérből származó őssejtek átültetése után, mint akkor, ha jól egyező donortól kaptak csontvelőt - közölték kedden amerikai kutatók.

A szakemberek szerint ez azt jelenti, hogy a köldökzsinórvér felhasználása jól működő megoldás akkor, ha a leukémiás páciensnek sürgősen lenne szüksége csontvelő-átültetésre, hogy helyettesítsék a kemo- vagy sugárterápia által elpusztított sejteket, ám nem találnak alkalmas donort.

Mint Mary Eapen, a Lancet Oncology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány vezetője elmondta, a köldökzsinórvérből származó őssejtek beültetése akkor is működött, ha nem volt teljes az egyezés.

A kutató hozzátette, hogy a leukémiás páciensek közül a fehérek mintegy felének találnak csak alkalmas csontvelődonort az Egyesült Államokban, a feketék és az ázsiai származásúak esélyei pedig még ennél is kisebbek.

A wisconsini kutatók szerte a világon működő, 216 transzplantációs központ adatait elemezték. A vizsgálatba bevont 16 év fölötti, akut leukémiában szenvedő beteg közül 165 páciens kapott köldökzsinórvért, 888 nem rokontól származó őssejtet, 472 pedig nem rokontól származó csontvelőt.

A kutatók megállapítása szerint két év elteltével mindegyik betegcsoportban azonos volt a túlélés és a gyógyulás aránya.

A transzplantációhoz felhasznált köldökvér többsége olyan vérbankokból származott, melyekbe a szülők adományozták újszülöttjük köldökzsinórvérét. A kutatók reményei szerint eredményeik a jövőben növelik az adományozási hajlandóságot.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Dohányzás Dohányzás

Égető kérdés: a dohányzás új formái és azok hatásai. (x)

Hajbeültetés Hajbeültetés

Választ adunk a hajbeültetéssel kapcsolatban felmerülő kérdésére. (x)

A krónikus myeloid leukémia (CML)...

A krónikus myeloid leukémia (CML) a fehérvérűség egyik lassú kialakulású, több éves lefolyással járó, krónikus fajtája, melynek során a...

Hogyan bánjunk az előrehaladott...

„Segítsetek engem, hogy segíteni tudjak magamon!” A diagnózisra várva minden páciens elveszti megszokott biztonságérzetét, elsőként is lelkileg...

Rákkutatás és rákgyógyítás:...

Az onkológia területét érintő kérdésekben - a kutatás, gyógyítás ügyeiben - illetékes Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság (American Society...

A leukémia tünetei és...

A leukémiák kezdeti tünetei általánosak lehetnek, ezért nehéz lehet a korai felismerésük, hiszen a panaszok miatt nem azonnal fordulnak a betegek...

A leukémia típusai

A leukémiáknak (csontvelődaganatok) több fajtája ismert, azonban hagyományosan négy fő típusát különböztetjük meg, amelyeknél a vér más-más...

Az akut mieloid leukémia (AML) jelei

Évente Magyarországon kb. 230-250 beteget diagnosztizálnak AML-el. A felnőttkori akut leukémiák leggyakrabban jelentkező formája, gyakorisága a fiatal...

Leukémia és gyermekvállalás

Leukémiás betegség esetén mind a férfiak, mind a nők részéről számos tényező befolyásolja a termékenységet és a biztonságos gyermekvállalás...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.